School life in Konoha

5. fejezet

Sakura

Hazafelé sétált, mikor megszólalt a telefonja. Gyorsan előkapta, és felvette:
- Tessék?
- Szia, kincsem! - köszöntötte baljóslatúan anyja hangja a vonal másik végéről.
- Ó, heló, anyu. Miért hívsz?
- Hát figyeld, lenne itt valami... - Már előre forgatta szemét.
- Igeen?
- Nos kaptam egy munka lehetőséget, egy visszautasíthatatlan ajánlatot - kezdte óvatosan Mrs.  Haruno, mintha csak ő volna a rosszban sántikáló tinilány. - Az egyetlen baj vele, hogy háromszáz kilométerre van Konohától. Meg körülbelül egy - két hétig tartana a fotózás, egy naptár sorozatról lenne szó... - Itt tartott egy kis szünetet várva a reakciót, de az ingerült szuszogáson kívül más nem hallatszott, így folytatta: - Nem muszáj ám velem jönnöd, ha nem akarsz. Persze az is megoldható lenne, van nem messze a stúdiótól egy aranyos kis ho... - Sakura most már éles hangon közbeszólt:
- Anya, ne fáradj! - grimaszolt. - Mindketten tudjuk, hogy ilyenkor nincs rám szükséged. Meg leszek. Ahogy mindig is - tette hozzá szarkasztikusan.
- Jaj, drág... - Sakura ismét félbeszakította:
- De azért kicsit irónikus, hogy költözésünk egyik oka a több együttlét volt! - húzta el a száját, közben tisztán maga előtt látta anyja arcát, amint ilyen értetlen és enyhén sajnálkozó fejet vág, fel sem fogva a lánya érzéseit.
- Ó, édesem, tudom... - Ennek ellenére Mrs. Haruno hangjában nem volt érezhető a lelkiismeret furdalás. - Majd több időt is töltünk együtt, ígérem!
- Aha, hát hogyne! - felelte üres tekintettel a lány.
- Jól van, szívem, bíztam benne, hogy megérted! - mondta anyja szinte már felhőtlen jókedvvel, teljesen figyelmen kívül hagyva a kellemetlen mögöttes tartalmat. - Akkor majd hívlak, ha leszállt a gépem! - Sakura szeme erre kitágult, alig hitte el, hogy ezt az információt is telefonon képes közölni. - A konyhapulton találsz egy borítékot, amiben hagytam egy kis pénzt, majd a bankkártyádra küldöm a többit. - Szóval pénzzel kompenzál, remek... - futott át Saku agyán. Egyszerűen szóhoz sem jutott, úgy érezte a torka örökre összeszorulva marad.
- Kicsim? - szólalt meg anyja a hosszas hallgatás után.
- A-azért elköszönhettél volna! - talált hangjára a lány nagy nehezen.
- Tudom, tudom, és rettenetesen sajnálom, csak olyan hirtelen jött az egész, muszáj volt rögtön indulnom. Majd legközelebb rendesen elbúcsúzok, ígérem! - csúszott ki Mrs. Haruno száján félig akaratlanul. - Legközelebb, hát ez fantasztikus, tényleg! - Sakura egy pillanatra olyan elkeseredett dühre gerjedt, hogy gondolkodás nélkül kinyomta a telefont.
Ha fiú lett volna, valószínűleg belerúgott volna egy éppen arra tévedő, üres konzervdobozba. De így csak színtelenül összeszorított szájjal erőszakosan zsebre vágta mobilját, és inkább folytatta útját üressé vált otthona felé.

Sasuke

  Megállt az ismerős ház előtt, és nagy levegőt vett, mielőtt becsöngetett volna. A zsebében volt az, amivel már olyan régóta tartozott, és amiről inkább nem akart tudomást venni.
Nem sokkal később, Sasuke szerint túl sokára is, megjelent a bejárati lépcső tetején egy szőke, kócos alak, aki morcos tekintettel lesietett a kapuhoz.
- Mi jött rád, hogy ilyen korán jössz ide? - morogta az Uchiha felé, miközben a zárat nyitotta.
- Kell a cucc vagy nem? - felelt mogorván Sasuke. Így is viszketett a bőre attól a kellemetlen érzéstől, hogy itt kellett lennie.
- Gyere! - Tárta ki előtte az ajtót Deidara. Felvezette a kicsi, de ízléses házhoz, amit Deidara egyenlőre egyedül lakott (ő is a gazdag konohaiak közé tartozott, akinek a szülei nem vesződtek a hosszabb egy helyben tartózkodással, így hagyták önállósodni a csemetéjüket).
    A sötét hajú fiú követte őt a túlságosan ismerős környezetbe, és kellemetlenül tapasztalta, hogy ugyanaz az a kesernyés illat fogadja. Deidara egyből levágta magát a falnak támasztott kanapéra, és felvette a rendetlen dohányzó asztalról a pink bongot, majd reflexszerű mozdulatokkal meggyújtotta, és beleszívott. Elégedetten kiengedte a hosszan bent tartott, sűrű füstöt, és vendégére vetette pillantását.
- Na virítsd, amit hoztál, bébi! - mondta, ahogy kényelmesen elhelyezkedett a takaróval borított ülőalkalmatosságon. Sasuke kelletlen arccal az asztalra dobta zsebe tartalmát, egy tenyérnyi nagyságú átlátszó tasakot, benne fehér porral. A szőke végzős felkapta, és felcsillanó tekintettel szemügyre vette.
- Te jó ég, Sasuke-kun, ilyenekhez nem szabadna nyúlnod! - jegyezte meg, miközben forgatgatta a csomagot. De igazából csak szórakozott. Majd alig pár porszemnyi mennyiséget az ínyére dörzsölt, és csodálkozva cuppogott egyet.
- Ezt nevezem! - mondta, de Sasuke továbbra is fancsali képet vágott.
- Akkor megvagyunk? - kérdezte aztán. Deidara gunyoros, gonosz mosolyt villantott rá.
- Nem ülsz le még egy kicsit? - Az Uchihának már nagyon elege volt ebből a játékból, de most az egyszer megpróbálta visszafogni magát.
- Inkább mennék - szólt lenyelve haragját.
- Nem akarod megkóstolni ezt a kiváló anyagot, ha már hozzájutottál valahogy? - Húzta tovább Deidara. - Egyébként is, nem lett volna egyszerűbb fizetned helyette? - húzta föl az egyik szemöldökét, és elrugaszkodva a kanapétól, a fiúhoz lépett. Az elkapta a tekintetét.
- Nem - felelte szűkszavúan. Legszívesebben kirohant volna a házból, de ennél fontosabb volt az, hogy Itachi semmit se tudjon meg ebből a kis ügyből. Épp elég ideig kockáztatott így is, és most végleg elhatározta, hogy abbahagyja.
- Naa, ez nem az a Sasuke, akit ismerek! - Nyúlt előre Deidara karja, túl szűkre fogva a kettejük közti távolságot, finoman beletúrt a sötét tincsekbe. Sasuke enyhén a falnak dőlt, és elfordította arcát.