School life in Konoha

17. fejezet

Sasuke

  Otthon üldögélt, kint pedig zuhogott az eső. Az ég pár órával azután kezdett rá, hogy hazaért, így csak sunyin nevetni tudott a teljesen elázott bátyján. A kanapé sarkában nyomkodta a telefonját, mikor Itachi megérkezett.
- Ne mosolyogj így, kisöcsém! - mordult rá, amint bezárta maga mögött az ajtót. Arcába hulló tincsei végéről csöpögött a víz. A szája is kicsit ellilult.
- Dehogyis! - nézett komolyan Sasuke, de a szeme másról árulkodott. - Nem kocsival voltál?
- Más dolgom volt - hangzott a téma lezárós mondat.
- Aha - keményedett be a fiatalabb Uchiha arca, és visszanézett a telójára. Amennyiszer ezt ő hallotta...
  Ennyivel le is zárult a beszélgetés, és a továbbiakban csak az hallatszott, ahogy Itachi lepakolja a dolgait és a szobájába csattog. Sasuke valami szokottnál is rejtélyesebb ügyet érzett a levegőben, de igazából nem érdekelte.
  Épp azért ráncolta szép homlokát, mert nem tudta eldönteni, írjon-e a Haruno lánynak. Egész nap az járt az eszében, hogy beszélni akar vele. (Azt nem ismerte el, hogy hiányzik neki.) Samui óta nem volt semmi lány, és ő sem volt az igazi.
  Végül küldött Sakurának egy képet valami hülyeségről.

Sakura

  Éppen pakolgatta a tiszta ruhát a szárítóról, mikor megrezdült a telefonja, a képernyőn egy nem sűrűn látott profilképpel. Odapillantott, és amint felismerte Sasukét rajta, kipattant a szeme. Várt egy kicsit, mielőtt megnézte volna, hagyta hadd érjen benne az öröm miatta.
  Nem sokkal később levágta magát az ágyára, s félszeg mosollyal megnyitotta az üzenetet. Pont olyan indokolatlan, de egyben kedves volt, mint amit a fiútól várt. Habár nem értette miért neki szánja.   Mindenesetre élvezettel vetette bele magát a vigyorgásra késztető chatelésbe, és közben teljesen elfeledkezett arról, hogy csak a ruhák felét szedte le.
 
  Másnap a suliban minden a szokványos rendben zajlott, Saku unta a fejét, és már a második óra után mindent megtett volna, hogy hazamehessen. Főleg mivel nem sokat tudott aludni előző este, mert lefekvés után álmatlanul forgolódott, az agya nem hagyta abba a kattogást.  Annak tárgya leginkább az Uchiha testvérpár voltak, s az a felkavaróan furcsa házibuli Sasoriékkal. Egy kicsit bánta a kavarást vele, nem akarta, hogy Sasuke megtudja (persze tisztában volt vele, hogy ez kb. lehetetlen). Meg azt sem értette,  minek írogat neki a fiú...
  Mondjuk Sasuke mintha egy leheletnyivel több figyelmet szánt volna neki a suliban is. Többször is észrevette, hogy órán nézi valaki, és legnagyobb meglepetésére az Uchiha volt az. Próbált nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki, de a hasában érzett bukfencektől nehéz volt így tenni.
  Hinatával is jó volt lógni, csak hiába állt köztük helyre a barátság a Sasukés incidens óta, a levegőben még mindig ott lebegett egy kimondatlan szó. Sakura már megbocsátott a a lánynak, de Hina egy szót sem mesélt a fájdalmáról, arról, hogy hogy élte meg az egészet. Akárhányszor Sakura szóba hozta volna, Hinata terelte a témát, és így előbb-utóbb Saku fel is adta. Ám azon a napon Sakurában újra előfurakodott az a kellemetlen érzés, hogy meg kell beszélnie ezt barátnőjével. Talán azért, mert tiszta vizet akart önteni a pohárba a barátságuk érdekében, hisz maga előtt sem titkolhatta tovább, hogy a fiatalabbik Uchiha kezd közel kerülni a szívéhez, akárhogy tiltakozik ellene.
  Hinatával az utolsó közös órájuk, azaz matek elején, oda is fordult barátnőjéhez a megfogalmazódott ötlettel:
- Valamikor nem érsz rá, hogy beszéljünk kicsit? - Mosolygott rá a lehető legkedvesebben. - Valahova beülhetnénk hétvégén! - A sötét hajú lány lelkesen bólintott.
- Igen, az jó lenne, Sakura-chan!
- Jaj, de jó! - felelte Saku. Jókedve lendületével lecsapta a tolltartóját a padra. - Akkor majd még megdumáljuk pontosan! - Kacsintott, és folytattaaz órához szükséges kellékek kipakolását.
  Mikor Kakashi-sensei megjelent a szokásos öt perces késésével, és a beszélgetések zajai elhaltak, Sakurán egy furcsa érzés lett úrrá. Először azt hitte, azért nem bírja komolyan venni a matek órát, mert annyira érdekli a téma, mint kakast a naplemente. Azonban rájött, hogy igazából az osztályfőnöke személye az, ami máshogy hat rá, mint eddig. Nehezére esett tanárként tekintenie rá.  Minduntalan, mikor ránézett, az a férfi jutott eszébe, aki felinvitálta a lakásába, normál ruhát viselt és volt egy kedves macskája. Ja, és nem utolsó sorban rendkívül szimpatikus volt neki. Persze nyilván ebben az az alkalom is szerepet játszott, mikor leült mellé dohányozni a házuk elé szeptember elején, de azóta ez még inkább felerősödött.
  A lány igyekezte elhessegetni ezeket a képeket, és korholta magát, amiért nem úgy tekint rá, ahogy kéne. Úgy érezte, ez ki fog tudódni mások számára is az osztályban, sőt attól félt, hogy abban a pillanatban is látszik az arcán. És valamiért azt sem akarta, hogy erről Sasuke tudomást szerezzen. Gyorsan a sötét hajú srác felé is pillantott, mint egy megerősítésképpen, hogy minden rendben van. Miszerint a világ nem fordult ki a helyéről, csak azért mert egyszer nem hagyta az osztályfőnöke, hogy tüdőgyulladást kapjon a korrepetálás után.
  Később, mikor az iskolából lépdelt kifelé, váratlanul majdnem ledöntötte valaki a lépcsőről, mivel olyan közel süvített el mellette. Kellett pár másodperc a lánynak míg beazonosította az illetőt. Deidara volt az, aki úgy söpört végig az udvaron, akár egy szőke ciklon. Utólag rájött, hogy nem csoda, amiért nehezen ismerte fel, ugyanis az eddigi hátközépig érő haja eltűnt, és helyette a rövidre nyírt tarkóját bámulta.
  Nagyon meglepődött a látványon, aztán belegondolt, miért tehette. Elég szoros összefüggést látott a Sasoris incidens és e között... Így már azon sem csodálkozott, hogy „véletlenül" majdnem fellökte az előbb.