Jégen, avagy a hülye hokis és a jégbalerina esete - Taekook (BEFEJEZETT)

❄️19.rész❄️

Jungkook értetlenül nézte az előtte állót, először reménykedett benne, hogy csak egy rossz vicc hangzott el az előbb, esetleg a másik valami módon idegesíteni szeretné őt, ami kezd egyre jobban sikerülni számára. Fáradt volt a mai nap,  várta, hogy majd a nap végén pihenni fog Taehyung társaságában, de helyette csak még fárasztóbb dolgot kellett hallania. Bármennyire is fürkészte a másik arcát, még a legapróbb jelet is észre akarta venni, hátha valamit félreért ebből az egészből, de az idősebb kifejezéstelen arca meggátolta abban, hogy értelmezni tudja ezt a hirtelen történést, így hát sóhajtva ragadta meg Taehyung karját és a másik öltözőbe tolta, tudva, hogy senki nem lesz ott. Egy ideig mind a ketten hallgattak, Jungkook várta a magyarázatot, Taehyung inkább csak hallgatni szeretett volna, tisztában volt vele, ha elkezdi felsorolni az okokat, a párjának akad ellenvetése, hogy az miért hülyeség amit mondd, tényleg úgy érezte, hogy a jelenlétével csak Jungkook útjában áll, s ezt a gondolatot senki nem tudta volna kiűzni a fejéből; a legegyszerűbb dolgot választotta, a távolmaradást. Hitte, hogy ez majd segíteni fog a fiatalabbnak. Jungkook idegesen járkált fel és alá a pici helyiségben, próbálta a kavargó gondolatait összeszedni, bár hiába. 

-Nem. - jelentette ki egyszerűen Jungkook. - Nem szakíthatsz velem, ismét. Ráadásul most nem is tudom, hogy mit tettem. Úgy jöttem el ma otthonról, hogy alszol, fogalmam sincs mit álmodtál, de felejtsd el, mert nagy baj van nálad jelenleg. - gesztikulált idegesen. - Mondtam valami rosszat? - kérdezte, mire Taehyung csak a fejét rázta. - Tettem valamit? Nem szeretsz? Esetleg csak hülyítettél? Találtál valaki mást? Bármilyen indok jó, csak magyarázd meg, hogy miért dobsz ki, mert nem tudom. 

-Én... csak így látom jónak. - nyelte vissza a könnyeit. - Ezért. Nem csináltál semmi rosszat, nincs is senki más a képben. 

Feleslegesnek érezte a magyarázkodást, hiszen mit tudott volna mondani? Mert kapott egy lehetőséget? Mert nem akar útban lenni? Jungkooknak mindenre akadt volna kifogása, így legalább nem kell átgondolnia, hogy érdemes - e elfogadnia az ajánlatot, a másiknak nem az fog járni a fejében, hogy mi lenne vele. Beismerte magának, hogy gyáva volt, egyszerűen csak futott a probléma elől, mielőtt az még jelentkezett volna, de abban biztos volt, hogy szereti Jungkookot és milyen dolog lenne tőle, ha maradásra készteti? Ugyanolyan elveszett kölyöknek érezte magát az öltözőben, mint régebben, Jungkookban az értetlenség csak nagyobb lett, nem tudta eldönteni, hogy tehetetlenségébe, engedje szabadjára a könnyeit, kiabáljon, esetleg engedje Taehyungnak, hogy menjen. 

-Tae, egyik napról a másikra senki nem dob senkit, indok nélkül. - mondta egyre hangosabban. - És az nem indok, hogy te így látod jónak. Mégis mitől? Ma konkrétan most látlak először. 

-Láttam, hogy vannak nálad, bent mondták, hogy a szerződés miatt. Kook, bármit is mondasz, egy ilyenért más hokis ölni tudna, neked ez kétszer is megadatik, te meg eldobnád? Ugyan miért? Értem?.... Miattam nem éri meg egy jobb életet eldobni. - halkult egyre jobban a hangja, ahogy látta Jungkook idegesebb arcát. 

-Miért nem vagy képes csak egy kicsit is figyelni rám? - csattant fel Jungkook, nem törődve azzal, hogy a másik öltözőben minden szavát érthetik. - Elutasítottam, nem fogadtam el, itt maradok. Máshogy képtelen vagyok elmondani, mintha a falnak beszélnék. - túrt hajába. - Tényleg szakítani akarsz? Még akkor is, ha azt mondtad többé nem kezdjük újra? 

-Igen. Mindent komolyan gondoltam. 

-Tessék. - nyomta vissza Taehyung kezébe a gyűrűt. - Attól ez még a tiéd, mit bánom én mit kezdesz vele. - csapta be maga után az ajtót.

Szokták mondani, ha szereted, engedd el. Nos, Taehyung ezzel teljesen egyet tudott értei, folyamatosan csak az az egy érv járt a fejében, hogy nem akarja visszafogni a másikat. Bármennyire is fájt ezt kimondania ennyire rezzenéstelen arccal, belül szinte ordított azért, hogy a másik ezzel egy kicsit se értsen egyet, tiltakozzon, esetleg kiabáljon vele, ehelyett, csak elfogadta. Egyedül csak a kopott padok, s szekrények látták a könnyeit, amit a saját butaságával okozott magának, nem törődött azzal, hogy ide gond nélkül bárki besétálhat, csak kiadta magából fájdalmát. Egy szobával arrébb Jungkookot nem érdekelték a többiek, tudomást sem vett róluk, inkább a saját gondolataiba mélyedt a padon ülve. Egy része saját magát hibáztatta, maga sem tudta, hogy miért, talán az járt a fejében, hogy az elejétől fogva vétette a hibákat, s az sodorta őket idáig. Az idősebb lassan kelt fel a padról, égtek a szemei a sírás miatt, mégis erőt vett magán, hogy kisétáljon, próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de még egy vadidegen személynek is feltűnt volna, hogy szinte teljesen szétesett, nem még Jiának, aki egész idáig türelmesen várta őket.

-Jézus, Tae. Ki halt meg? - ráncolta homlokát. - Mi történt?

-Szakítottam Jungkookkal utána meg sírtam, pedig nem lenne szabad. Én dobtam őt és van képem még bőgni? - nézett az alacsonyabbra. - Kookot megkereste egy edző, tett neki egy ajánlatot, amit idővel elfogadott volna, nem én leszek az, aki miatt ezt fel fogja adni. Lehet most utál, de próbálok úgy cselekedni, hogy az neki jó legyen.

Eközben Jungkook még mindig csak maga elé bámult a hirtelen jött ürességgel együtt. Pedig olyan jól eltervezte a további időszakot, azt hitte már semmi sem lehet rossz, már hogy lett volna, ha egyszer újra visszatalált Taehyunghoz? Nem tervezte, hogy mindenki előtt sírni fog, egy öltözőben, edzés után, de ez élet sok meglepetést tartogat, ezt is csak elfogadta, mint a másik döntését. Túlságosan is fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozzon. Namjoon együtt érzően tette kezét Jungkook folyamatosan rázkódó vállára, hátha így le tudja nyugtatni a fiatalabbat. 

-Miért nem érti meg, hogy nem megyek? - kérdezte magától, aminek a többiek inkább csak tanúi voltak.

Taehyung Jia értetlen arcát kémlelte egészen addig, amíg egy dühös hang meg nem zavarta őket.

-Te idióta! - kiabálta Donghae. - Téged sem az eszedért szeret Jungkook. 

-Miért érdekel az téged? Azt hittem, hogy nem bírsz. 

-Nem is, kifejezetten ellenszenves vagy nekem, de Jungkook a barátom, a csapattársam és most miattad bőg ott, mit egy rakás szerencsétlenség. Gyorsan és jól gondold át, hogy tényleg érdemes - e ok nélkül ejteni a másikat, mert az nem ok, hogy nem akarsz az útban lenni, ez gyávaság. - hadarta a férfi. - Főleg, ha megmondta, hogy itt marad a te hülye segged miatt, ilyenkor szokták dobni az emberek a másikat. Szerencséd van, hogy a helyes pofid ellensúlyozza azt, hogy teljesen sötét vagy. 

Taehyung ledöbbenten nézte végig, ahogy a másik csak elviharzik, folyamatosan dünnyögve valamit az orra alatt. Nem tudta hova tenni ezt a hirtelen kitörést a másiktól, hiszen neki semmi köze ehhez, még akkor sem, ha Jungkook barátja, ez az ő döntése volt, s a véleményét egy vadidegen nem fogja megváltoztatni. 

12.21