Jégen, avagy a hülye hokis és a jégbalerina esete - Taekook (BEFEJEZETT)

❄️2.rész❄️

Taehyung a számára kellemes hidegből a szinte csontig hatoló mínuszokba lépve megborzongott, jobban összehúzta magán hosszú kabátját, sálja mögé elbújt, hogy a lehető legkisebb felületen érje a csípős hideg, majd elindult a lágy hóeséseben az egyik üzlet felé. Ahogy beért azonnal szeme elé tárult a sok - sok dekoráció, ami a bolt karácsonyi hangulatához nagyban hozzájárult. Elhaladt néhány vörös dísszel felaggatott kicsi műfenyő mellett, pár darab viccesen mozgó műmikulás előtt, néhány doboz különböző ízű szaloncukorra is szemet vetett, ami megkorgatta gyomrát, bár tudta, hogy verseny előtti hetekben nem tanácsos semmi ilyesmit fogyasztania. Mielőtt még teljesen engedne a kísértésnek, gyorsan befordult egy sorba, ami tele volt különféle illatos gyertyákkal, mivel ideje engedte, hogy gondtalanul szaglássza végig őket a kezébe vette őket és mélyeket szippantva a kellemes illatokból fontolgatta melyik illene egy nyugalmas, decemberi estéhez. Legjobban a narancs és fenyő együttes illata, illet elképzelésihez, így gondosan elrakta a tárgyat kosarába, amiben már ott lapult néhány apró dísz. Megadva magát a folytonos kísértésnek vette vissza az irányt a szaloncukrok felé és bűnös pillantásokkal dobált néhány szemet a többi kacat közé. Mihamarabb szeretett volna a kasszához érni, hogy kint lehessen e helyről, nehogy véletlenül is még több felesleges dolgot vegyen, amit úgyis megbánna. Magába mérgelődve szedegette elő a cukorkákat, a hideg ellenére is kibontogatta őket, majd ugyanazzal a mozdulattal tette vissza az üres papírt. A többi időt egy kávézóban próbálta elütni, már túl nagy és sűrű pelyhekben esett a hó, hogy busszal oda - vissza utazzon minden gond nélkül. Kézfején megtámasztotta állát úgy nézte a fiatalabbakat, akik szórakozva lökdösték a másikat bele az egyre nagyobb hókupacokba, miközben egy cukorkapálcikát rágcsált, nem törődve azzal, hogy mér rég bevitte a maximális cukormennyiséget a mai napra.

-Az nem éppen megfelelő kaja.

Hirtelen fordult a hang irányába, mely meg merte kérdőjelezni a táplálékát. Szikrákat szóró szemmel méregette barátját, tovább rágcsálva a botot makacs elszántsággal, neki ne mondja meg senki, hogy mit kell ennie, tudja ő is nagyon jól, hogy tiltólistán vannak az ilyesmik, de ebben a hónapban mindenki elcsábul egy- egy édesség láttán.

-Nem elégítetted ki a kíváncsiságomat. - hajolt előre Jia, bele túrva seszínű hajába. - Ki is pontosan az a helyes srác? - húzta vékony ajkait egy széles mosolyra.

-Már mondtam, a volt barátom.

A lány csettintett nyelvével a válasz hallatán, reménykedett valamivel érdekfeszítőbb válaszban. Magában gondosan megválogatta, hogy miképp tegye fel a kérdéseket, hogy a tökéletes visszajelzést kapja szűkszavú barátjától.

-Szeretni kell vagy utálni? - döntötte oldalra a fejét. - Az alapján, amit ma láttam nem feltétlenül kell irtózni tőle, de sosem lehet tudni.

-Én nem utálom. - felelte Taehyung, mire az előtte ülőnek felcsillantak szemei. - Nem azért szakítottunk, mert megutáltuk egymást vagy kiszerettem volna belőle. - Jia bólogatva jelezte, hogy folytassa. - Torontóban kapott ajánlatot, bolondság lett volna nem elfogadnia. Neki sokat kellett edzenie, hogy jól tudjon teljesíteni, én is a korcsolyára koncentráltam, így döntöttünk a szakítás mellett.

-És most újra itt van. - húzta fel ívelt szemöldökét és sejtelmesen pillantott szemüvege mögül Taehyungra. - Ez tudod mit jelent?

-Semmit. - vágta rá. - Eltelt pár év azóta, felnőttünk így úgy is gondolkodunk, nem mint két tini. - ráncolta homlokát értetlenkedve. - Az, hogy valamikor régen, gyerekkánt szerelmes voltam belé, nem jelenti azt, hogy újra ezt fogom érezni.

Jia lelkesedését hihetetlen gyorsasággal törte le Taehyung, aki mit sem törődve barátja bánatos arcával, visszatért előbbi elfoglaltságához; kifelé nézelődni az ablakon. Tevékenységét telefonja rezgése szakította meg, jelezve, hogy valaki üzenetet küldött neki. Kint várlak. - olvasta fel magában az értesítést, ami Jungkooktól jött. Egy bocsánatkérő mosollyal kelt fel a helyéről, keserűségében hagyva az alacsonyabbat, hogy minél előbb a csarnok előtt legyen és újfent számtalan kudarcok halmazát kövesse el.