𝓝𝓮𝓶 𝓯𝓮𝓵𝓮𝓳𝓽𝓮𝓴 [𝓓𝓪𝓫𝓲𝓗𝓪𝔀𝓴𝓼]

33.

Todoroki Touya

18+

Mikor el mentek beszéltem Keigoval és ki derült hogy rólam kérdezte, persze a fiú azonnal el kezdte magyarázni hogy mégis miért kéne pontosan el mondanom neki hogy ki vagyok de nem akarom, nem állok rá készen és ezt ő is tudja.
Bár érdekel mi lett a fiúval nem tehetem meg vele hogy csak úgy újból meg jelenek az életében, elég fiatal volt amikor el tűntem.

-Kérsz valamit? - kérdezte Keigo mikor el váltunk egymástól erre csak nemlegesen meg ráztam fejem mire bólintott majd el indult a konyha felé.
Fáradtan ültem le a kanapéra és úgy vártam hogy vissza jöjjön ami hamar meg történt és egyből le is ült mellém.

Folyamatosan öcsém járt a fejemben és ezt ő is észre vette de mégse szólt semmit.
Már jó ideje nem láttam egy testvéremet se és hogy most pont ő futott velem szembe az elég meglepő volt.
Egy-két emlék maradt csak meg róla annak ellenére hogy annyi időt töltöttem vele amennyit csak tudtam a napig amikor el mentem otthonról.
Bármikor vissza gondolok arra a napra igazán büszke leszek magamra amiért ellentmondtam apámnak, de végül csak dühös leszek amikor rá jövök hogy korábban kellett volna meg tennem.
Furcsa érzések kavarogtak bennem és nem tudtam ellenük mit tenni, csak egy dolgot tudtam biztosan ami az volt hogy ha bármikor szembe találom magam vele nem fogom majd vissza magam és meg mutatom neki hogy mennyivel erősebb lettem.
-Ne gondold túl a dolgot- motyogta a fiú majd egyik kezét vállamra tette ezzel is ki rángatva gondolataimból.
-Nem teszem- néztem arcára mire az csak szemöldökét ráncolta majd csend telepedett közénk.

-Mit csinálsz mostanában? - kérdeztem meg végül, terelve gondolataimat a fiú el gondolkodott válaszán
-Hős vagyok, harcolok, védek, nem pihenek meg hasonló menő dolgok- mosolygott elégedett mire majdnem el nevettem magam de szerencsére vissza tudtam tartani
-Szóval későig alszol aztán fel kelsz végig mész pár utcán és hetente egyszer le nyomsz pár rossz arcot-fordítottam le amit mondott mire grimaszolva de azért bólintott, erre nevetni kezdtem de ő csak rosszallóan nézett rám.
-A munkám nehéz - morgott maga elé mire meg álltam a nevetésben és vissza néztem rá.

Talán meg bántottam? A munkája tényleg veszélyes és még ha csak a szája is nagy akkor is tudom hogy sok nehezebb dolgot vitt véghez eddig. Sóhajtottam egyet és egy egyszerű mozdulattal hajoltam arcához, alig pár centi választott el ajkaitól de próbáltam vele nem foglalkozni ahogy ő tette, folyamatosan szemeimet bámulta pedig már azt hiszem elég sokszor látta
-Sajnálom, nem azért mondtam- kértem őszintén bocsánatot, de nem úgy tűnt mintha érdekelné jelenleg ez a fiút, az előbbi durcás hangulata egyszer csak el illant, de azért hallatott felém egy "Nem baj"-t de azt is csak motyogta, nem azért tette mert nem bocsátott meg hanem mert nem tudott ezzel foglalkozni, ha minden ember ilyen könnyen bocsátana meg nekem én lennék a világ legszerencsésebb embere.
Nem távolodtam el tőle, továbbra is előtte voltam de csak bámultam, olyan volt mintha azt várná mikor teszek bármit de arca le fagyott, ajkai kissé el nyíltak és saját arcomon éreztem lélegzet vételét, szemei csillogtak, annyira ártatlannak nézett ki, mintha soha életében nem tett volna semmi rosszat.
Mintha a régi énjét láttam volna egy pillanatra de mégse tűnt ismerősnek.
Meg akartam csókolni, bár tudtam hogy meg tehetem mégse tűnt helyesnek. Meg tehetem, igaz?
A fiú csak nézett de csak szemeimet nézte, talán zavarja az arcom? Nem, már mondta hogy nem zavarja. Talán hazudott?
-Miért bámulod szemem? - kérdeztem meg végül mire azt hittem hogy talán meglepődik de nem, egy kicsit el gondolkodott de tekintete szememre ragadt
-Miért nem csókolsz meg? - kérdezett most ő mire most rajtam volt a sor hogy el nyomjam meglepettségemet
-Válaszolj előbb te -adtam fel teljes mértékben az uralmamat a gyenge beszélgetés felett mire fel húzta szemöldökét és az a kiss fiú akit eddig láttam el tűnt, kár mert szerettem őt látni, akartam őt látni de nem tudtam és ez nem is kicsit fájt.
-A szemed -jegyezte meg mire értetlen képet vágtam, erre persze majdnem el nevette magát
-Szép- adott egyszerű és zavarba ejtő választ mire arcom egészen szint változtatott, olyan volt mint amikor egy kiss gyerek mond olyan dolgokat amiknek az igazi súlyát nem is érzi, persze ő már el kezdett mosolyogni azon hogy milyen vicces amit most tesz -Semmit nem változott-mondta tovább mintha ennyi nem lenne elég -Ezért kérdeztem meg hogy miért nem csókolsz meg, már ha nem akarsz többet- mondta halkan végét mire arcom csak pirosabb lett már ha létezik ilyen, ennek ellenére nem tűnt úgy mintha zavarná bármi amit mond, csak mondja, gonosz...hős a francokat, ő egy gonosz ember...- morogtam magamban miközben a fiú még mindig engem nézett egy most már legkevésbé kedves mosollyal arcán.