School life in Konoha

28. fejezet

Hidan

    Egyre több pohár vált üressé a kezében, azonban minél többet ivott, annál tisztábbnak érezte a fejét, mintha a valóság kifordult volna. Egy kis tompaságot érzett csupán, amit inkább a fű szokott okozni nála. A tömeg, ami a házban hömpölygött, sokkal bódítóbb hatással volt rá, megspékelve ezt a ködös időhöz hasonlító rossz látási viszonyokkal. Igazából a zenét élvezte a legjobban, ami kivételesen erős techno volt. Így majdnem olyan volt az összhatás, mintha egy illegál buliba lenne valami elhagyatott helyen.
    Az idő eközben éjfélhez közeledett, alig volt hátra fél óra addig. Kint a havas udvaron már a srácok készítették a színesebbnél színesebb tűzijátékokat, hogy a megfelelő pillanatban csak meg kelljen gyújtani. Pont látta őket készülődni az egyik kis erkélyről, ami második emeletről nyílt. Jó volt ilyen magasról szemlélnie az embereket, mintha feléjük tudott volna kerekedni. Különösen a természetes vörös hajú és a mellette álló kékes hajú személy felé, akik eggyel alatta álltak a széles teraszon és épp cigiztek. Szíve talán azóta nem lassított az őrült tempón, mióta mondták neki, hogy Pein és Konan megérkezett a buliba. Talán ezért se érezte az alkohol szokásos hatását. A lányon látszott, hogy fázik és már be akar menni, de nem engedik neki még. Az a zsarnok annyira rajta tartotta a szemét és úgy vonszolta mindenhova magával, mintha csak egy drága, mutatós táskáról lenne szó. Ez borzasztóan felháborította Hidant, és visszahozta belé azokat az érzéseket, amiket úgy próbált a katasztrófába fulladó szülinap óta elnyomni magában. Még sosem látta Konant ennyire haloványnak, egy árnyéknak önmagához képest. Egyértelmű volt, hogy nem volt igaz az, amivel őt próbálta lekoptatni. Csak annyira megbántotta őt, mikor nem állt ki értük Pein előtt, akkor minden jóra fordulhatott volna! Viszont valahol megértette, hogy nem a legjobb helyzetet teremtette meg a vakmerő kirohanásával, és a lány csak rettenetesen félt.
    Hirtelen mozdulattal elemelkedett az erkély korlátjáról, és higgadt, eltökélt arccal egyben lehúzta a maradék vodkáját. - Mindent vagy semmit! - gondolta. Aztán lendületes léptekkel elindult az alsóbb szint felé.
    Lent pont úgy állt meg a terasz bejáratánál, hogy csak Konan láthasson rá. Nem is volt annyira nehéz felhívnia magára a figyelmet, mert a lány mindenhova nézett, csak a pasija felé nem. Intett neki, és rögtön a szájához emelte az ujját, jelezve, hogy ne csapjon nagy zajt ijedtségének. Utána mutatta, hogy jöjjön be hozzá. Konan kitágult szemekkel megrázta a fejét, majd habozva Peinre nézett. Hidan türelme vészesen fogyott, és olyan arcot vágott, ami gyorsan jobb belátásra bírta Konant. Feltartotta az ujját, hogy egy pillanat, és eltűnt a fal kiszögellése mögött a vörös hajúval. Hidan tudta, hogy mi történhet, és ingerülten szorította az állkapcsát, ahogy akaratlan elképzelte a lány Pein gyanújának elaltatásáért adott, mézesmázos csókját. Nehezen bírták már ezt az idegei. Pont emiatt kellett ezen a napon végleg lezárni kettejük dolgát vagy az egyik vagy a másik irányba.
    Nem sokkal később Konan karcsú alakja újra felbukkant a takarásból, és erőltetett lassúsággal helyezte egymás elé tűsarkús lábait, nem akarta, hogy feltűnő legyen a siettsége. A fiú rögtön behúzódott a ház takarásába, nehogy Pein őrködő tekintete véletlenül meglássa. Közben alig tudta visszafogni az addig elnyomott, de ekkor kétszer olyan erővel feltámadó vágyát a szerelme iránt. Főleg, hogy úgy festett bordó selyem ruhájában, mint egy hivatásos fotómodell. Az alkohol váratlan erővel fejtette ki hatását tudatára, és menthetetlenül karjába zárta őt. Teljesen körbevette a vékony testet, és ösztönösen selymes arcához nyomta sajátját. Ujjait végigfutatta a formás idomokon, és alig bírta rávenni magát, hogy eleressze. De legnagyobb meglepetésére Konan nem engedte el, és nyitotta elkeseredett csókra ajkát. Hidannek persze nem kellett kényszerítenie magát a viszonzásra, erőteljesen hajolt bele fájdalmasan simogató mozdulatba. Közben úgy érezte, hogy nem bírja türtőztetni magát, és ott helyben letépné róla a ruhákat, ha lehetne.
    A lánynak is hasonló gondolatok járhattak a fejében, mert a következőket mondta:
- Menjünk fel, láttam ott egy eldugott szobát! - Lehelte a másik nyakába.
    Hidan csak bólintott, és hagyta, hogy a Konan kézen fogva őt, mutassa az utat. Nagyon hálát adott az égnek amiért ilyen sötét uralkodott a házban, mert a nadrágja vészesen kezdett kidudorodni.
    Az a kis helység, amiről a lány beszélt valóban jól el volt rejtve a kíváncsi szemek elől. Egy szűk folyosó végén volt, ami elsőre zsákutcának tűnhetett, de volt egy kis beugró a végén. Az egy abszolút nem beszélgetésre vagy táncolásra kitalált környezetbe vezetett. Itt csak vörös neonfény világított, és bőr borítású puffszerű tömbök voltak összetolva a szobát elválasztó fal két oldalán. Hidan el sem tudta képzelni miért jutott eszébe valakinek ilyet építeni egy házba, hacsak nem mesteri és mocskos marketingfogásnak szánták a buli ház főbérlői. Mindenesetre ennél tökéletesebb helyszínt nem is találhattak volna erre az alkalomra.
    Konan egy buja nézés kíséretében huppant le az egyik oldalon lévő fekvőalkatomasságra, és jelentőségteljesen szétnyitotta karcsú lábait. A szürke hajú ösztönösen megnedvesítette száját, és látása egy pontra fókuszált. Kigombolva nadrágját, a lány után vetette magát. Konan feje tompán puffant a hirtelen lökéstől, de egyáltalán nem bánta.  Annyira jó érzés volt végre a megfelelő ember karjai között lenni. Hidan mohón kapott a kifestett ajkak felé, belesűrítve minden érzését. Soha többé nem akarta elengedni őt, nem akarta többé Pein közelében látni. A heves mozdulatok egyre követték egymást egy édes harmóniát alkotva, amit mindkettejük teste olyan jól ismert. Egymásra hangolódva fonódtak össze, utat engedve kínzó vágyuknak, amely emésztette őket a külön töltött hosszú idő alatt. Így a végeredmény mindkettejükben egy robbanásszerű, katartikus érzés volt, amivel talán az első alkalom tudott volna vetekedni, mikor először ért össze meztelen bőrük. Elfolyt körülöttük az idő és a tér, mintha átléptek volna egy másik univerzumba, ahol az idegvégződéseiken tapasztalt eufórián kívül nem létezett más.
    Aztán elérkezett a kielégülés pillanata, ami szinte teljesen egybeesett az Újév kezdetét jelző tűzijátékok robajával. Pihegve kapták fel a fejüket a váratlan, túlságosan valóságos zajra. A varázs majdnem elmúlni látszott, de aztán Hidan meglátta a borostyán színű íriszekben azt, amit mindig is keresett benne. Konan nem rejtette el megbánás vagy érzelemmentesség mögé a tiszta érzéseit iránta, nem húzódott vissza a megszokás igájába. Nyitott maradt és őszinte, és, ami talán a legeslegfontosabb volt a fiú számára, bátor elszántság csillant pillantásában. Erre önkéntelenül félmosolyra húzta ajkát, alig bírta visszafogni lelkesedését.
- Boldog Újévet, bébi! - mondta, és felhúzta őt ülőhelyzetbe, hogy utána mély csókot adjon kipirosodott szájára.
- Neked is, szerelmem! - Bújt a kedves érintésbe Konan, és utána próbálta a visszailleszteni magára felül teljesen lesodródott, alul meg hasáig csúszott ruháját. Hidan is feljebb húzta nadrágját, de még nem akarta összegombolni. Látni akarta az előbbiek árulkodó nyomait, hogy minél jobban elhiggye szíve az egészet.
    Majd Konan komolyabb egyben szemtelenül kivirulta arccal fordult felé.
- Sajnálom a szülinapomon történteket... - kezdte nagyot sóhajtva. - Ki kellett volna akkor állnom érted. - Nézett le a kezeire és a hosszú körmeivel matatott. Rövid, kócos haja rendezetlenül omlott arcába.
- Megbocsátok neked, de csak akkor, ha most végre megteszed ezt! - felelte kedves hangon, ám keményen Hidan.
    A lány ráncolódó szemöldökkel nézett fel rá, és már a nyelvén volt a keserű, ingerült válasz, azonban még mielőtt kimondhatta volna, a torkára fagyott.
- Jó - mondta végül komorabb éllel a hangjában, és elemelte pillantását a másikról.
- Komolyan? - Nézett rá a szürke hajú meglepetten. Szinte nehezére esett elhinni, hogy jól hallotta a szót. - Ott hagyod Peint? Most?
- Igen, Hidan! - válaszolt indulatosan Konan. - Tudom, hogy hihetetlenül hangozhat - mondta sötét iróniával hangjában. - De megteszem. - Arckifejezése alapján valóban megingathatatlannak tűnt elhatározása.
- Jó, jó bocsi! Csak hirtelen jött a váltás. - Tartotta fel védekezőn a kezét a fiú.
- Hidd el, nekem volt időm ezen gondolkozni azóta, hogy... - Akadt el a szava a fájdalmas emléktől. - Szóval az elmúlt hetek ráébresztettek arra, hogy ezt nem bírom tovább. Pein egyszerűen kibírhatatlan! - Szája hirtelen sírásba görbült, a rég elfojtott szenvedés könnyek formájában készült kitörni. - Olyan kegyetlen v-velem... - Hüppögte, miközben egyre csorgott le a nedvesség arcáról.
     Hidan gyorsan felé fordult, és vigasztalón karjába zárta őt.
- Nem teheti meg veled többször! - mondta erélyesen. - Nem hagyom neki! - Vált szigorúvá tekintete, az alkohol hatása szinte teljesen kitisztult belőle az események hatására. Konannél meg inkább erősödött amiatt, hogy végre ledobhatta gátlásait.
- Én n-nagyon sze-szeretlek téged! - Fuldoklott rég tartogatott könnyeitől , és hagyta, hogy felszínre törjön mind.
- Shh! - Csitítgatta őt a fejét simogatva Hidan. - Én is borzasztóan szeretlek, bébi! - Az ő szeméből is elszökött pár könnycsepp. Olyan édes volt a győzelem, de közben annyi szenvedés után kellett nekik idő, hogy újra felszabadultan tudjanak szeretni.
    Miután kizokogta magát a lány, felemelte a nedvesség áztatta, gyönyörű arcot, és puha csókot lehelt szájára.
- Minden rendben lesz! Csak tarts ki mellettem! - mondta neki komolyan, esdeklő tekintettel.
- Megteszem, amit kell - felelte Konan szipogva, de határozott hangsúllyal. - Menjünk le, és keressük meg azt a gecit!
- Oké! - Mosolyodott el halványan Hidan az utolsó szóra, és elhajolva a lánytól elkezdte összeszedni magát.