School life in Konoha

26. fejezet

Sakura

   A november telt múlt, s mire észbekapott már december közepe lett, azaz nemsokára itt volt a karácsony. Ez alatt az idő alatt lecsendesültek azok a kedélyek, amelyek az előző Konan-Hidanes és Sasukés időszakot jellemezték. A napok egyformábbá váltak, azonban ennek ellenére a lassú változás észrevétlen kúszott közelebb hozzá.
   Sasukéval egyre megszokottabbá vált a kapcsolata; heti kétszer meg hétvégén átment hozzájuk, ritkán fordítva. Elvoltak, szexelgettek és sorozatot néztek. Kívülről kellemesen hangozhatott, ám a látszat néha csal, s a bajt már csak akkor veszi észre az ember, ha már megtörtént. Sakura nehezen tudta volna megmagyarázni, de elkezdte kerülgetni egy kényelmetlen érzés. Mintha már nem beszélgettek volna annyit, helyette csak egymás mellett léteztek meg kielégítették igényeiket. Ez utóbbi egyre jobban zavarta, ugyanis néha azt érezte, Sasukénak más nem is kell tőle. Úgy telepedett rá ez, mint egy hatalmas, fekete viharfelhő, ami bármelyik pillanatban kitörhet.
   A baj természetesen meg is történt, mikor egyik nap szóba jöttköztük az Uchiha családja. Ártatlan beszélgetésnek indult az egész, aminek a vége aztán sértődött egymásra feszülés lett. Pedig Sakura csak arról kezdetett el beszéni, ki kivel tölti majd a szentestét.
- Szóval akkor, Sasuke-kun, te majd a bátyáddal vacsorát főztök meg filmet néztek? - Nézett a fiúra reggel, öltözködés közben.
   Azonban nem kapott egyhamar választ, mert Sasuke sötét hallgatásba temetkezett. A lány persze tudta, hogy érzékeny pontra tapintott, de már másfél hónapja együtt voltak, és még egy szót nem mesélt neki a szüleiről. Még csak valami kamut sem vagy felszíneset, amivel tudtára  adhatta volna, hogy nincs még itt az ideje ennek témának. Így ezzelolyan volt, mintha egyáltalán nem bízott volna benne, és úgy mi értelme egy kapcsolatnak? Ezért nem akarta ezt annyiban hagyni.
- Hm? - Erőltette tovább a kérdést.
   Sasuke merev arccal nézett fel rá, s szeméből sok minden sugárzott, de kedvesség egyáltalán nem. Úgy tűnt, mintha neki lett volna oka dühösnek lenni. - Micsoda képtelenség! -  
- Igen, olyasmi - hangzott a  szűkszavú válasz. Sakura elkeseredetten sóhajtott, aztán minden erejét összeszedve a fiúra nézett.
- Sasuke, remélem nem baj, ha tisztán megkérdezem, de mi történt a szüleiddel? Sosem meséltél róluk, és csak találgatni tudok...
   Az Uchiha tekintete jegessé hűlt, és úgy szúrta Sakurát, mintha jégszilánkokból volna. Az állkapcsán látszódott, hogy idegességében folyton össze-összeszorítja.
- Nem véletlenül, mert nem akarok róla beszélni - szűrte ki fogai közül.
- De nem kerülheted ki mindig ezt a témát! - fakadt ki a lány. - Hiszen együtt vagyunk, elvileg egymással mindent megosztunk!  - Azonban ennek az érvnek ő is érezte a sántítását. 
- Pedig nekem nincs mit mondanom. Meg amúgy bárki el tudja mesélni neked azt a "rém izgalmas" történetet róluk! - Sasuke szeme villámokat szórt, mintha Sakurában látná az összes olyan ember arcát, aki valaha tapintatlanul és bunkón hozta fel a témát. 
- De én tőled szeretném hallani! - felelt szenvtelenül a rózsaszín hajú. 
- Akkor annyi erővel haza is mehetsz! 
- Ezt most nem mondod komolyan ugye? - Nevetett fel hisztérikusan Sakura. Mintha egy rémálma vált volna valóra a szeme láttára.  
   Erre azonban csak egy hideg és érzelemmentes pillantást kapott válaszul. Majd Sasuke elfordult tőle, és leült az íróasztalához a laptopja elé. Sakura alig hitt a szemének, hogy konkrétan levegőnek nézi. Úgy belesajdult a szíve, hogy kis híján a mellkasához kapott.
   Várt egy kicsit, hátha normalizálja magát, és újra hozzászól, de ismét csalódnia kellett. Csak állt ott, még kissé kótyagosan a reggeli keléstől, és a jelek egyre jobban azt üvöltötték neki, hogy Sasuke tényleg nem hajlandó vele kommunikálni. A levegőt vágni lehetett volna a feszültségtől, úgy hogy nem sokáig tudta már elviselni a ki nem mondott szavak súlyát. Nézte-nézte a fiút, és kezdett eljutni hozzá a felismerés, hogy ebből a helyzetből tényleg csak haza vezet az út számára.
   Hangosan és indulatosan sóhajtott, mielőtt elkezdte volna összepakolni a ruháit a hátizsákjában, de Sasuke semmire sem reagált rá. Valami faszságot nézett a neten, és minden mást kizárt maga körül. Mire Saku végzett a készülődéssel, könnyek csillogtak a szemében.
   Azonban, mielőtt kifelé vette volna az irányt a szobából, még utoljára az Uchiha felé fordult:
- Ennyi? - kérdezte elcsukló hangon. - Csak így hagyod, hogy elmenjek? - Gördült le egy könnycsepp az arcán.
- Tegyél, amit szeretnél, ha azzal békén hagysz végre! - érkezett a kegyetlenül érzelemmentes válasz, és Sasuke még arra sem vette a fáradtságot, hogy ránézzen.
- Hát jó... - lehelte elfúló hangon a lány, és leszegett fejjel kisietett az ajtón, nehogy látszódjon a rohamosan hulló könnycseppek zápora az arcán.
   Mikor leért a nappaliba, már hangosan zokogott, így nem vette észre Itachit, aki éppen a kanapéról állt fel. Sakura már hajolt volna le a cipőjéért, mikor mély hangja kizökkentette keserves állapotából:
- Mi történt, Sakura? Miért itatod az egereket?
   A lány meglepetten nézett fel a magas alakra, és felegyenesedett. Gyorsan visszafogva sírását, szipogott párat, és pulcsija ujjával letörölgette arcát.
- S-semmi, csak Sasukéval össze-összevesztünk - dadogta a zokogás utóhatásától.
- Ó. - Reagált Itachi kifürkészhetetlen tekintettel. - Gyere, kikísérlek! - mondta, és leakasztotta Sakura és a saját télikabátját is, majd utána kedvesen felsegítette a lányra a ruhadarabot.
   Kilépve a bejárati ajtón az arcukba csapott a reggeli hideg szél. Itachi támogatón Sakura hátára tette a kezét, és lekísérte a lépcsősoron a kapuig. A lány közben képtelen volt visszafogni a szipogását, Itachi jelenléte sem segített neki teljesen megnyugodni. Olyan kicsinek érezte magát hozzá képest, és a hosszú ujjak a vállán csak még inkább felzaklatták.
- Ne aggódj, Sakura, majd megbékél - szólalt meg Itachi. - Éretlen még, azért viselkedik ilyen meggondolatlanul. - Ezek a szavak úgy hangoztak Saku számára, mintha egy nagypapa mondta volna őket.
   A kapunál megállva szembefordult az idősebb Uchihával, és válaszra nyitotta száját:
- Akkor szerinted keresni fog? - Nézett őszintén, és jót remélve a sötét szempártól.
- Biztosan. Tudnád, ha már nem akarna téged.
  A lány nyelt egyet; - Kedves kijelentés...-
- Az ilyen esetek miatt akartam mondani múltkor azt, hogy vigyázz a kisöcsémmel - mondta egy kis szünet után Itachi, és ehhez olyan áthatóan nézett Sakurára, hogy az elég hamar zavarba jött.
- N-nem tudom mit mondjak erre... - Tűrte hátra haját egy szomorú pillantás kíséretében.
Itachi csendbe burkolózott, és hosszú másodpercek után szólalt meg újra:
- Viszlát, Sakura! Vigyázz magadra!
- Viszlát! - mondta, miközben intett egyet a lány erőtlenül, és összehúzva nyaka körül a sálat, kilépett dermedt utcára.
   Még utoljára hátranézett Sasuke ablakának irányába, s úgy érezte, fényévekkel van tőle. Talán a ködös, hideg idő is ezt a hatást erősítette. Ám a félelem már beleköltözött a szívébe, miszerint nemsokára valami nagyon rossz dolog fog történni.