School life in Konoha

22. fejezet

Hidan

  Konan vasárnapra sem küldött magáról életjelet. Ez újra ugyanabba a kétségbeesésbe sodorta őt, mint a múltkori eltűnésénél. Úgy tűnt, mintha az a csodálatos hétvége, amit nemrég együtt töltöttek Pein nélkül, álom lett volna csupán.
  Megint alig tudott odafigyelni bármire, az agya folyton csak Konanen kattogott. Nagyon rosszul esett neki, hogy a lány ennyire nem törődik azzal, mennyire megbántja őt ilyenkor. Az elkeseredésén túl még féltette is attól a szemétládától. Legszívesebben elrabolta volna tőle örökre! Azonban, ahogy Konan szokta mondani; „Ez nem ilyen egyszerű". Ebből viszont kezdett elege lenni már. Most már megérdemelte a teljes csomagot belőle. Nem akart többé a „másik" lenni. Túl sok volt a titkolózás és az ebből fakadó feszültség, meg ez a két szó nélküli eltűnés...
  Úgy döntött, hogy tényleg elmegy Konanhez, ahogy Sakuráéknak mondta pénteken. És ha ott találja Peint, legalább véget ér ez az egész. Mindegy volt, hogy hogyan. Eleget szenvedett és szenvedtek már ehhez.
  Így hát kora délután fogta magát, és átgyalogolt a lány otthonához a puccos, kertes házas negyedbe. Mehetett volna kocsival vagy busszal, de kellett az a sétaidő ahhoz, hogy kiszellőzzön a feje. Meg amúgy sem akart az ő autójával menni a gazdag környezetbe, elégszer érezte magát csórónak Konan mellett enélkül is.
  Sosem tudott versenyezni a többiek pénzével. Nem számított rossz módúnak a családja, de a gazdasági egyetemi viszonylatokhoz, jónak se. Persze Konan százszor elmondta neki, hogy őt ez nem zavarja. Mostanra kezdte elhinni neki, de akkor sem volt könnyű az egész. Mondjuk látta, hogy a lány meglepően kellemesen tudja érezni magát a kevésbé „fancy" környezetben is, mikor együtt lógtak. Ilyenkor levedlette a beképzelt arisztokrata maszkját, és igazán önfeledtnek látszott. Hidan ezt is szerette annyira benne. Mintha, jobban önmaga lett volna.
  Ezek a gondolatok új erőt adtak neki az elhatározásához. Lendületesebb léptekkel vette be az utolsó kanyart Konanék házáig. Gyorsan átszelte a szépen karbantartott utcát, és már ott is állt a bordóra festett kúria előtt. Nagyon kevésszer járt itt, de mindig rácsodálkozott az udvar rendjére. A sövényből nyírt állatformák, és a gyönyörű pázsit szinte természetfeletti hatást keltett az ő otthonával szemben.
  Hál' Isten nem volt bezárva a kiskapu, amely után egy lépcsősor vezetett fel a bejárati ajtóig. Sietősen felszökellt az emelkedőn, és nagy levegőt véve, megnyomta a csengőt. Szíve a torkában dobogott, izmai megfeszültek a gondolattól, hogy esetleg Pein fog ajtót nyitni. Azonban már nem volt visszaút.
  Nemsokára megcsörrent a kulcs a zárban, és a súlyos ajtó lomhán kinyílt. Konan nézett szembe vele, smink nélkül, karikás szemekkel, egy szürke melegítőben.
- Hidan? - pislogott rá kikerekedett tekintettel. Az arcán nem öröm jelent meg, hanem valami olyasmi érzelem, amit a fiú egyáltalán nem tudott hova tenni. Mintha szégyen lett volna.
- Szia! - köszönt a kezdeti zavarát leküzdve.
- Mit keresel itt? - vágott közbe Konan, mielőtt befejezhette volna, és mellé idegesen kapkodta a tekintetét jobbra-balra. Hidanben egyből felment a pumpa.
- Na, azért álljon meg a menet! Még hogy mit keresek itt... - Füstölgött. Majd dühödten nézett a lány szemébe. - Megint eltűntél, Konan! Azért vagyok itt, mert már nem bírom ezt tovább! - Nyomta meg erőteljesen a mondat végét, aztán zsebre vágott kézzel oldalra nézett tehetetlenségében.
  A lány csak bámulta őt egy ideig, látszólag vacillálva, aztán megszólalt:
- Gyere be gyorsan! - mondta fáradt hangon.
- Mi történt veled megint, Konan? - faggatta őt Hidan, ahogy belépett a tágas előszobába. Mikor nem érkezett válasz, ösztönösen a másik karja után nyúlt, hogy maga felé fordítsa. Ám ettől Konan túlságosan összerándult, és gyorsan távolabb húzódott.
- Beszélgessünk bent! - mondta, már hátat fordítva neki, és a konyhába indult.
  A nagy, amerikai stílusú helységben neki látott csinálni valamit, csak, hogy ne kelljen Hidanre néznie. A szemkontaktust is folyamatosan kerülte. Így pár percig csak az edény csörömpölés és a szekrény ajtók ki-be csukódása hallatszott.
Végül Hidan megelégelte ezt a feszült csendet, és folytatta kifakadását:
- Szólj már hozzám, Konan! Muszáj megmagyaráznod ezt az egészet!
  A lány nagy sóhajtás kíséretében fordult meg a felszólításra, tekintete meggyötört volt, ahogy szerelmére nézett.
- Nem folytathatjuk ezt tovább, Hidan - mondta halálosan fáradtan és határozottan tagolva a szavakat.
- Ezt most nem mondod komolyan. - Ám, minél tovább fürkészte Konan arcát, annál jobban uralkodott el rajta a kétségbeesés. - Múlt hétvégén még nagyon nem így voltál kettőnkkel! - vágta az arcába.
  A lány idegesen elkapta tekintetét, és fázósan keresztbe rakta karjait.
- Azóta máshogy vagyok vele - hangzott a félhangos válasz.
- Hogy mondod? - emelte Hidan a füléhez a kezét, mintha nem hallaná rendesen. - És mégis miért, ha szabad kérdeznem? - Egyre ingerültebb lett a sok faszságtól, amit Konan összehordott, hiszen egyértelmű volt számára, hogy nem mondott igazat.
- Rájöttem, hogy ez nem működik közöttünk - válaszolt lesütött szemmel a lány. - Peint szeretem és nem téged. - De ez még kívülről sem tűnt hihetőnek.
  Hidan agyát egyre jobban elárasztotta a vörös köd.
- Ezt nem mondhatod komolyan - szűrte a fogai közül. Aztán közelebb lépett hozzá, megkerülve a középen elterülő konyhapultot. - Ezt mondd a szemembe még egyszer! - Megragadta Konant a karjánál fogva, azonban a lány hangosan felszisszent erre, és könnyes szemmel nézett fel rá. Hidan rögtön felfogta, mi a baj, és gyorsan elengedte őt. S szemében teljesen más fajta felháborodás lobbant fel.
- Mutasd a karod! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Nem! - kiáltotta Konan, miközben elhúzódott, elbújva a bíráló tekintet elől. - Nincs ott semmi, csak izomlázam van. - Váltott nyugodtabb hangszínre, hátha elfelejtődik az előbbi reakciója.
- Konan. Mutasd. A. Karodat. - tagolta a szavakat a szürke hajú, és úgy helyezkedett, hogy ne tudjon tovább menekülni előle a lány.
  Habár hasonlónak tűnhetett ez a helyzet a Peinnel átéltekre, de Konan egyáltalán nem félt Hidantől. Egyrészt nem sokkal volt magasabb nála, másrészt meg pontosan tudta, hogy képtelen lenne ártani neki.
  Ezért is adta meg magát az akaratának. Lassan elkezdte lehúzni a kapucnis pulcsija cipzárját, és lehámozta magáról az anyagot. (Ha ebben a pillanatban bárki látta volna az egyetemről, egy percig sem gondolja olyan lenyűgözőnek vagy méltóságteljesnek. ) Ahogy vetkőzött, a kék, zöld, lila és sárgás színű foltok sorra tűntek elő porcelán bőrén. Nyakán a szívás és harapásnyomok sötéten vöröslöttek. Nem mert Hidan szemébe nézni, csak a földet pásztázta.
  A fiú elborzadt a látványtól, nem is tudott szóhoz jutni egy ideig. Nem hitte el, amit látott. Sokszor elképzelte, hogy valami ilyesmi tesz Pein Konannel, de ezek a legsötétebb fantáziái voltak, sosem gondolta, hogy megtörténik. Ezt az erőszakosságot egy nőnek sem lett volna szabad átélnie. Könnyek szöktek a szemébe, de nem hagyta őket lecseppenni. Helyette dühösen megrázta a fejét, és egy óvatos mozdulattal karjába zárta szerelmét.
- Hogy tehette ezt veled az az őrült csicska?! - Szavait elnyelte a kék hajzuhatag. Majd, ahogy engedte levegőhöz jutni Konant, és eltávolodott tőle, elcsukló hangon folytatta:
- Mikor történt ez? - faggatta. - Csütörtökön, mikor utoljára írtál nekem? - Konan pillantása elárulta, hogy eltalálta. Elkapta tekintetét a lányról, és gyorsan a plafon felé nézett, hogy elszabaduljon szeméből egy könnycsepp szomorú haragjában. Tarkójához nyúlt, hogy megigazítsa haját pótcselekvésként.
- Meglátta a szívásnyomokat, ugye? - A választ megint le lehetett olvasni a lány arcáról. - Bassza meg! - kiáltott fel dühében Hidan, és a pultra csapott. Konan kicsit megrezzent a hangra, de nem ijedt meg. Inkább valahol örült, hogy kiderült az egész, és nem kell többé kétségben tartania a fiút.
- És utána mit csinált veled? - szólalt meg újra a szürke hajú, remegő indulattal a tekintetében. Konan egy pillanatra sötét iróniával a szemében nézett rá.
- Kettőt találhatsz! - mondta gúnytól csepegő hangon. Kihasználta Hidan féltékenységét a haragvásra.
- Ezek után még engedted neki, hogy megdugjon?!
- Szerinted, Hidan?!! - kiabált vissza Konan. - Nézz a testemre! - mutatott magára. - Szerinted ezek után még ellenkeztem?!
  Hidan szeme csak parázslott a forrongó, tehetetlen érzelmektől.
- Ezért kell ezt abbahagyni! - folytatta a lány magán kívül. - Mert ez történik, ha megpróbálunk együtt lenni!
- Akkor hagyd el! - vágott vissza Hidan. - Itt a tökéletes lehetőség rá! Hagyd ott végre már ezt a pszichopatát!
  Konan nem mondott semmit, csak zavaros tekintettel bámulta őt. Úgy hogy folytatta az érvelést a szürke hajú:
- Ha teszünk érte, működhetnek a dolgok!
  Konan dühödten forgatta a szemét.
- Na persze! Látod, mi lett vége ennek a sok „tettnek"! - felelte karba tett kézzel.
- Konan, egy kurva döntést kéne meghoznod és vége lenne ennek a szenvedésnek!
- Mintha olyan egyszerű lenne az egész! - érkezett a gúnyos válasz. Hidan agya elborult erre a mondatra.
- Ne gyere megint ezzel! - vágta a fejéhez. - Mindig és ezt hajtogatod és már kurvára elegem van belőle!
  Konan dühösen vett egy nagy levegőt.
- Jó, igazad van tényleg egy döntés kell - Hidan arcán egy pillanatra remény jelent meg, - méghozzá az, hogy mi végeztünk! - A remény gyorsan átváltozott csalódott fájdalommá.
- Konan, ne csináld! - kérlelte. - Ezt te sem akarhatod igazán!
- És mi van, ha akarom?! - A lány teljesen kifordult magából. - Az lesz a legjobb mindkettőnknek, ha ezt itt és most abbahagyjuk!
- Ne! Ne mondj ilyeneket, kérlek! - Hidan arca kezdett elgyötörtté válni.
- De nagyon is komolyan mondom! - Konan szeme szikrákat vetett. - Menj el, Hidan, és soha többet ne keress! - A fiút tőrdöfésként érték a szavak.
- Ne, Konan! Beszéljünk meg! - esedezett, miközben kifelé tolták őt a konyhából.
- Nincs már mit megbeszélni! - fröcsögte a lány kétségbeesésében, s könnycseppek potyogtak le arcáról. - Megpróbáltuk, és nem ment. El kell ezt fogadnunk!
  Már az előszobában jártak, és Konan egy szomorú mozdulattal kinyitotta a bejárati ajtót.
- Menj, Hidan, és próbálj meg elfelejteni! Én is ezt fogom tenni... - hajtotta le a fejét, ahogy kezdte legyűrni a fájdalom.
  A fiú még hátrafordult, mielőtt kilépett volna a szabadba:
- Ezzel még nincs vége, Konan! - mondta szenvedő tekintettel és szenvtelen arccal.
  Konan vetett egy lemondó pillantást rá, mielőtt bezárta volna előtte az ajtót.

Sakura

  Egész vasárnap a péntek este történteken rágódott. Azon, amiket Kakashi-sensei mondott, meg ahogy viselkedett vele. Az a hír, miszerint Sasuke és Itachi szülei meghaltak abban a tűzesetben... Meg az a csók utána... Túl sok volt egyszerre az amúgy sem eseménytelen életébe. Teljes káosz uralkodott a fejében.
  Ráadásul aznap este randija volt Sasukéval a moziban. Fogalma sem volt, hogy néz majd a szemébe, anélkül, hogy látszódna rajta az események hatása.
  Anyja is alig tudott hozzászólni aznap, legalább háromszor kellett elmondania a nevét, mire felfogta, hogy hozzá beszél. Persze kérdezte, mi van vele, de nem mondott semmit. Nem szokott jól elsülni, ha mesélt élete kényes részeiről. Főleg nem abban az esetben, ha az a két szó szerepelt egy mondatban, hogy: „osztályfőnök"és „csók". Az Uchihák szüleiről hallottakat meg inkább titokban tartotta addig, amíg nem Sasuke mesélt neki róla. Tehát maradt a csendben agyalás.
  Végül, mikor készülődni kezdett a randihoz, úgy döntött, hogy nem mond semmit Sasukénak. Hisz amúgy sem volt még kimondva, hogy együtt vannak, nem tartozott neki pontos beszámolóval a bulizásairól. A szüleit meg nem merte felhozni előtte, amíg nem érzi biztosabbnak a fiú bizalmát. Így eldugta ezeket a problémás részleteket az agya hátuljába egy időre.
  A mozizás kellemesen telt, jól elnevetgéltek azon a gagyi akció filmen, amit néztek. Sasuke folyton kritikus megjegyzéseket tett a sztori kidolgozatlanságára gunyoros arckifejezéssel. (Ez Sakut rendkívül szórakoztatta.)
  Pillangók repkedtek a hasában, mikor kézen fogva sétáltak ki a teremből a film végén. Addigra teljesen kitörlődött a fejéből a sok probléma, és csak a lelkes boldogság maradt, amiért együtt lehetnek. Alig bírta elfojtani a folyamatos vigyorgását, miután Sasuke úgy csókolta meg, mintha ez magától értetődő lenne.
  Nem akart tőle elválni, mikor búcsúzásra került a sor. Legszívesebben még száz órát vele lett volna.
- Mikor találkozunk legközelebb? - kérdezte ácsingózó tekintettel, mielőtt elengedte volna a fiú kezét. Az Uchiha kiismerhetetlen tekintettel nézett vissza rá.
- Majd kitaláljuk! - mondta egy homlok puszi kíséretében. - Az őszi szünetben lesz valami dolgod?
  Sakura megrázta a fejét.
- Otthon döglök leginkább - felelt.
- Helyes! - Nézett elégedetten Sasuke, és eltávolodott a lánytól. - Akkor addig is a suliban találkozunk! - intett búcsút.
- Igen! - mosolygott Saku. - Jó éjt, Sasuke! Vigyázz magadra! - A fiú intett még egyet, mielőtt elfordult volna. Sakura meg csak félszegen vigyorgott utána.
  Kellemes eufóriában sétált haza, és azon morfondírozott, hogy Sasuke vajon milyen programot tervez vele az őszi szünetben. A képzelete az egekig szállt, s nem győzte magát visszarángatni onnan. Úgy érezte minden jól megy, és ezt a világért se zavarta volna meg a későbbiekben sem a Kakashis dolgokkal. Nem hagyta, hogy bármi kettejük útjába álljon.

  Ezután a hétvége után is furcsa volt belépnie az iskolába, megint összerándult gyomra, ahogy átlépte a küszöböt. Nagy levegőt vett, ahogy elindult a lépcsőház irányába. Nem különösebben várta azt a pillanatot, mikor Sasukéval és az osztályfőnökével egy teremben fog tartózkodni.
  Persze a rettegett pillanatok mind ránk találnak előbb-utóbb, ebben az esetben a matek óra formájában. Sakura teljesen ignorálta Kakashi-senseit, csak akkor nézett rá, amikor feltétlen muszáj volt. Bár a férfi sem mutatta jelét annak, hogy máshogy kezelné őt, mint a többi diákját.
  Csupán az óra legvégén volt egy   mozzanat, amikor Saku úgy érezte megmerevedik körülöttük az idő, és nem létezett rajtuk kívül más a teremben. Épp elsietett a tanári asztal mellett a kijárat felé, mikor elkapta a szürke pillantást a fehér maszk felett. Ez a töredék másodpercben elég volt ahhoz, hogy lássa, már semmi nem marad ugyanolyan közöttük, mint előtte. Többé nem csak tanár és diákja voltak. És ez ellen tiltakozhatott később annyira, amennyire akart, a tényt nem lehetett tagadni.
  Csütörtökön nem is ment el a korrepetálásra, és ezt nem kérte rajta számon másnap Kakashi-sensei. Mintha ezáltal született volna közöttük egy néma megállapodás, hogy hagyják abba azt, amit elkezdődött közöttük. Bármi legyen is az. Azonban Sakura nem tudta, hogy ez Kakashinak sokkal jobban nehezére esett, mint neki.
  De mivel kezdődött az őszi szünet, ez mindkettejük számára lehetőséget adott fellélegezni a probléma alól.

...

-