Világok és kalandok

Szellem és szoba

Judith szemszöge:

Csak ott álltam perceken keresztül és figyeltem Piton távolodó alakját.

- Mégis mihez kezdjek most, hogy sikerült ellógnom az első órámat?- kérdeztem magamtól egyhelyben toporogva.- Legjobb lesz ha vissza megyek a klubhelyiségbe, hisz úgyis tudom mit fognak most venni a többiek...vagy akár el is indulhatnék egy felfedező útra.- villant be a következő ötletem.

- Na várjunk csak...nem, talán mégsem olyan jó ötlet. Mi lesz ha szembe találkozok valamelyik tanárral vagy Friccsel? Hogy Hóborcot már ne is említsem...Meg hát elvileg Ron megígérte, hogy körbe vezet Harryvel és Hermionéval.- amíg így vitatkoztam magammal inkább vissza vonultam abba a kis zsákutcába ahova korábban Piton rángatott be. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy nem fedezem fel a kastélyt csupán a Szügség Szobáját keresem meg. Az tűnt a legideálisabb helynek elütni az óra maradék részét. Emlékeim szerint a hetedik emeleten volt egy balettozó trollokat ábrázoló képpel szemben. Amennyiben jól emlékeztem a Rowling által leírtakra.

- Na lássuk csak...mennyi emeletet is jöttem felfelé?- kezdtem el halkan gondolkozni. Ugyan meglehet, hogy korábban lelkileg tropa voltam a SVK óra miatt, de annyira még én is képes voltam oda figyelni, hogy merre megyünk. Már csak azért is mert kivételesen nem volt olyan hosszú az út mint általában. - Kijöttünk a nagyteremből és a vele szemben lévő folyosón végig mentünk, ez így rendben van. Utánna fellépcsőztünk egy darabon míg felérkeztünk az első emeletre... Magyarul még hat emeletet kell megmásznom.- mormogtam magam elé. Így hát elindultam a felfelé vezető lépcső soron és gondosan számoltam mennyit is mentem felfelé. Igyekeztem a lehető leghalkabban lépkedni, mert a néptelen folyosókon igen csak nagy visszhangot vertek a lépteim. És persze nem akartam felhívni magamra a figyelmet sem, még kevésbé összefutni valakivel. De úgy tűnik a sors egészen máshogy szándékozott velem rendelkezni. Már épphogy felértem a hetedik emeletre, paradicsom vörös fejjel a sok erőlködéstől így megálltam egy pillanatra kifújni magamat, mikoris a fejem fölül megszólított valaki.

- Hát te meg mit kószálsz errefelé?- kézdezte mire rémülten rezzentem össze és kaptam a fejemet a magasba. Félig Fejnélküli Nick volt az, aki gondolom épp egy falon keresztül szállva jelent meg. A reakciómat látva persze rögtön hozzá tette:

- Jaj bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni.- mentegetőzött én pedig igyekeztem megnyugodni illetve az arcvonásaimat rendezni.

- Semmi baj...csak ami azt illeti...nem vagyok túlságosan hozzászokva, hogy szellemekkel találkozok a folyosón.- mondtam őszintén de kissé még mindig tartva az ismeretlen ismerőstől.

- Akkor te minden bizonnyal az új lány vagy!- mutatott rám Sir Nicholas kizárásos alapon.

- Honnan tudtad?- kérdeztem csodálkozva.

- Már ne is haragudj kedves...- egy pillanatra megakadt és kérdőn rám nézett.

- Judith. Judith Treasure.- mutatkoztam be illően. A szellem mosolyogva bólintott.

- Sir Nicholas de Mimsy-Porpington, de kérlek szólíts csak Sir Nicholasnak. Mint mondtam, nem nehéz kitalálni, ugyanis nem sok negyedéves diákot láttam már megrémülni egy szellemtől.

- Ez igaz.- bólintottam megadóan.

- Na és szabad megkérdeznem, hogy mi fújta Miss Treasuret ezekre a folyosókra?- kérdezte Sir Nicholas barátságosan.

- A Szükség Szobáját keresem.- válaszoltam rögtön lázba jőve a hely említésére, míg a szellemet láthatóan meglepte a válaszom.

- A Szükség Szobáját? Hát azt aligha hiszem, hogy megtalálod, ugyanis úgy hírlik, hogy mindíg máshol és másmilyen alakban bukkan fel. Jössz-mész szobának is hívját és csak akkor találhatsz rá, ha valamire nagyon szükséged van.- magyarázta és talán még folytatta volna de én is bele akartam szólni.