Jégen, avagy a hülye hokis és a jégbalerina esete - Taekook (BEFEJEZETT)

❄️13.rész❄️

Jia és Taehyung kezükben egy - egy teával foglaltak helyet a lelátón, a hely már teljesen felkészült a közelgő meccs fogadására, általában ilyenkor megalapozzák az ide látogatók karácsonyi hangulatát néhány kisebb dísszel, égősorokkal, s az olyan zenék szólnak a hangszórókból, amiket már mindenki unalomig ismételt az évek során ez alkalommal. De most főleg zászlók és hoki rajongók tömkelege töltötte be a zárt teret, ami az emberek mennyiségétől kevésbé érződött hidegnek. Szemeivel szüntelen párját kereste, hogy tudassa vele, itt van, még arra sem figyelt fel, hogy időközben lágyan érintették a hátát, s apró köröket írtak le rajta, minden erejével azon volt, hogy Jungkookot megtalálja.

-Kit keresünk? - kérdezte közelebb hajolva Taehyunghoz.

Meglepődve kapta oldalra tekintetét az ismerős hangra, kikerekedett szemekkel nézte kedvesét, aki büszkén ült mellette, sokkal nyugodtabban, mint ahogy reggel elváltak egymástól.

-Téged. - adott egy gyors csókot Jungkooknak. - Nem ott kéne lenned? - mutatott a többiekre. - Miért vagy itt?

-Az edző nem enged játszani. - vont vállat unottan. - Bármennyire is féltem ettől, játszani akartam de féltenek, mert újonc vagyok.

-Sajnálom. - simított kesztyűs kezével a másik combjaira. - De legalább élesben tudsz bizonyítani, van jó oldala is ennek. - döntötte fejét Jungkook vállaira. - Nem is mondtad, hogy ma ilyen sokan lesznek.

-Én sem tudtam, csak egy edzésre jöttem és közölték, hogy ez egy próba meccs. - sóhajtotta fáradtan. - Nem számítottam arra, hogy ilyen soka lesznek. Te ezt honnan tudod?

-Namjoon mondta, amikor mentem Jiához. - mutatott a mellette ülőre. - Azt mondja, hogy nem is vagy annyira hülye.

A lány csinos arcán egy hatalmas mosoly ült, szemei sarkában apró ráncok jelezték, hogy valóban őszinte vigyor volt az, s hogy bebizonyítsa az igazat még hevesen is bólogatott mellé.

-Azt hittem a halálodig vársz a tovább lépéssel. - tűrte füle mögé hullámos tincseit. - Öregek vagytok, nem szabad késleltetni nektek már semmit. Jönnie kell a házasságnak, gyerekeknek, majd együtt kell összeaszalódnotok.

Mind a ketten kerek szemekkel figyelték a legfiatalabb tervét a jövőjükre nézve. Jungkook és Taehyung is elgondolkodott a hallottakon, minden pontban meglátták a nekik tetsző részt, kivéve a megöregedés részét.

-Tudod, J. - szólította meg a rögtönzött becenevén a lányt Jungkook. - Ha Tae nem fog dobni és nem lesz makacs, majd megkérem a kezét. Tulajdonképpen már nem egyszer terveztem ezt meg.

-Házasság után pedig lesz először egy fiúnk, utána egy lányunk, hogy a kissrác vigyázzon a húgára. - bólogatott Taehyung is.

Mosolyogva nyomott egy puszit Taehyung puha tincsei közé, s kezét összekulcsolta szerelmével.

-Holnap el akarok menni veled korcsolyázni, persze csak akkor, ha jobban van a lábad. - emelte feljebb a hangát az elkezdődött meccs miatt. - Hét éve lesz, hogy ismerjük egymást. Tényleg öreg vagy.

Taehyung szemforgatva adott egy kisebb pofont a másiknak, aki persze csak kinevette és a csapattársai játékára figyelt. Rezzenéstelen arccal figyelte a rivális csapat játékát, minden mozdulatokat kielemezve, hibát keresve, hátha majd a nagy napján előnyére tudja fordítani a jó megfigyelése eredményét. Taehyung ugyanolyan beleéléssel tartotta a szemét a suhanó korcsolyákon, próbálva minden számára értékes információt megjegyezni, hogy majd később átadhassa azokat a másiknak. Jungkookban a félelem, s az izgulás csak egyre nagyobb volt, ahogy sorban vette észre az aljas szabálytalanságokat. A jégen lévő hazaiakban is egyre jobban tört fel a düh, tudták, hogy a meccsen is ezeket fogják csinálni, lehetetlenné téve a győzelmüket. Még a közönség is egyöntetűen hördült fel, amikor az egyik figyelmetlenebb pillanatban fellökték az egyik játékost. Jungkook idegesen markolászta combját, aggódva csapattársa épsége miatt, olyan messziről is látta, hogy nincs teljesen jól, emiatt hirtelen pattant fel, hogy oda tudjon sietni, maga mögött hagyva Taehyungot. Visszafojtott lélegzettel kerülte ki az ember tömeget, hogy a lelátó előtt elhelyezkedő kispad felé vegye az irányt, ahol barátja ült, orrához tapasztott kezével, kivétel nélkül mindenki némán támogatta, magukban átkozva a másikakat. Edzőjük idegesen tűrt a hajába, tanácstalan volt, majd úgy nézett Jungkookra, mintha az utolsó reménysugár vetődött volna szemei elé.

-Jeon. - csapott hirtelen a vállára edzője. - Tudom, hogy azt mondtam, nem játszol, de rajtad kívül nincs szabad játékosom, szóval vedd a kezedbe az ütőt és vigyázz magadra, mert te vagy az egyik legjobb játékos, ha lesérülsz az összes hajszálamat kitépem.

Bár izgult, mégis valamennyire felbátorodva vette az irányt az öltözője felé, nem lett volna türelme kivárni a bizonyításának pillanatát. Taehyung idegesen nézte végig, ahogy Jungkook besiet az öltözőkhöz vezető folyosóra.

-Nem tetszik nekem, hogy játszik. - sóhajtotta aggodalmasan. - Mi van, ha úgy jár, mint az előző, ami amúgy kicsit sem volt szabályos.

-Tae, ez ezzel jár. Mármint a sérülésre gondoltam, nem a szabálytalanságra. - ült közelebb barátjához. - Pluszban látsz egy csomó helyes, hülye hokist.

-Az én hülye hokisom most készül összetörni magát. Még szükségem van rá. - tördelte idegesen ujjait. - Csak ne legyen semmi baja. - suttogta maga elé.

Térdeire támaszkodva várta meg, hogy Jungkook is feltünjön a jégen, akaratlanul is mosolyra húzódtak ajkai, mik inkább voltak most aggodalmas, mint szerelemmel teli. Az izgalomtól szíve jóval hevesebben vert mind a kettejüknek, a lelátón ülő nem tudta elképzelni, hogy melyikük izgulhatott jobban azokan a percekben. Abban a pillanatban, ahogy megszólalt a sípszó minden játékos komolyan vette mindazt, ami a jégen történik. Mivel gyorsan kiszúrták az újoncot a pályán, hamar némán megbeszélték azt, hogy szokásukhoz híven üdvözölni fogják. Taehyung egyre idegesebben nyújtogatta nyakát, hogy szerelmén tartsa a szemét és azokon, akik szüntelen a másikat pécézték ki maguknak, levegője abban a pillanatban rekedt tüdejében, ahogy szinte lelassítva látta azt a pár másodpercet, amikor két ellenfél egyszerre iramodott meg irányába, ezáltal eltalálva a nála tartott korongot, s átesett a piros mezes vállán is. A műanyag fal, aminek Jungkookot neki lökték hangos rezdüléssel jelezte a csapódás erejét, Taehyung remélte, hogy számára az ijedség sokkal nagyobb volt, mint a baj, egészen addig tudta ezzel meggyőzni magát, amíg meg nem pillantotta Jungkook mozdulatlanul fekvő alakját.

12.13