Jégen, avagy a hülye hokis és a jégbalerina esete - Taekook (BEFEJEZETT)

❄️17.rész❄️

Mind a ketten csöndben ültek a kanapén, a saját kis gondolataik mélyén barangolva. Az egyikük akárhányszor járta végig a helyzetet, keresett más megoldásokat, ugyanarra jutott, mint előzőleg, a másikuk határozottan állította, hogy ő már eldöntötte a maradását, s nem értette, hogy miért ennyire nehéz Taehyungnak megértenie. Egy dologban volt biztos mind a kettő, hogy nem szeretnének a szakítás mellett dönteni, de jelenleg megmakacsolták magukat és inkább a hallgatásba burkolóztak. Jungkook vonakodva közelített kezével a másik combja felé, nem tudta eldönteni, hogy most az idősebb haragszik rá, amiért nem szólt neki erről, vagy csak ő sem tud mit mondani pont úgy, ahogy saját maga sem. Taehyung sóhajtva nyúlt Jungkook kezéért, s ölébe fektette, le sem véve a tévéről szemeit, ha nem is szavakkal, legalább ezzel a kicsi tettel meg akarta valahogy mutatni, hogy nincs ezzel az egésszel semmi baj, csupán csak fél a régi sérelmek miatt, hiszen nem szerette volna ugyanazt átélni, mégis ez tűnt a legjobb megoldásnak. Újra. Jungkook lopva pillantott Taehyungra, egyre jobban biztos volt benne, hogy teljesen hülyeség miatt rontják egymás kedvét folyamatosan, próbált olyan módot kitalálni, amitől el is hiszi a másik, hogy most nem mozdul semerre sem.

-Megyek aludni. - kelt fel az idősebb. - Majd gyere.

Lebiggyesztett ajkakkal figyelte, ahogy eltűnik a másik a szobából. Pontosan tudta, hogy párja csak forgolódni fog nélküle, talán még újabb történteteket is talál ki, ami arról szól, hogy egyedül fogja hagyni, emiatt gyorsan lekapcsolta a tévét, s a szobát átadta a karácsonyi fényeknek. Halkan bújt Taehyung mellé az ágyba, aki a fal felé fordulva próbálta álomba nyomni magát Jungkook nélkül. Egy apró sóhaj szökött ki ajkai közt, ahogy megérezte szerelme kezét derekára simulni, ezzel közelebb húzva magához, nagyot nyelve akarta elnyomni a hasában keletkezett bizsergést.

-Elutasítottam. - törte meg a csendet Jungkook. - Ne mondd azt, hogy nem gondoltam magamra, amikor nemet mondtam erre az egész ajánlatra, sőt önző voltam. Az voltam, mert akkor nem azt gondoltam, hogy te nélkülem leszel, én nem akartam nélküled maradni. - adott egy lágy csókot vállaira. - Annyira elveszettnek éreztem ott magam, nem tudtam senkivel sem megbeszélni azt, ha valami bántott vagy, ha örültem valaminek. Senki nem tudott megérteni, senki nem hallgatott meg olyan nagy bele éléssel, mint te bármikor is, hiába próbáltam, nem ment. Túlságosan is másik voltak ott az emberek, nem szerettem ezt. Minden jót most kaptam vissza, nem fogom eldobni magamtól és ez is önző kijelentés de nem miattad, hanem magam miatt. Boldog akarok lenni, egy otthont, ahova ha bemegyek teljesen otthon érzem magam. - simogatta Taehyung felkarját kiadva magából minden gondolatot. - És az itt van, nem ott, ahol csak egy lehetőség vár rám semmi több, ami egy vagy két évig jó, utána meg mi vár rám? Semmi. Egyedül csak itt látom teljesen a jövőmet és megsúgom, te szerepelsz benne és nem az, hogy Torontóban szenvedek.

Taehyung szipogva fordult Jungkook felé, maga sem értette, hogy most mi miatt kezdek el folyni a könnyei, hogy selymes bőrét felszántsák, amiket a fiatalabb aggódva törölt le szüntelen. Gyorsan gondolta át, hogy vajon mi rosszat mondhatott, amiért a másik ennyire sírós hangulatba került.

-Tényleg annyira rossz volt ott? - szipogta Taehyung. - Pedig reméltem, hogy szeretsz ott lenni és nem volt annyira hiába az, hogy dobtalak.

-Először szerettem ott lenni, próbáltam kompenzálni a szakítást mindennel de egy idő után nagyon magányos voltam.

-És tényleg komolyan gondoltad azt, amit az előbb mondtál? - piszkálgatta takaróját. - Mármint, hogy nem akarsz visszamenni oda.

-Teljesen komolyan mondtam mindent. -kuncogta Jungkook, majd egy apró puszit nyomott a másik orrára. - Nem szórakozásból akartam ennyire újrakezdeni veled, tepertem érted. Szerinted megint itt hagynálak?

-Féltem, hogy az lesz. - bújt Jungkook nyakába. - Vagyok annyira szerencsétlen, hogy minden megismétlődik, de Kook....

Óvatosan tolta el magától Taehyungot, úgy tartotta karjaiban, mintha a legdrágább kincset tarthatná a kezében, mire a legnagyobb odafigyeléssel akar vigyázni, nehogy akár egy kisebb karcolás is legyen rajta.

-Nem lesz semmi olyan, mint régen. Akkor is jól meg tudtuk beszélni a dolgokat, pedig nagyrészt csak tinik voltunk, most miért lenne másképp? Szerintem még könnyebb is lenne, tudjuk milyen érzés elveszíteni a másikat és azt nem akarjuk újra átélni. Nem lesz semmi gond, ne aggódj ennyit.

-Érted csak aggóni lehet, nézd meg az arcod. - simított végig az apró hegen Taehyung. - A hoki veszélyes.

-Nekem csak egy heg van az arcomon, te meg a lábadra alig tudtál ráállni. Mind a kettő veszélyes.

-Figyelj, Kook. - ült fel Taehyung az ágyban. - Már csak egyszer fogok veled szakítani, azt is akkor, ha az utadban állok és miattam nem tudsz előre haladni, mint három éve. Ha még egyszer szakítunk, nem kezdem újra veled.

Jungkook érdeklődve nézett végig a félhomályban Taehyungon, nem tudta, hogy miért mondja ezt, bár nem is nagyon izgatta, nem tervezte, hogy újra külön válnak majd útjaik. A másik derekába nyomva ujjait, biztatta a másikat nevetésre, hogy könnyebben tudja magához húzni. Ujjait az idősebb hajába vezetve játszadozott a tincseivel, megnyugodott, hogy a kezdeti hűvös viselkedés feloldódott kettejük közt, s újra egy könnyebb légkört teremtettek.

-Úgy mondod, mintha dobni akarnál. - nyomkodta meg Taehyung arcát. - Ne aggódj, nem szakítunk újra.

-Kölyök, nem vagyok álmos. - könyökölt fel Taehyung. - Még nézni akartam volna azt a filmet, de túlságosan lekötött az, hogy elmész. Legalábbis azt hittem.

-Én sem vagyok álmos. - szusszantotta. - Az a bajunk, hogy nem fáradtunk ki eléggé. - vezette lejjebb kezét Taehyung derekán, majd a puha húsba mélyesztette ujjait. - Tudtad, hogy amúgy veszekedtünk?

Taehyung vörösödve csapta vállon Jungkookot, de azért feljebb tornászta magát, hogy egy csókot tudjon adni a másik ajkaira.

-Azok után, hogy nem segítettél a díszíteni a fát, nem is érdemelsz meg semmit sem.

-Néztem, ahogy díszíted, segítettem magamnak, hogy valami jót is lássak.

-Lehet ezt meg fogom bánni. - sóhajtotta Taehyung. - Menjünk a fürdőbe. - suttogta a másik ajkaira.

Jungkooknak sem kellett többször mondani, a másik ajakira tapadva kapta ölébe,s sietett be a zuhany alá, hogy a csempének neki dőlve tartsa meg az idősebbet. Taehyung a csókba belemosolyogva túrt Jungkook hajába, ő is megnyugodott, hogy nem kell újra a külön élést választaniuk, elhitte, hogy minden rendben lesz.

12.19