𝓝𝓮𝓶 𝓯𝓮𝓵𝓮𝓳𝓽𝓮𝓴 [𝓓𝓪𝓫𝓲𝓗𝓪𝔀𝓴𝓼]

18.

Keigo Takami

Nyugodtan ültem irodámban amikor feltehetően Misa halk kopogása zavart meg.
-Gyere- mondtam mire az ajtó ki is nyílt és Misa lépett be rajta
-Sajnálom Hawks, nem gondoltam hogy ez lesz belőle- mondta bocsánatkérően amit nem igazán tudtam hova tenni
-Mit sajnálsz? - kérdeztem őt méregetve
-Nem hallod oda kint az embereket? Nem hívott eddig senki?-tette fel a kérdéseket mire csak értetlenül néztem majd eszembe jutott pár órája ki kapcsolt telefonom amit elő vettem és bekapcsoltam
-Mond mi történt- kértem meg ameddig telefonomra vártam
-Mondtam hogy el kellett mondanom a neved amikor Endeavour fia sír helyét kerestem, sajnos ki szivárgott és az is hogy a régi barátja vagy és tényleg nagyon sajnálom nem gondoltam hogy ez ennyire érdekelni fog mindenkit- hadarta a nő
-Semmi baj feltehetően én vagyok az első aki állítja hogy egyáltalán köze van hozzá és az emberek szeretik a hallott embereket zargatni- mondtam mire a nő még mindig sajnálóan nézett. Közben telefonom be kapcsolt és szembe találtam magam a nem fogadott hívásokkal amik bizonyították hogy tényleg friss téma vagyok.
-Bassza meg - adtam hangot dühömnek mire a nő ismét meg akart szólalni de valaki kopogott az ajtón
-Nyitva- mondtam mire az ajtó ki nyílt.

Nem hittem a szememnek.
Az a férfi állt ott, az akit gyerekként istenítettem most pedig a pokolba kívánnám ha lehetne.
-Endeavour...- suttogta maga elé meglepetten Misa, úgy tűnt rajongó.
A férfi tétlenül állt a nyitott ajtó előtt és engem nézegetett.
-Misa...- szólítottam meg mire csak mindent értően bólintott és az ajtó felé indult majd azon ki is ment és be csukta maga után.
-Mit akar? - kérdeztem magázva persze hisz idősebb volt nálam sokkal, vissza ülve helyemre és tagadni se próbáltam ellenszenvemet a férfival szemben aki persze meglepetten nézett modorom láttán. Gondolom el szokott a bunkó emberektől amióta a fia halála miatt kivételesen együtt érző mindenki.
Csendben le ült az asztal másik oldalán található székre majd ismét engem vizsgált.
-Tényleg ismerted a fiamat? - kérdezte semleges hangon, hasonlított Touyára a szeme, de csak a szeme semmi más. A fiúval ellentétben teljesen fagyos volt a tekintete, a kisugárzása pont olyan mint még a legelején Touya de után más lett, kedves és törődő, hiányzik...minden alkalommal eszembe jut
-Figyelsz rám kölyök? - kérdezte a férfi ezzel magára vonva figyelmem, kölyök? Ha már én meg tisztelem azzal hogy nem vágom azonnal orrba akkor legalább ne hívjon kölyöknek
-Ja, ismertem- válaszoltam inkább bunkóban
-Mennyire ismerted? - kérdezte
-Mégis mennyi köze van hozzá? - kérdeztem vissza, már tudtam hogy igazán illetlenül viselkedek régi hősömmel akit ha nem tudnék semmit most biztosan körbe rajonganék.

A férfi kikerekedett szemekkel figyelt engem az előbbi meg szólalásom miatt amit persze meg értek
-Szóval beszélt rólam - kezdett el elégedetten mosolyogni, tényleg be húzok neki ha azon múlik bármi is
- Mindig is lázadó volt, a család legrossz... - folytatta volna a magyarázkodást amikor már igazán bennem is fel ment a pumpa
-Ne merjen róla így beszélni- mondtam sokkal komolyabban és hangosabban mint akartam mire a férfi el hallgatott, de sajnos ez nem tartott elég sokáig
-Szerinted mindaz valóság amit neked mondott? Egy fiú akinek az ereje nem volt elég nagy, vagy inkább túl nagy is volt ahhoz hogy fel érjen oda ahova kelle... - vágtam ismét szavaiba
-Fogja már be- ütöttem az asztalra
-Ez ilyen körösen utálkozó barátság volt? Tele beszélte a fejed azzal hogy mennyire rossz is a második számú hős, szerinted ha rossz lennék meg mentenék akárkit is? - beszélt folyamatosan a férfi. Ez nem volt igaz, még csak azt sem tudtam hogy ő az apja, még csak azt se hogy utálnom kéne ezt a férfit, még azt se hogy a "Egyszerűen csak All Mightot jobban kedvelem" jelent is valamit.
Idióta voltam amiért nem jöttem rá de mégis lehet nem akartam tudni hogy ez a férfi egy szörnyeteg aki bántotta a legjobb barátomat.
A férfi még mindig beszélt és hangját csak próbáltam ki zárni de igazán gondolkodtam azon is hogy bár az ereje nagyobb károkat okoz szárnyaimnak mint akárki más mégis szívesen okoznék neki nagyobb szintű fájdalmat még ha ez elég lehetetlennek is tűnik.
Milyen idegesítő...
Ha bármi botrányt kevernék vele akkor biztos hogy én szívnám meg hisz régebb óta van a hír név középpontjában és mégis csak a második számú hős, nem mintha ha nagyon el túlozná nem mennék neki

A férfi végre be fejezte monológját majd rám nézve gondolom reakciómat várta én viszont csak telefonomra pillantva néztem meg az időt majd úgy néztem vissza a férfira.
-Végzett? - kérdeztem semleges hangon
-Hawks, gyerünk beszélgessünk hisz nem hiszem hogy bárki mást érdekel a siránkozásod a fiamról- mondta olyan szinten nyugodtan hogy az szinte már idegőrlő volt
-Szó szerint bárki mással szívesebben beszélgetek Touyáról mint magával -mondtam mire elégedett mosoly jelent meg arcán
-Szóval fáj a kiss lelked miatta? - kérdezte gúnyosan, szinte már nem is akarta tettetni a kedves hőst csak őszinte volt. Egyszerűen álltam fel helyemről és sétáltam az ajtó felé amit ki nyitva tartva vártam hátha fel fogja mit akarok és ki húzzon onnan
-Most tényleg ennyi volt? - kérdezte mire bólintottam.
Fel állt majd halkan ki sétált az ajtón a küszöbön meg állt majd mielőtt bármit mondhatott volna én tettem meg
-Ne jöjjön ide többet- csak ennyit mondtam majd be csaptam az ajtót.
Idióta ha azt gondolja majd kedves leszek vele.
Ez egy szörnyeteg és bárki bármit mond számomra soha nem is lesz más.
Touya miatt!
______________________________________
06.08.