Star Wars: A Birodalom szilánkjai

9.fejezet Az út két felé vált

Az Urutaopas nevű csillagromboló hajó hatalmas, sötét robosztussal ugrált ki a hiperűrből, és elfoglalta helyét a Yaxen pályáján. Az admirális a kabinjában ült, tekintete mélyen a sötétségbe meredt, miközben gondolataiba merült: "Na, most megvan" - gondolta -, "itt van a közelben."

Az admirális maga is félelmetes sötétséget árasztott, robosztus megjelenésével, ijesztő tekintetével és sötétkék ruhájával. Egyedülállóan elérte, hogy a környezete respektálja és rettegjen tőle.

"Uram!" - szakította meg a csendet a hirtelen belépő parancsnok, Ferdor. - "Elnézést, hogy zavarom, Sliam admirális, de..."

"Nem kell mentegetőznie" - szólalt fel az admirális, majd felállt a székéből, haja libbenve. - "Nos, mit akar, parancsnok?"

"Uram, kitűnő információim vannak számodra" - hadarta idegesen - "Ráleltünk a Jedire. Megjegyzem, hogy kitűnően eltalálta, uram. Pontosan honnan tudta mindezt?"

"Egyszerű a válasz, Hader. A riválisom és egyben fő ellenségem teljes lényét, életét és viselkedését jól ismerem" - mondta határozottan, a parancsnok felé hajolva - "Na most, adják ki a parancsot a befogására. Ha társaik vannak, hozzák magukkal, de egyébként ne hagyjanak egyetlen szemtanút sem."

"Nem kell félnie, uram" - hadarta továbbra is - "Hiszen a harci droidjai tökéletesek."

"Pontosan tudom" - válaszolt komoran, majd az ajtó felé indult. - "Ezért nem várok kudarcot."

Az elkeseredettség áthatotta Kalt, ahogy a tábor romjai között tekintetét végigfuttatta. Nem egy kis tűzecske, hanem egy véresen sötét, égési füstben burkolózó tájkép fogadta. A látvány egyszerűen rémisztő volt. Minden körülötte lángolt, semmi sem maradt épen. Az összes transzporter porig égett, az egyetlen TIE vadász lángolva állt, és csak a Csillagmadár ragyogott még viszonylagos épségben a támadás után. Egy nehéz sóhaj szakadt ki Kalt tüdejéből, miközben kiszállt a gépből, a kezében tartva Kíra testét.

Óvatosan átvágott a tűz lobogó között az úton, kétségbeesetten hívva Udo nevét. Hangja elhalkult a romok között, válasz azonban nem érkezett. Aezol és Mona neve semmivé vált a csend és a pusztulás között. Nem tudta, hogy a Birodalom vagy más erők voltak-e felelősek e pusztításért, de amikor megpillantotta a mesterének fénykardját a lángok között, megfagyott a szava. Valami teljesen más történt itt, nem lehetett a Birodalom katonáinak munkája. A mester sosem hagyott volna maga után ilyen romokat.

Óvatosan, lépésről lépésre közelített a még életben lévő géphez, amely magányosan állt a romok között. Látta, hogy az égés és lövésnyomok eljátszották táncukat a külső burkolaton. A rakodótér és a bejárat füstbe burkolózott, de Kal erővel pillanatok alatt eloltotta a lángokat. És akkor észrevette Aezol élettelen testét, amint mozdulatlanul feküdt a földön. Behunyta szemeit, és óvatosan letette Kírát a talajra, majd odalépett Aezolhoz.

Szíve örömmel töltött meg, amikor látta, hogy keze kissé megmozdult, majd óvatosan kinyitja szemét.

"A visszatértél! Mindannyijukat elvitték... a droidok. Segítenünk kell nekik!" - segített Aezolnak felállni, miközben aggódva figyelte. -" Miért tértél v vissza?"

"Ez az üdvözlés, hogy visszatértem?" - nézett rá Kal félreértődött szemmel. - "Egyébként sem örömmel jöttél vissza" - mondta szomorúan, és pillantást vetett Kírára.

"Mégis mi történt?" - kérdezte Aezol, miközben letérdelt Kíra teste mellett.

"Nem számít" - felelte Kal egyhangúan. - "Figyeld, Aezol" - kezdte. - "Most meg kell mentenünk barátainkat és összefognunk. De ha minden véget ér, ígérem, kilépek a csapatból, és soha többé nem fogtok látni engem."