Jégen, avagy a hülye hokis és a jégbalerina esete - Taekook (BEFEJEZETT)

❄️16.rész❄️

Mindenki számára más adja meg kellően a karácsonyi hangulatot, mindenkinek más jut eszébe, ha meghallja azt, hogy valaki készül etre az ünnepre, s mindenkinek más a tökéletes. Nos, Taehyung és Jungkook számára mindig is az volt a megfelelő, hogy pizsamába bújva és zenét hallgatva díszítik fel együtt a fájukat. Taehyung büszkén húzta ki magát akkor, amikor tökéletesen a sarokba illet az általa választott növény, még egy amolyan én megmondtam! pillantással is jutalmazta párját, aki csak megmosolyogta őt. Jungkook figyelmét sokkal inkább Taehyung kötötte le és nem a fa vagy az, ahogy kinéz a rá akasztott díszekkel együtt, a kanapéra leülve figyelte szerelmét, aki észre sem vette, hogy a másik nem is segít neki, annyira bele merült a díszítésbe és a zenébe, néha a táncolásba.

-Szerinted ez így jó lesz? - lépett távolabb a fától Taehyung. - Nekem valami miatt annyira furcsa.

Jungkook egy gonosz mosollyal mutatott az egyik dísze, mi lejjebb helyezkedett el.

-Lehet ott lesz a baj, próbáld meg arra. - egyre szélesebb vigyorral nézte végig, ahogy a másik lehajolva próbálja helyre tenni a díszeket. - Jó lesz az, talán még egy nagyon kicsit lejjebb.

Taehyung furcsállva pillanatott hátra, felvont szemöldökkel nézett a kanapén ülőre, majd vissza a fára, s újra Jungkookra. A párnákat a kanapéról felvéve kezdte el a fiatalabbra dobálni, ő meg csak nevetve hagyta neki.

-Annál lejjebb nincs is dísz! - dobta meg még egy párnával. - Már abban sem vagyok benne biztos, hogy te a gömböket nézted az előbb.

-Annyi biztos, hogy valami gömbölyűt néztem. - nézett le egy futó pillanatás erejéig. - De. - pattant fel a helyér9l, amikor Taehyung a legnagyobb párnával közelített felé. - A fa az tökéletes lett. - húzodott egyre távolabb az idősebbtől.

-Jeon Jeongguk, gyere ide. - sietett Jungkook után. - Esküszöm levágom, mert a fejed helyett egészen mással gondolkodsz!

Mivel Taehyung szemében látta az elszántságot eszébe s volt megállni sem, nem még önszántából oda menni a másikhoz. Egyre gyorsabban menekülve próbálta maga mögött hagyni őt, a végén már az útba is pakolt minden felé széket, díszeket, sőt még párnákkal is próbálta megállítani Taehyungot. Jungkook egy újabb ötletet kieszelve sietett a bejárati ajtóhoz, ahol megállt és megvárta, amíg Taehyung is utol éri őt.

-Állj. - tette fel kezeit védekezően. - Ez a te házad és nem tudok amellett szó nélkül elmenni, hogy az ajtódon van egy fagyöngy. - mutatott a növénye Jungkook. - Tudod jól mit mondanak erről.

-Ha megfojtalak közben, az ér?

Jungkook határozottan rázva a fejét kapta el Taehyung derekát, hogy magához húzva nyomjon ajkaira egy gyors csókot, ezt az alkalmat Taehyung ki is használta arra, hogy egy kisebb nyaklevest keverjen le párjának.

-Megérte. - vont vállat Jungkook.

A további hülyéskedésüket Jungkook telefonjának csörgése szakított meg, a fiatalabbat azonnal elkapta egy rossz érzés, ahogy megpillantotta a kijelzőn virító számot. Taehyung is észre vette a gyors hangulatváltozást, csöndben ment be a nappaliba, hogy helyet foglaljon rajta, unottan nyomkodta a távirányítóját, térdeit felhúzta, hogy arra támassza állát, s másik kezével bundás zokniját piszkálgatta. Néhány szó foszlány megütötte a fülét, mintha csak pár évvel visszarepült volna az időben, ugyanígy várta, hogy Jungkook befejezze a beszélgetést a további karrierjével kapcsolatban, s most, hogy ugyanaz volt a telefon beszélgetés témája, nem volt nyugodt, sőt sokkal jobban aggódott, mint akkor. Abban az időben tudta, hogy el kell engednie a másikat, fel is volt rá készülve, most viszont még csak bele sem akart gondolni ebbe, épp csak most sikerült túltennie magát a félelmein, erre az egyik az ajtóján kopogtatott. Megugrott, amikor Jungkook besétált a szobába, arcán egy vigyorral, ami inkább tűnt zaklatottnak, mintsem boldognak.

-Mi a baj? - kérdezte aggódva Taehyung.

-Semmi. - rázta a fejét. - Nem volt lényeges.

-Jungkook, látom rajtad, hogy valami bánt. Nekem ne mondd, hogy az nem volt semmi, hallottam miről beszélsz. Ki vele.

Jungkook sóhajtva ült jobban fel a kanapén, kezét Taehyung combjára vezette, minél nyugodtabb arckifejezést próbált felvenni.

-Kaptam megint egy ajánlatot, Torontóból. Azt akarják, hogy vissza menjek. - az idősebb nagyot nyelt, ahogy Jungkook befejezte a mondatot. - De nem fogok. - jelentette ki határozottan. - Most jöttem vissza, nincs az a pénzt amiért én vissza mennék oda.

-Ez egy nagy ajánlat, ismét. Látszólag tényleg vissza akarnak kapni, biztos, hogy nem fontolod meg?

-Igen! - válaszolta valamennyivel idegesebben. - Nem akarok ott lenni, itt a helyem. Melletted.

-Most nehogy rám merj gondolni. - ült távolabb Taehyung. - Egy ilyen ajánlatnál nem máson kell agyalni, hanem magadon.

-Jó, magam miatt sem akarok vissza menni. Így jobb? - csapta meg combjait. - Tae, ezt a beszélgetést nem fogom újra végig csinálni, elég volt egyszer is.

-Ki mondta, hogy most veszekedni kell? - vonta fel szemöldökeit. - Én csak azt mondom, hogy nem ez lesz az első próbálkozásuk.

-Ez már a sokadik alkalom, hogy hívtak. - dünnyögte Jungkook. - Nem akartam mondani, mert nem fogom elfogadni, már mondtam; itt van az én helyem.

Taehyung hitetlenkedve sóhajtott fel, s fejét rázva nézett Jungkookra. Valóban nem szeretett volna újra veszekedést generálni, annyira maga sem értette, hogy miért akadt fenn ennyire ezen a dolgon, talán azért, mert már egyszer emiatt tönkre ment a kapcsolatuk, s itt van megint, hogy minden jót bombaként szedjen szét.

-Sokadik alkalom. - ismételte meg halkan Taehyung az előbb elhangzottakat. - Tényleg nem akartad volna mondani? Mi lesz, ha elfogadtad volna? Arra kelnék fel, hogy nem vagy itt, vagy mi?

-Most miért vagy ilyen? Mondtam, hogy nem megyek. - dőlt előre Jungkook idegesen. - Hívhat bárki, nem fogok innen sehova sem menni.

-Elég határozottan állítottad ezt máskor is, mégis mi lett a vége. - rázta a fejét. - Legalább átgondoltad ezt?

-Nem, gondolkodás nélkül nemet mondtam, szóval megnyugodnál?

-Bocs, ha ez nem fog menni, azok után, hogy egy ilyet el sem mondasz. Ez azért nem kis dolog.

-Úgy csinálsz, mintha most azonnal mennék a világ másik végébe, közben pedig meg sem fogok mozdulni. Miért annyira fontos ez, ha elutasítottam?

-Mert először sem akartál menni, után mégis egy másik helyen kötöttél ki, tőlem messze. Ha megint ez lesz, jön egy újabb szakítás?

-Mintha a falnak beszélnék, esküszöm. - kelt fel a helyéről. - Nem tudom már milyen nyelven mondjam, hogy felfogd; maradok. De biztos, hogy nem fogok ezen vitatkozni.

-Én sem. - pattant fel Taehyung is a helyéről. - Csak annyit mondok, hogy gondold ezt át.

-Jó, ha átgondolom, megnyuodsz?

-Igen, mert akkor tudom, hogy tényleg maradni akarsz és nem foglak vissza.

Jungkook idegesen ült le a helyére, egy szót sem szólt, sőt egyikük sem. Taehyung fejében ugyanazok a gondolatok cikáztak, mint régen, csak most sokkal jobban megviselték. Hiába mondta azt Jungkook, hogy nem érdekli ez az egész, hiszen pontosan ezt mondta régen is, mégis szakítaniuk kellet. Talán újra vége? - kérdezte magától, ahogy lopva Jungkookra pillantott.

12.18