Star Wars: A Birodalom szilánkjai

12.rész A jó cél

A sötét kabinban, a Yaxen bolygó birodalmi helyőrségén, Kal elmélkedett magában. Minden cselekedete mögött egy magasabb cél húzódott, de nem minden tette volt nemes. A választott út során áldozatokat hozott, de mindig az emberek megmentése volt a legfőbb motivációja. Bár a bűntudat néha elkapta, tudta, hogy ezek az áldozatok elengedhetetlenek voltak egy nagyobb stratégia részeként. Az egyik ilyen áldozat egy R2-es asztromech droid volt, amit titokban elcsent és apró részekre szedett. Az R2-es droidokban található egy speciális egység, egy füldugó-szerű készülék, ami kiszűri a zavaró zajokat. Üzenet a barátainak, akik már régóta egy birodalommentes bolygón tartózkodtak. Azonban nem tudták, hogy Kal küldte az üzenetet, mivel nem akarta kockáztatni a holodetektoros kommunikációt, hiszen mindannyiuk élete a kegyetlen birodalom kezében volt. Most Kal fő feladata az volt, hogy megszökjön innen és eljusson hozzájuk, hogy újra találkozhassanak.

Halkan és észrevétlenül siklott Kal lépte az inkvizítor szobájába, mely tele volt feszültséggel és fülledt atmoszférával. Ahogy tekintete találkozott az inkvizítor szigorú pillantásával, azonnal érezte a feszültséget, mely a levegőben lógott. Egy különös csend ereszkedett rájuk, miközben az inkvizítor lassan megszólalt.

"Úgy gondolod, mindent sikerült befejezned, testvér. Úgy hiszed, nincs több ellenség, aki szembenézne velünk."

Kal sem rezdült meg, nem árult el semmilyen érzelmet az arca. Tudta, hogy az igazságot titokban kell hordoznia, és mindig tudta, hogy mindig akadnak ellenségek, akikkel szembe kell néznie.

"Nem mondhatnám, hogy így érzem, testvér" - válaszolta csendesen, miközben igyekezett elrejteni az érzelmeit az arcáról. "Mindig lesznek ellenségeink."

Az inkvizítor észrevette a figyelmét. Tudta, hogy valaki segíti az ügyüket. Valaki, aki hatalmas veszélyt jelent saját hatalmára" - fordult felé Kal, végigtekintve rajta. "Kal Wardin, kész vagy szembenézni a halállal?"

Egy pillanat alatt kicsapódott a fénykard pengéje, készen állva védekezni az éleslátó inkvizítor támadásával szemben.

"Gyenge vagy" - mondta Kal, arca eltorzulva haragtól. Az inkvizítor jobbra húzta a kardját, majd hirtelen mozdulattal fejbe vágott, kicsit kizökkentve Kal-t a védekező állásából. "Mindig is az voltál, átkozott birodalmi."

Az inkvizítor előrre szúrt azonban Kal ezt oldalazva kikerülte. Meghátrált majd igyekezett oldalról támadni a fiút. Fejre aztán testre, de Kal koncentráltabb volt, mint valaha. Oldalról, szinte merőlegesen emelte kardját a magasba, miközben az inkvizítor, ahogy Kal sejthette, hatalmas lendülettel támadott felé. A fiú éles szemmel észrevette az inkvizítor előrelátó mozdulatát, és reflexszerűen hátrált, majd átugrott az asztalon. Tudta, hogy ezzel a tettel a gyávaság árnyékába lép, de a helyzetét mérlegelve más választása nem maradt. Ha nem menekül, a Birodalom elkapja őt, és örökre elveszíti a barátait. Így inkább megragadta az ablaküveget és betörte azt, aztán a mélységbe vetette magát, átzuhanva a helyőrség földszintjére, közvetlenül a sok katona közé. Tudatában volt annak, hogy ezzel még nagyobb veszélybe sodorja magát, de a szabadság és a barátai iránti vágy erősebb volt a félelemnél.

Fájdalmak közepette lassan tért magához, mialatt a fülében még visszhangzottak a magasból érkező ordító hangok.

"Áruló!"

Az eszmélete lassan visszatért, ám a testét még mindig fájdalom kínozta. Érzékelte a halk susogásokat, amelyek a tudatában kezdtek kavargani. Ugyanakkor a magasból érkező hang még hangosabban dübörgött, ahogy az inkvizítor dühvel ordította ki a vádat.

"Kapják el árulót!"

Ebben a pillanatban az ajtó berobbant, és a földalatti vezérlőterem azonnal megtelt rohamosztagosokkal, akik gépágyúkat tartva kezükben, sorban álltak felállítva. A helyzet vészjóslóan feszültté vált, miközben a fiú a fájdalom és a megfélemlítés közepette megpróbált összeszedni minden erejét.

Kal felemelte a sötét és baljósan izzó bíborpiros fénykardját, valamint az apjától örökölt ragyogó napfény sárga kardját. Minden dühét és erejét összpontosítva támadásba lendült. Elragadta a legközelebbi katona fegyverét és erőteljesen belevágta a falba. A második ellenfél feje vészjósló ropogással tört szét a markában. A harmadik és egyben utolsó ellenfél kétségbeesetten próbált megszabadulni a fojtogató fogástól, kapkodva a levegőért, miközben nyaka hatalmas robajjal töredezett a sisak és a páncél alatt, majd teste összeomlott. Kal a hullák között haladt tovább, figyelmesen körbe nézve. Kíméletlenül végeztt ellenfeleivel, mígnem végül az inkvizítor fénykardjának vágása törte meg a csendet, amint kettéhasította a közeli vékony ajtót. Figyelve erre a hangra, inkább a turbólifthez indult.

"Menekülj, te gyáva féreg!" ordította az inkvizítor, ám a többi szó elnyelődött, amint az ajtó bezárult mögötte.

al felvitte magát a legfelső emeletig a leszállóegységhez. Ahogy kinyíltak a lift ajtajai, hirtelen kiszaladt a platóra, majd gyorsan felkapaszkodott a létrán. Beugrott a saját hajójába, majd azonnal aktiválta az ionhajtóművet. Az űr sötétjébe törve, fülbemászó hangjával előre robogott. Eközben elgondolkodott azon, hogy valójában mi is történik itt, miközben a tenyerére pillantott. Nem tudta pontosan megfogalmazni, de a sötét oldal mámora olyan érzés volt, mintha egy emlékezetkimaradásba zuhant volna. Számtalan felkelőt, Jedi-t és lázadót ölt meg. Most pedig a célja az volt, hogy megtalálja barátait. Reménykedett benne, hogy az általa küldött üzenetre már reagáltak, és talán már a peremvidéken tartózkodnak.