𝓝𝓮𝓶 𝓯𝓮𝓵𝓮𝓳𝓽𝓮𝓴 [𝓓𝓪𝓫𝓲𝓗𝓪𝔀𝓴𝓼]

12.

Todoroki Touya

A hang gazdáját keresve meg is láttam az ablak melletti széken ülve öcsémet.
-Honnan tudtad hogy jövök? - kérdeztem miközben le raktam a kiss ajándékot a szekrényre.
-Ismerlek-jelentette ki majd székből fel állva ölelt magához amit viszonoztam is. Natsuo mindig is elég bonyolult kapcsolatot ápolt apánkkal soha nem tekintette mivel nem igazán viselkedett úgy vele mint ahogy kellett volna.
-Hiányoztál- motyogtam magam elé mire el is engedett
-Te is nekem- mondta majd tekintete maszkomra csúszott szemem alatti égésnyom ki látszott és aggódva nézett rá. Gyorsan fel húztam a takaró anyagot
-Az mi? - kérdezte arcomra mutatva
-Semmi-mondtam egyértelműen majd tekintetét kerülve néztem az alvó fiúra. Csak most vettem észre a kötést az arcán.
-Mi történt vele? - kérdeztem a fiút bámulva
-Anya volt- mondta egyszerűen
-Mi az hogy anya volt?
-Soha nem bírta el viselni, hogy Shoto félig olyan mint apánk és ma le forrázta- magyarázta a fiú - Apa azonnal el is vitette valami intézetbe vagy hova-nem is tudtam mit mondhatnék soha nem gondoltam, hogy ez meg történne.
A fiú még mindig folyamatosan maszkomat nézte amit sajnos magamon kellett tartani. Semmi értelme nem lett volna, hogy sajnáljon.
-Nekem mennem kell-mondtam majd hozzám kicsit se illően meg öleltem öcsémet és már el is indultam az ablak felé
-Touya - szólt utánam mire felé is fordultam-Vigyázz magadra, apánk mindenkinek azt mondja, hogy meg haltál.
-Ez várható volt és ne félts -mondtam majd ki másztam az ablakon.
Lassan sétáltam ki a kapun ami egykor otthonomat tartotta zárva most viszont csak egy ház semmi több. Az utca csendes volt hisz nem volt kevesebb egy óránál így teljesen nyugodtan tudtam el merülni gondolataimban.

Mikor el értem lakásomba le vettem felesleges ruháimat és rögtön aludni is indultam. Úgy éreztem rosszabbul is mehetett volna a dolog.

Keigo Takami

-Szóval azt mondod nem az én hibám? - kérdezte felháborodva "barátnőm"
-Ja pont ezt mondom
-De csak az én hibám ha nem érzel semmit- kezdett el sírni a lány amihez igazán semmi kedvem nem volt
-Nem nem a te hibád - mondtam neki a kelletnél talán hangosabban mire már hangosan sírásba kezdett. Elegem volt az egész lányból. Hónapok óta a nyakamon járt most pedig "szintet akart lépni" Nem akartam az egészet. Gondolkodás nélkül hagytam egyedül a lányt a szobában és vettem az irányt őszintén bárhova de most a tetőt választottam.

Már 17 vagyok. Minden rendben megy és mire ki jutok talán már kész is lesz a saját cégem. Persze nem kiss meló de egy csomóan támogatnak szóval ki lehet bírni. Már vannak személyzetre jelöltek akik alig várják, hogy egy kölyök parancsolgasson nekik gondolom lököttek vagy valami.

Vissza a lányra. A neve Izami és az ereje teleportálás. Igazából már jó ideje rám volt állva és mostanában nem találtam plusz erőt arra, hogy ezeket is el távolítsam magam körül. Izami egy "bábu" egy olyan ember aki csak beszélni is azért beszél velem mert még sokra viszem és persze az se a legrosszabb hogy elégé fel tűnt mindenkinek, hogy a "barátnőm" lett.

Már maga a csókolózás is undorító számomra vele szóval a kiss "szint lépés" csak még rosszabbul hangzott így szakítottam vele.
Mióta Touya el ment nem volt hogy kedveltem volna bárkit is. Talán tényleg meleg lehetek de persze én hülye körbe vontam magamat ilyen lányokkal így nem tudom, hogy hogyan működne fiúval.
Meg ha el terjedne se igazán tudom mi lenne. De ha már hivatásos hős leszek ez nem fog érdekelni senkit.
Várom hogy tényleg embereket mentsek meg és ne csak itt üljek és tanuljak. Folyamatosan azzal próbálom biztatni magam, hogy igazán nem kell sok és talán Őt is újra látom majd. De igazán senki nem tudja. Ugyan mi lesz ha addigra el költözik vagy meg utál. Az emlékek nem örökre szólnak bármikor el felejthet és nem is kértem tőle, hogy ne tegye vele ellentétben.
Annyi mindent kellett volna neki mondanom amikor itt hagyott de ez csak utólag derült ki mikor már késő volt.
Nagyot sóhajtva léptem vissza az ajtó elé és ki nyitva vissza is indultam szobámba.
Amint oda értem az ajtót ki nyitva üresen találtam a szobát így megkönnyebbülve dőltem le ágyamra. Végre vége ennek a borzalmas kapcsolatnak.
Alig várom a megvető pillantásokat amiket majd a barátaitól kapok persze mind jogosan hisz már rég le kellett volna ráznom. Talán tetszett hogy valaki foglalkozik velem még ha mind ez csak mű is volt mind az ő és az én részemről is.
______________________________________
05.11.