Jégen, avagy a hülye hokis és a jégbalerina esete - Taekook (BEFEJEZETT)

❄️15.rész❄️

Tizenhat és tizenkilenc évesen teljesen máshogy gondolkodtak kettejükről, s az őket körülvevő dolgokról. Mondhatni, hogy csak a pillanatnak éltek, nem nézték az előttük álló időt és a kimondott szavak erejét. A lágy hóesésben csak egyedül voltak az elhagyatott korcsolyapályán, ha nem is volt teljesen elhanyagolt az a hely, az biztos volt, hogy ide nagyon ritkán járnak az emberek akkor is kevesen, inkább azt választották, ahol a hatalmas karácsonyfa volt felállítva, hogy az adja meg a karácsonyi hangulatukat. Ezt a helyet csak egy tábla díszítette, mire feltüntették, hogy ott, az a hely bizony egy korcsolyapályának ad otthon, ezen kívül még egy égősor helyezkedett el a korlát körül, amit már ők erősítettek fel ide. Télen nagyon szerették ezt a helyet, itt lehettek igazán kettesben egy olyan helyen, amit szeretnek; a jégen. Meghitt hely volt, gond nélkül viselkedhettek úgy egymással, mint egy igazi pár, nem kellett attól tartaniuk, hogy valaki esetleg furcsán nézne rájuk.

-Kölyök, tudod, hogy ez egy tökéletes hely az eljegyzésre? - kezdett el viccelődni Taehyung.

-Azt akarod, hogy kérjem meg a kezed? Most? - tolta el magától a párját.

-A mamám azt szokta mondani, hogy csak akkor házasodjak össze valakivel, ha már minimum hét évig együtt leszek vele, mert így tényleg megismerhetem és tudni fogom milyen emberhez is megyek hozzá. - fogta meg Jungkook kezét. - Szóval majd akkor, ha legalább hét évig ismerjük egymást, szerintem menni fog. - bújt a másik meleg ölelésébe.

Jungkook ezt aznap örökre megjegyezte magának, egy kicsit minden évfordulójukon várta azt a bizonyos számot, és most, hogy ezen a napon pontosan hét éve találkoztak először, majd kicsattant a bőréből. Mindent eltervezett azon a kicsi és elhagyott helyen, ami csak kettejüké volt. Izgatottan fogta Taehyung kezét, akárcsak egy kisgyerek, aki izgatottan szalad volna barátjaihoz játszani, amit az idősebb csak mosolyogva nézett végig, aranyosnak találta még mindig Jungkook egész lényét és azt, hogy belőle sose fog kiveszni a gyermekiesség. Meglepődve nézett végig a helyen, ami általában nincs kivilágítva, sőt komoran áll, magányosan, de most a szokásos égősor adott neki minimális hangulatot az estéhez.

-Te ezt mikor csináltad? - nézett csillogó szemekkel Jungkookra.

-Ma reggel, kivételesen jól jött, hogy sokáig alszol, csak azon aggódtam, hogy felkelsz mire haza érek. - vakargatta tarkóját zavartan a másik hatalmas mosolyától. - Már hiányzott, hogy ide jöjjünk. - kapkodta magára korcsolyát.

Taehyung mielőtt még olyan hevesen magára húzta volna a korcsolyákat nézte egy darabig, találgatta, hogy vajon mennyire viselné meg a lábát, ha megerőlteti a mai nap folyamán, még akkor is, ha már egyre kevésbé érzi a sajgó fájdalmat a területén, végül lassan vette magára, majd állt rá a jégre; teljesen kezdőnek érezte magát, hiszen egyik lábát akkor sem tudta annyira megerőltetni, mint amennyire azt szerette volna. A korlátba kapaszkodva csoszogott el Jungkookhoz, aki csak elkapta a derekát, próbálva megtartani a másikat.

-Minden rendben?

-Szerintem igen. - bólogatott lelkesen Taehyung. - De úgy néz ki, hogy tényleg segítened kell majd és nem azért, mert tettetem. - fogta meg Jungkook kezét kuncogva.

-Nem is engedtem volna meg, hogy itt profit játsz. - forgatta a szemét játékosan. - Hogy lenne úgy tipikus, romantikus karácsonyi korcsolyázós randink?

Taehyung csak nevetve fogta meg Jungkook kezeit, s hagyta, hogy húzza maga után, néha - néha erősebben meglökte magát, amikor egy kicsit párja idegeire akart menni vagy gyorsabb tempót szeretett volna felvenni. Meg sem tudták már számolni, hogy hányadik körükön voltak túl, nosztalgiázva, élvezve egymás társaságát.