Jégen, avagy a hülye hokis és a jégbalerina esete - Taekook (BEFEJEZETT)

❄️1. rész❄️

Taehyung nagy sóhajjal nézett végig az üres terembe, a kifújt levegő páraként szemléltette, hogy bizony hideg van ott, amiből ő semmit nem érzett. A kellemes izgatottságtól cseppet sem érezte a hideget a vékony ruharéteg alatt sem, csak az járt a fejében, hogy minél jobban tudja teljesíteni az általa kijelölt célt. Remegő lábakkal lépett rá a jégre, felidézve azt, amikor először élt át ilyen élményt, felkuncogott, amikor a legelső esésére gondolt vissza és arra, hogy nem adta fel. Bátorsággal szívta fel magát, hiszen ha a gyerek énjét nem tudja visszariasztani egy esés, most sem szegheti kedvét az az esés, amióta még csak jégre sem akart nézni. A hideg beférkőzött a ruhája alá, ahogy egyre több kört tett meg, folyamatosan győzködve magát, hogy bizony neki sikerülni fog az az ugrás, kerüljön bármibe is, nem fogja feladni. A hangszórókból harsányan szólalt fel az általa kiválasztott dal, csak arra hegyezte füleit, arra a néhány ütemre fókuszált, mindent kizárt maga körül, még az sem érdekelte, hogy a tüdejéből kiszökött levegő belülről égeti mellkasát. Egy dologra összpontosított a sokadig megtett kör után: Az ugrásra. Sikerülnie kell, sikerülni fog - ismételgette szüntelen magában. Terve tökéletes volt; elrugaszkodik a jégről, majd leérkezik, pont úgy, ahogy azt meg is tanulta. Az első pár ugrás még magához is képest tökéletesre sikeredett, utána jött a számára rettegett gyakorlat, de egy hang azt mondta neki: Ugorj! Hát így is tett és ugyanúgy mint megannyi alkalommal a hideg padlón végezte, saját magát ostromolva a hibáival. A plafont bámulva lihegett, nem volt ereje felkelni egy ilyen szégyenteljes mutatvány után, inkább maradt a jégen, hagyva, hogy a felhevült bőrét hűtse a hideg.

-Jól vagy? - sietett hozzá egy aggódó barátja. - Fájdalmasnak nézett ki.

Taehyung összeszűkített szemekkel emelte fel fejét, hogy jobban meg tudja magának nézni, ki látta ezt a bakit, amit leművelt. Megnyugodott, hogy csak Jia az, a lány így is számtalan kudarcát látta már, ez az egy sem nem számít. Nyöszörögve ejtette vissza a fejét, fájdalmasan húzta össze szemöldökét és újra az ugrás járt a fejében, egy ilyen miatt nem mehet tönkre az a sok év, amit megtett.

-A karrierem úgy fog ketté törni, ahogy a bokám. - sóhajtotta fáradtan, majd felkelt a hidegről, egy újabb próbálkozás reményében. - Hamarosan lesz a válogató, be kell kerülnöm a regionálisra, nem tudom mit csinálnék, ha nem sikerülne.

-Értem, hogy neked ez fontos de azért a testi épségedet ne kockáztasd, kérlek.

Mintha csak meg sem hallotta volna barátja féltő szavait, eltolta magát a jégen, hogy újra nekiveselkedjen egy újabb kudarcnak.Kezdte már idegesíteni az untalan hiba, amit mindig ugyanott, abban a pár pillanatban vétett, még a sok eséstől keletkezett térdfájdalmai sem akadályozták abban, hogy még utoljára ugyanazt a hibát elvétse. Barátja fejét csóválva csúszott mellé, hogy lelki támaszt nyújtson a földön heverő, magába forduló alakot, aki magában számtalanszor leszidta saját lényét, amiért ennyire ügyetlen, különösen a mai napon.

-Mi lenne, ha egy kicsit pihennél? - nyújtotta aprócska tenyerét a férfi felé, aki búsan csapot bele, akár egy kisgyerek, aki elvesztette szeretett játékát. - Hamarosan megjönnek a hülye hokisok is, lehetetlen lesz gyakorolni, hiába van felosztva a pálya.

Taehyung fanyalogva adott igazat az idősebbnek, rendszeres vita volt ezekben az időkben, az, hogy most pontosan kinek kell többet gyakorolni, úgy vélték, hogy a sok edzés, amit a hokisok szabadidejükben műveltek, nem egyenlő azzal, hogy eszük is legyen és felfogják azt, hogy a pálya fele az övüké. Megfordult a fejében, hogy amíg nincs itt senki rajtuk kívül utoljára megpróbálja, hátha most sikeres lesz valamilyen csoda folytán, de egy éles hang a gondolataiba vágott.