School life in Konoha

18. fejezet

Sakura

  Hidanék nagyon kedvesen beinvitálták magukhoz a bárba, és nem is kellett kétszer mondani neki. Attól kicsit félt, hogy kínos lesz Sasorival, de úgy tűnt minden rendben van közöttük. Már csak szürke hajú szívfájdalmát kellett kiderítenie, persze a zajos, iszogató emberek között egyenlőre nem volt rá esély.
  Azonban pár szűk lépéssel később újabb váratlan probléma sodorta ki agyából az előzőket, méghozzá Uchiha Sasuke személyében. A box, amelyhez haladtak, piros bőrülésén ült a fiú. Saku erre aztán végképp nem számított, mikor gyanútlanul sétálni támadt kedve a Hinás tali után. De már nem volt vissza út.
  Ahogy rápillantott Sasukéra, az egy pillanatig meglepetten nézett rá vissza, majd titokzatosan elmosolyodott. A lány szíve kihagyott egy ütemet zavarában, de arcán csak általános csodálkozást igyekezett tükrözni.
- Hali! - Ült le Hidan mellé, miközben füle mögé tűrte haját.
- Ez a kis cseresznyevirág is csatlakozik társaságunkhoz, remélem nem bánod! - Hangzott Itachi meglepően terjedelmes informálása öccse számára. Sasuke szemöldöke enyhén megrándult, de tekintete gyorsan a szóban forgó személyre siklott. Saku alig tudta lenyugtatni magát, olyan szemérmetlen volt az a pillantás.
- Felőlem! - mondta végül keze mögül mormogva.
  Kellett pár perc, míg a hangulat visszatért a Saku érkezése előtti állapotokba. Itachi Sasorival diskurált valami komolynak tűnő témáról, a lány fényévekre érezte tőlük magát. Hidan hol a telefonját nyomogatta üres tekintettel, hol elfojtott idegességgel pillantgatott Sakuéra. Ezt persze ő nem is hagyta szó nélkül:
- Még mindig Konan miatt aggódsz? - Csapott bele a lecsóba. A fiú kelletlenül elmosolyodott, és maga elé bámult. A telóját forgatgatta körbe-körbe az asztalon.
- Ja. - Sakura együttérzően pislantott rá.
- Biztos nemsokára ír nekem, meg te is beléphetsz a messengerembe, mint szoktuk! - mondta aztán vigasztalóan.
- Áh, azt sem lehet mindig! - Fújtatott Hidan. - Na mindegy, inkább hozok egy sört! - Állt fel, mint aki nem bír egy helyben maradni egy percnél tovább. - Te kérsz valamit?
- Öm, aha! - Gondolkozott el egy pillanatra Saku, aztán rájött, hogy mégis csak szombat este van xd. - Egy macifröccs jó lesz! - Mosolygott hozzá. Hidan bólintott aztán már fordult is, bár a lány nem volt biztos benne, hogy meg is jegyezte, amit mondott.
  Ám a szürke hajú távozása óhatatlanul Sasuke felé terelte a figyelmét, mivel ő ült hozzá a legközelebb. Itachiék meg még mindig mélyen benne voltak a beszélgetésben. Ezt a fiatalabbik Uchiha is realizálhatta, mert titokzatos pillantásával együtt felé fordult.
  Persze megszólalni nem tudott volna, Sakura meg nem volt egy türelmes alkat.
- Mi újság? - kérdezte tőle, miközben felé fordulva állát a tenyerébe támasztotta.
- Semmi különös. - Borítékolt válasz. - forgatta a szemét magában Saku.
- Sűrűn szoktál ide járni a bátyádékkal? - Persze nem adta fel a csevegés művészetét.
- Hát ja, mióta nem tartanak pisisnek - felelte Sasuke könnyeden, ami meglepte a lányt. Nem is gondolt rá addig, de biztos volt nehézsége azzal, hogy egyenrangúnak tartsák őt a többiek.
- Értem - felelt végül kedvesen mosolyogva.
  Ezután beállt közéjük egy kisebb csend, amit Hidan visszaérkezése tört meg.
- Parancsolj, ifjú hölgy! - Tette le Saku elé a macifröccsöt. - Aztán anyunak el ne mondd, hogy én vettem! - A rózsaszínhajú elvigyorodott, úgy tűnt a fiú még rosszkedvben is megőrzi a humorát.
- Isten ments! - Forgatta a szemét. Sasuke csak némán hallgatta őket, de magában nagyon jól mulatott.

Hidan

  Már kezdett tíz fele járni az idő, s kivételesen nem repültek számára a bárban töltött órák. Itachi azt mondta, Konan is beugrik ma este, azonban csak nem akart felbukkanni. Nagyon szeretett volna választ kapni az aznapi találkozásuk elmaradására, ám ha Pein is jön vele, akkor baszhatja...
  Csak felszínesen vett részt a többiek társalgásában, néha elsütött valami béna poént, de csak azért, hogy ne tűnjön fel nekik az aggodalma. Annak örült, hogy Sakura is itt van, a kis pink hajú csajszi mindig jobb kedvre derítette, és azt is élvezet volt nézni, ahogy az Uchihák páncélját feszegette, főképp Sasukéét.
  Nem sokkal később, mikor már az idegessége elfelejtette az előző szál cigit, felpattant, hogy újra rágyújtson. Direkt úgy intézte, hogy senki ne menjen vele, egyedül akart lenni. Kint megállt az egyik járdaoszlopnál, kellő távolságra a többi embertől. Enyhén felhúzott vállal szájához emelte a gyújtót, így takarva azt a széltől. Elégedetten fújta ki a füstöt, de ahogy kitisztult előtte a levegő, meglátta a bár felé sétáló Konant. Egy pillanat alatt felgyorsult a szívverése, mivel nem látta Peint mellette.
  Sietős léptekkel odament hozzá, nem hagyva, hogy Konan belépjen a bárba. Lendületéből adódóan kis híján leteperte a lányt, miközben megragadta a vállát, és maga felé fordította.
- Hol voltál?! - Esett neki. Szeméből üvöltött a tömérdek aggodalom. Konan hátrahőkölt a meglepetéstől, de nem tolta el magától.
- Jézus, Hidan! Nyugodj le! - Csattant fel, de magához képest erőtlen volt. - Ne itt beszéljük meg! - Nézett aztán félre. Majd kézen fogva a szürke hajút, a lakóépületek közötti beugróba vezette őt.
  Ahogy beértek a kivilágítatlan helyre, a lány lezser eleganciával szembefordult Hidannel, s keresztbe tett kézzel nekivetette a hátát a téglafalnak.
- Tehát hol voltál? - Nézett rá egyre türelmetlenebbül Hidan. Konan fújtatva félrenézett, és keresztbe tette a lábát is, így magas sarkúban majdnem egy magas volt vele. A lány viselkedése egyre jobban feldühítette őt. De várt, és csak kérdőn felhúzta a szemöldökét. Végül az csak válaszra nyitotta a száját:
- Nem mehettem. - Összeszorította kicsi, de dús ajkait. - Pein gyanakodott. - A szürke hajú szem forgatva elfordult szerelmétől.
- Miért, mit csináltál? - Fordult aztán vissza. A lány védekezésre emelte a kezét.
- Én semmit! Semmit nem csináltam máshogy, mint eddig! - Majd kelletlenül oldalra nézett. - Pein egyre csak kérdezősködött. Nem is értem, pedig sosem szokott szombaton délnél előbb kikelni az ágyból! - Szabadkozott. - Felkelt velem együtt, s folyton érdeklődött, hogy hova megyek, miért készülődök ennyire.
- Együtt keltetek fel? - kérdezte elfojtott dühvel Hidan, és közben a földön lévő kavicsokat rugdosta. Nem nézett Konanre, ő viszont értetlenül bámult rá, nem értve a kérdés fontosságát.
- Nála voltál tegnap este? - Jött az újabb passzív agresszivitástól csöpögő kérdés.
- Igen. És akkor mi van? - Pislogott rá Konan továbbra is kérdőjelekkel a szemében, de belül már kezdte kapizsgálni a lényeget. - Ajj, Hidan... - Sóhajtott végül fájdalmasan.
- Na és dugtatok legalább hatszor, mielőtt találkozni készültél velem? - Most már nem leplezte a fortyogó indulatát, s támadón meredt a lányra. - Hm? Válaszolj! - Szinte fröcsögött a haragtól. - Mondd, Konan, aznap reggel még megbaszott, hogy hozzám indultál volna?! - A hangja egyre nagyobb volt, de a kétségbeesés is azzal együtt ült ki az arcára.
- Most miért kell ezzel jönni... - Próbálkozott Konan erőtlenül, kerülve a szemkontaktust.
- Válaszolj, Konan! - Neki támaszkodott a falnak a lány mellett, ezzel nem hagyva neki menekülési  lehetőséget.
- Miért fontos ez?! - fakadt ki Konan, arcán látszódott, hogy ő is kezdi elveszteni a kontrollt. - Tudod, hogy undorodom már tőle!
- Nem, nem igazán tudom! - Vágott vissza csípőből Hidan, de egy kicsit megbánta. - Ma sem jöttél el!
- De-de, az nem azért volt! - A lány hangja elcsuklott. Fázósan összehúzta magát, de nem volt hidegebb, mint mikor jött.
- Akkor miért volt? - Feszegette tovább Hidan. Szemében fájdalom csillogott.
- Pein tényleg nem hagyott békén...
- Ez mit jelent? - Nézett enyhébben Konanre, de ő folyton elpillantott előle.
- Semmi különöset, csak... - Itt elharapta a mondatot.
- Konan, mondd, mit csinált az a görény? - Szorította össze állkapcsát a szürke hajú.
  Azonban, mire Konannek esélye lett volna tovább terelni a témát, felzizegett Hidan telefonja. Kapva kapott az alkalmon:
- A telód!
  Hidan gyanakvó tekintettel vette elő a mobilját, de amint rápillantott a képernyőre megváltozott az arckifejezése.
- Itachi azt írja; Pein itt van - Nézett fel idegesen. Konan nyelt egyet, s igyekezte visszarendezni az arcát a veszekedés előtti állapotába.
- Akkor menjünk be! - Indult is el sötét tűsarkúiban, tökéletesen egyensúlyozva az utcaköveken. Hidan még legnagyobb idegességében is megcsodálta a látványt.