Világok és kalandok

Bonyodalmak

Ezután még kétszer elolvastam a levelet, de még mindig sokkolt az új információ és a tudat, hogy ez mind valóság. Lopva megcsíptem magam, de a csípés fájt.

- Szóval igaz. – szólaltam meg végül Piton felé fordulva, aki úgyhiszem arra számított, hogy kérdések ezreivel fogom őt elárasztani, de erre a két szóra egyátalán nem.

- Ezek szerit a Roxfort és a varázsvilág... tényleg létezik.– mondtam csendesen, abban reménykedve hogyha hangosan is kimondon, akkor jobban elhiszem majd, de a szívem továbbra is hevesen vert. Piton egy pillanatig csodálkozva bámult rám.

- Maga már tudta? Honnan? – szegezte egyenesen rám szúrós tekintetét. Segítség kérőn apára pillantottam, aki ez alatt igyekezett összekapni magát.

- Khm... Nos... igen ismerjük a varázs világot. – felelte kitérően – De nem egészen úgy ahogyan itt a magunkfajta átlagos emberek ismernék... – folytatta volna, azonban én közbe vágtam.

- Milyen évet írunk? – Látszólag most már teljesen sikerült összezavarnunk Piton professzort, ami valószínüleg nem tetszhetett neki.

- 1994-et... – feleltefelelte végül kimérten – Miért, maguk szerint milyen évet írunk? – kérdezett vissza most már erős gyanakvással a hangjában.

- Hát 2020-at. – kotyogott bele öcsém is, de azonnal elhallgatott, mikor meglátta az én figyelmezteteő pillantásomat.

Feszült csönd állt be. Piton felváltva nézett hol apámra hol rám, majd végül rajtam állapodott meg a tekintete. Belenéztem az éjfekete szempárba és tudtam, hogy mi történik.

Visszagondoltam a Harry Potter könyvekre, a filmekre és a a bennük történő eseményekre. Természetesen nem tértem ki a részletekre, pláne miután a professzor 1994-et mondott, mert rögtön tudatosult bennem, hogy Harry ebben az évben kezdi meg a negyedik évét, így igyekeztem a mostani év történéseit is kiverni a fejemből.

Azonban nem ez jelentette számomra a legnagyobb kihívást. Hanem egy tetőtöl talpig feketébe öltözött padlón fekvő alak, akit lassacskán elhagyja az életerő egy sötét teremben körülötte vértócsával. Nem kérdés, hogy ki volt az az ember és miért akartam ezt még az előző gondolatomnál is jobban a fejemen kívül tudni. De végül is valahogy sikerülhetett, mert bár Piton arcára olyan ábrázat kúszott amit még a filmekben sem láttam soha, nem tanuskodott arról, hogy legilimencia közben bármi arra utalót látott vona.

- Maguk honnan jöttek? – kérdezte aztán. Apára néztem, mert nekem fogalmam sem volt róla mit kéne mondanom, de látszólag apa is hasonlóan volt a dologgal.

- Lehetne, hogy ezt Dumbledore professzor jelenlétében vitatjuk meg? – kérdeztem tétován, de a kérdés elég hülyén hangzott, főleg úgy, hogy elméletileg csak most kellett volna értesülnöm arról, hogy a varázsvilág létezik, erre én rögtön Dumbledorehoz szaladnék.

- Az nem olyan egyszerű mint ahogy azt gondolja Miss Treasure. Mint tudja Dumbledore professzor nagyon elfoglalt ember. Az irodájában tudják felkeresni őt.– válaszolt Piton kifejezéstelen arccal, de a hangja kezdte visszanyerni a már ismert kioktató, gúnyos stílusát. Látszólag ő hamarabb elfogadta a helyzetet mint mi.

- De mégis hogyan jutnánk el oda? Mi nem tudunk dehoppanálni! – néztem értetlenül a professzorra.

- Maguk nem. Én igen. – válaszolt nemtörődöm stílusba.

- És elvinne minket? Az öcsém ha jól tudom még nem dehoppanálhat. – vontam fel a szemöldökömet, magamban viszont nem akartam elhinni, hogy épp mostmost a nagy Piton professzorral kötekedek.