School life in Konoha

2. fejezet

Sakura

  Unottan álldogált elgémberedett derékkal és egy csomó fényképész holmival a kezében, miközben anyját bámulta, amint sürgött-forgott a modellek körül. Ahogy a magas, hibátlan alakú modelleket nézte, mindig eszébe jutott, miért is nincs önbizalma. Na jó, persze néha őt is fotózták, ha valahova beleillett a különleges színű haja, meg például egyes képeken a szeme smaragdja is nagyon jól mutatott. Dehát mégse élt napi egy salátalevélen.
- Anya! Azt mondtad ötkor bejezed! - szólalt meg kissé nyűgösen, azonban, ahogy kimondta, maga is elcsodálkozott, hogy kibírt majdnem öt órát itt.
- Ne aggódj, mindjárt megyünk! Csak csinálok még pár képet... - hallatszott a nem túl hihető válasz. Sakura sóhajtott. Már fagyi nagyhatalommá vált volna, ha akárhányszor ezt mondta neki az anyja, fizettek volna neki egy gombóc fagyit. Inkább nem is reagált rá semmit. Helyette úgy döntött, lázadásképp elindul egyedül haza és gyalogol. Úgyse fog feltűnni anyjának egy órán belül. Eddig nem egyszer volt rá példa.
  Így hát ledobta felszereléseket a közeli székre, és angolosan távozott a hátsó ajtón át. Azonban az utcán állva már vesztett a határozottságából, ugyanis fogalma sem volt merre van az a haza. De nem megadva magát a józan észnek, választva egy irányt, amerre a kertvárost sejtette, öles léptékkel elindult.
  Úgy tizenöt perccel később még mindig valahol a város ismeretlen részén bolyongott, egyre inkább kezdett kételkedni a függetlenedés időpontjának helyes kiválasztásában. Viszont semmi pénzért nem vette volna elő a telefonját, hogy tékozló fiút játsszon anyjának. Ennek a gondolatnak a hatására újult erővel folytatta az útját, és végül is nem hiába, mert a távolban felsejlett valamiféle beülős hely körvonala. Vagyis, nem lehet olyan messze a sulitól. Reménykedve megszaporázta a lépteit.
  Ám el is vesztette a lelkesedését, mikor meglátta, hogy milyen autó parkol előtte, és kik álldogálnak ott. Először a magas vörös hajú srác tűnt fel neki távolról, majd a többiek is. Habozott, bár biztos nem ismerik fel, miért is tennék. Úgyhogy bátorságot merítve közelített feléjük.
  Épp elhaladt volna a cigiző és sörözgető társaság előtt, mikor a hátra simított, ezüst hajú srác utánaszólt:
- Hé, kislány! - Sakura riadtan hátrafordult, és megállt. - Nem te voltál az, akinek az anyja a suli előtt dudált, mint egy esküvős kocsi? - kérdezte gunyoros arckifejezéssel.
  Ám láthatólag nem fejezte be, s rákönyökölve a földszintes terasz korlátjára, már leheletnyivel kedvesebb hangon hozzátette:
- Hol van most anyuci Mercije? Visszafelé már nem jár a fuvar?
- Úgy döntöttem gyalog megyek haza - hallotta távolról a saját, nem túl meggyőző hangját Sakura.
  És indult is volna ebből a kínos szituációból, de a srác csaknem akarta elereszteni.
- Nem láttalak még itt a környéken. Pedig egy ilyen csinibabát megjegyeznék - kacsintott.
  Sakura magában forgatta a szemét.
- Azt elhiszem - válaszolt  gunyorosan.   
  Kezdett kínossá válni a helyzet, mivel nem kerülte el a figyelmét, mikor a sötét kék hajú lány forgatta a szemét a második mondatnál. A többiek láthatóan nem repestek az örömtől, amiért a haverjuk leáll minden jött-menttel dumálni.
- Eltévedtél, ha jól sejtem - mondta gonoszan a szürke hajú. Sakura tétovázott, ez volt a hibája.
- N-nem - nyögte ki egy vállrándítással kísérve.
- Akkor gyere, eldobunk valameddig, csakhogy lásd, milyen jó fejek a helyiek - érződött hangjában szarkasztikus él, de bíbor szemében barátságos fény csillant.
- Jaj, ne csináld már, Hidan! - nyögött fel idegesen a kék hajú lány.
- Shh, Konan - pisszegte le tettetett cinkossággal, - ne rontsd el az első benyomást! - Aztán vigyorogva visszafordult Sakurához, mintha ő nem is lett volna ennek fültanúja. (Igazából Saku  ekkor már rokonszenvet kezdett érezni iránta a lelke mélyén.) - Úgy is indulni akartunk - magyarázta a srác.
  A többieket láthatóan nem különösebben érdekelte, hogy van még egy utasuk. Komótosan elnyomták a leégett a cigicsikküket, és a fehér kabrióhoz indultak. Sakura tisztelettudóan megvárta, míg ők szállnak be előbb, és eldöntődik, neki hol a helye. Végül Hidan önelégült mosollyal az arcán megcsapkodta a mellette lévő helyet hátul. Így megkerülve a kocsit, beült a  baloldalt lévő legszélső helyre. Bár fogalma sem volt, mit keres egy vadidegen társaság között egy hasonlóan idegen városban. Minden esetre a móka az móka és ráadásul helyes emberekkel. ;)