𝓝𝓮𝓶 𝓯𝓮𝓵𝓮𝓳𝓽𝓮𝓴 [𝓓𝓪𝓫𝓲𝓗𝓪𝔀𝓴𝓼]

7.

Keigo Takami

Ahogy gondoltam amint fel kelt az érzéseim át vették az irányítást kiabáltam vele pedig nem akartam... Csak annyira fájt, hogy fájdalmat okozott saját magának.
Most elsőnek említette a családját és most se pozitív értelemben.
-Bántottak téged? -kérdeztem mire ő rögtön meg szakította a szemkontaktust és az ágyneműt kezdte nézegetni. Arca komoly lett és nem tűnt úgy mint aki válaszolni szeretne, de nem is volt szükséges.
Gondolkodás nélkül álltam fel és közelebb mentem hozzá és jó erősen szorítottam magamhoz. Amint fel fogta mit teszek viszonozta az ölelést és hasonló erősséggel húzott még közelebb. Ismét olyan közel került mint pár hónapja. Az illatok ismét meg támadtak és nem tudtam harcolni ellene. Nem is titkolva semmit szívtam magamba illatát és élveztem közelségét. Ezt a pillanatot az ajtón kopogó ember zavarta meg. Lassan engedtem el a fiút és vissza ültem helyemre mintha mi sem történt volna.
Az ajtón a nővér jött be és egy ideges mosoly volt arcán
-Todoroki-kun apukád már elég - kereste a szavakat- Türelmetlen
-Itt van apukád? - kérdeztem meg lepetten mire csak bólintott. Arca nem adott át semmilyen érzelmet kék szemei viszont felismerhetetlen érzelmeket adtak át.
-Én akkor megyek- mondtam mire ismét csak bólintott. Az ajtóban még meg álltam és vissza néztem rá és egy bátorító mosolyt küldtem neki mire csak egy fél mosolyt kaptam, de az is valami.

Az ajtót be csuktam magam után és el indultam szobánk felé. Sajnos bele botlottam egy nagyobb lány csapatba akik szerencsére nem vettek észre, vagy csak nem akartak.
-Ti is látátok? Olyan komoly arca volt- mondta az egyik lány
-Magasabb volt mint gondoltam- mondta a másik
-Én nem igazán bírom őt-sóhajtott a másik
-Én se, nem értem, hogy lett a második számú hős. Nem sokan kedvelik- magyarázta a másik mire fejem fel emeltem. Endeavor itt van? Gyorsan fordultam vissza a lányok irányába de ők már messze jártak. Ugyan miért jönne ide ő? Amikor a szoba elé értem a kulcsaimat elő keresve már bent is voltam. Fáradtan dobtam le magam az ágyra és kezdtem el telefonomat nyomkodni.

Todoroki Touya

Ahogy a fiú el ment apám meg is jelent az ajtóban kifejezéstelen arccal. Jó pár hónapja látott utoljára azóta már volt egy születés napom is amire persze semmit nem küldtek.
Lassan és határozottan sétált ágyam mellé és mikor meg állt nem tűnt úgy mint aki le akar ülni.
-Haza jössz velem - jelentette ki határozottan mire rá se nézve csak bólintottam egyet. Nem akartam haza menni itt van Keigo. Ez egy furcsa kijelentés de akkor is ő itt van nekem.
-Nem kell, hogy mindenki tudja mekkora szégyent jelentesz rám- mondta egyszerűen mintha semmiségeket mondana én ismét csak bólintottam hiszen semmit nem tudtam tenni ellene. Végre találtam valakit akit nem féltem közel engedni erre itt kell hagynom.
-Szed rendbe magad és pakolj össze. Van egy órád ameddig beszélek az igazgatóval- mondta majd mikor bólintottam csak ki sétált.

Nehezen álltam fel helyemről majd mikor sikerült fel állnom karommal erős fájdalom nyilallt folyamatosan így öltöztem vissza ruháimba. Ahogy teljesen kész voltam el köszöntem a csodálkozó nőtől és a szoba felé indultam. El kell tőle köszönöm valószínűleg végleg.

Keigo Takami

Már jó ideje nyomkodtam a telefont az ágyamon fetrengve amikor az ajtó felől nyikorgást halottam. Szememet azonnal oda kaptam Touya állt ott. Láthatóan fájtak karjai de nem értem akkor miért jött ki. A fiú érzelem mentes arccal állt meg ágyam előtt én pedig csak kérdőn néztem rá.
-Ez a búcsú ideje Madárka- mondta fájdalmas mosollyal arcán.
-Ezt, hogy érted? - kérdeztem értetlenül
-Hogy el megyek-mondta a paplant nézegetve
-Miért?
-Mert nincs más választásom- mondta mire legszívesebben fel pofoztam volna ott helyben
-Mindig van más választás- mondtam komoly hangon mire azonnal rám nézett
-Lehet, hogy van de ez a legbiztonságosabb választás- mondta szemeimbe nézve. Kék szemeiből áradt a szomorúság, gondolkodás nélkül pattantam fel ágyamról és öleltem magamhoz ma már másodjára.
-Meg leszel nélkülem? - kérdezte miközben magához ölelt
-Nem-mondtam mire el kuncogta magát
-Nem voltam azért annyira nagy társaság- motyogta maga elé
-Te vagy az első legjobb barátom-motyogtam én is magam elé
-Te vagy az első igazi barátom-motyogta ő is ismét
-Nekem is te vagy az első- raktam fejem vállára
-Meg ígérsz nekem valamit? - kérdezte szinte suttogva
-Mit? - kérdeztem érdeklődve
-Ne felejts el kérlek- suttogta maga elé
-Ha többé nem találkozunk..., csak emlékez rám kérlek
-Megígérem- suttogtam én is - Te meg ígérsz nekem valamit?
-Mit? - kérdezte
-Ne hagyd magad
-Nem fogom-mondta mire talán meg is nyugodtam
Lassan el engedett majd engem itt hagyva kezdett el pakolászni. Én csak őt figyeltem és próbáltam nem el bőgni magam ami szerencsére sikerült is.

Amint kész lett fintorogva nézett a táskájára majd az ajtóra.
Igazából szívesen meg nézném az apját és talán egy kicsit annál szívesebben ütném meg. A fiú el indult az ajtó felé majd mielőtt ki nyitotta volna meg állt előtte és cuccait a földre helyezte.
-Mi baj? - kérdeztem zavartan
Hirtelen sétált felém szomorú tekintettel és ölelt ismét magához. Nem tudom mennyi ideig álltunk ott de éreztem, hogy szemem most mondja fel a harcot és egy-két könnycsepp le gördült arcomon. Amikor el engedtük egymást mosolyogva vettem tudomásul, hogy ő se bírta tovább. Kuncogva töröltem le könnyeimet majd a fiúra néztem aki színén kuncogott.
-Hiányozni fogsz- suttogta maga elé szomorúan
-Te is nekem- mondtam mire csak rám pillantott. Meg fordult és már készen állt arra ami oda kint várja, vagyis igazából arra ami az aulában várja mert az ajtó előtt nem volt senki.
Mikor már majdnem sikerült át jutnia a küszöbön hirtelen ismét meg állt. Kérdőn néztem rá mikor meg láttam kissé piros arcát.
-Rosszul vagy? - kérdeztem aggódva mire csak meg rázta a fejét és a kezében lévő cuccot ismét földre helyezte. Már vártam, hogy talán ismét meg ölel de nem ez történt. Egy puszit nyomott számra. Bátortalan volt és nem tartott sokáig. Arcom el is kezdte paradicsommá alakulását és nem tudtam igazából mit is kéne tennem.
-Saj... - kezdte el de ajkaimat most én nyomtam az övének, ez is csak egy puszi volt semmi komoly mégis úgy éreztem ott helyben össze esek.
Arcom éget a történések miatt és bár az övé nem annyira de mégis el volt pirulva.
-V-Viszlát Madárka-köszönt el zavartan majd ki lépett az ajtón. Nem tudtam, hogy a fájdalom vagy a zavartság volt erősebb e bennem abban a pillanatban.

______________________________________

05.04