Jégen, avagy a hülye hokis és a jégbalerina esete - Taekook (BEFEJEZETT)

❄️4.rész❄️

Lágy hóesés, az emberek, kezükben különböző méretű ajándékokkal, a hideg csípős érzete és a forraltbor, valamint a mézeskalács illata adta meg a kellő alaphangulatot a vásárlókkal teli vásáron. Ilyenkor az emberek elfelejtik a gondjaik nagy részét, s arra a kevés időre koncentrálnak, ahol igazán átjárhatja őket az ünnep szelleme. Így volt vele a két férfi is. Mind a ketten maguk mögött hagyták az őket foglalkoztató kellemetlen gondolatokat és a kezükben tartogatott forró italt szorongatták, átadva magukat a melegnek. A fejük fölött elhúzódó fényfüzér adott némi fényt a lemenő napnak, így Jungkook tökéletesen megcsodálhatta Taehyung csillogó szemeit, ahogy körbe pásztázott a tájon, melengette szívét, hogy valamilyen szinten sikerült elérnie, hogy ne a sérülésére koncentráljon, hanem csak élvezze a mai napot. Formás szája sarkában egy aprócska mosoly játszadozott, ahogy folyamatosan a másikon tartott a szemét, mi csak jobban adta át a boldogság szikráját, amikor Taehyung ránézett. Taehyung oldalra biccentett fejjel várta kíváncsian, hogy mit szeretne társa, ám válasz nem érkezett a fel nem tett kérdésre, hanem csak egy lágyabb puszit kapott homlokára. Nem tudta visszatartani mosolyát még saját is meghazudtolva, miszerint ezt nem kéne, abban a pillanatban nem csak a meleg kakaó, hanem Jungkook ajkainak érzete is forrósággal töltötte el. Szíve tempója szinte kétszeresére ugrott látva azt, hogy Taehyung nem tiltakozott előbbi tette miatt, egy újabb reménybe tologatva magát. Nem tudta feladni annak ötletét, hogy egyszer még újraéleszthetik egykori szerelmüket, hiszen érezhetően még ott volt, csak a módját kellett megtalálni az előcsalogatására.

-Holnap mik a terveid? - kérdezte hirtelen Jungkook.

Taehyung döbbenten gondolkodott el a kérdése, szívesen válaszolta volna azt, hogy ő bizony a jégpályán lesz, s ájulásig gyakorolni fog de Jungkook alapos kioktatása arról, hogy ez miért borzalmas ötlet benne tartott a szót.

-Igazából semmi, talán elkezdem feldíszíteni a házat. Miért?

-Hát... Igazából csak azért, mert nem... és akkor igen, mert ja.

-Ezt elmondod emberi nyelven is? - kuncogott. - Ne izgulj, sose bántottalak.

-Igaz, csak mondtad, hogy nem szeretnél semmit sem köztünk. - vakargatta tarkóját. - Szóval annyira nem is akartam megkérdezni, de hátha...

-Most randira hívsz? - emelte fel szemöldökét. - Vagy legalább próbálsz?

-Valahogy úgy. - sóhajtotta. - De, ha szerinted nem jó ötlet, lehet csak egy baráti találka is.

Kuncogva ölelte magához a fiatalabbat, mulatságosnak tartotta a hatalmas zavarát, félig- meddig átélte a régebbi időket, amik hirtelen kezdett el hiányozni neki. Miután kellőképp kiszórakozta magát a másikon egy aprót bólintva jelezte, hogy számára tökéletes lesz az, amit a másik majd kitalál neki.

-Bárhova elmegyek veled. - fogta meg a másik kezét és lassan kezdtek el sétálni az embereket kerülgetve. - Nem azt mondom, hogy meggondoltam magam, mert jelenleg nem de.... Bármi lehet belőle, mert ez - mutatta fel kezüket. - Nem zavar, sőt tetszik is.

-Nem értem, hogyha ez nem zavar, az miért lenne baj, ha újra megpróbálnánk.

-Nem azt mondtam, hogy baj lenne, hanem azt, hogy én nem szeretném. Kérlek ne utálj, de nem hiszem, hogy újra tudnám kezdeni.

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megértelek, de nincs más választásom, mint elfogadni ezt. - rántott vállat Jungkook.

Taehyung az égre emelve tekintetét sétált tovább, majd hirtelen torpant meg és a szomorkás tekintetű Jungkookot maga elé fordítva simított karjaira. Úgy érezte, hogy most rajta van a sor, hogy valamilyen szinten felvidítsa a másikat a boldogtalanságból, amit ő okozott neki.

-Kook, meg van a maga oka, amiért nem akarom ezt, de ez nem azt jelenti, hogy ebbe bele kell törődnöd. - húzta egy halvány mosolyra ajkait. - Ki tudja, lehet a mai meg a holnapi nap annyira fog tetszeni, hogy halálosan beléd fogok szeretni. - nyomott egy hatalmas puszit a másik arcára, majd a fejük fölé mutatott. - Vagy lehet, hogy már szeretlek is, csak gonosz vagyok és nem mondom meg. - húzta maga után Jungkookot.

-Valóban gonosz vagy. És, ha legközelebb fagyöngy alatt állunk, szólj és én kezdeményezem a csókot. - tette hozzá halkan.

-Először én tettem meg a legelső lépést. - lökte vállon. - Most te jössz.

Ugyan nem azért játszotta Taehyung a nehezen kaphatót, mert valóban az lett volna, ha azon múlt volna, már réges rég Jungkook karjaiba vetette volna magát, csupán csak dolgozott benne a félelem. Mi lesz, ha újra el kell mennie? - tette fel folyamatosan magában ezt a kérdést, ahányszor közelebb kerültek egymáshoz, ezzel meghúzva magában azt a határt, amin nem akarta átengedni Jungkookot, hiába próbálkozott annyira.

-Mintha hagynád. - lökte vállon, ezáltal elérve, hogy a hóba landoljon a másik. - Tessék, itt gondold át a helyzetet.

-Jungkook, legalább segíts. - ült fel a hideg hóba. - Az egyik lábam megadta magát.

Jungkook a nevetését visszatartva sétált vissza a másikhoz, hogy felsegítse, mielőtt még teljesen megfázik, de arra nem számított, hogy Taehyung maga mellé húzza, majd további hógolyókkal fogja bombázni. Kuncogva kúszott a másikhoz közelebb, próbálva lefogni a karját, hogy ne érje hógolyó, jobb ötlet híján belelökte Taehyungot egy nagyobb hókupacba, majd a kezeit feje mellé nyomta.

-Ez csalás. - húzta össze szemöldökeit Taehyung. - Sokkal erősebb vagy, mint pár évvel ezelőtt.

-Látod? Néhány éve te csináltad ugyanezt vele, most visszaadom.

-De én meg is csókoltalak utána, hogy ne érezd magad gyengének, most neked kéne engem.

Rendesen ki sem tudta mondani az előbbi mondatát, már csak arra eszmélt fel, hogy Jungkook ajkai fojtják belé a további szavakat. Agya teljesen feladta a tiltakozást, teljesen átadta magát az euforikus érzésnek, minden mást kizárva, csupán a forraltbor keserű ízére fókuszált, amit Jungkook ajkai kölcsönöztek neki. Némán nézett a fölötte tornyosuló szemeibe, amint elváltak egymástól, egyikük sem szólalt meg, halkan beszélték meg a történteket.

-Mibe vágtunk bele? - tette fel az őt foglalkoztató kérdést.

-Nem tudom. - ült fel Taehyung. - Majd kiderül.De nekem egyre jobban tetszik.

-Nekem sose volt ez ellenemre. - segítette fel a földön ülőt. - Te akarod?

-Még nem tudom. - próbálta tartani Jungkook tempóját. - Kicsit ijesztő ez az egész, most mindent újra kell kezdenünk, nem lesz soha olyan, mint régen.

-De nem is akarom, hogy pont olyan legyen, mint akkor. Nem vagyunk már gyerekek, több szempontból sem lehetne ugyanaz.

Egész addig egy szót sem szólt Taehyung, amíg a háza elé nem értek. Minden egyes lehetséges dolgot, ami kialakulhat kettejük közt, s mindig ugyanarra jutott; félt, de az életében szeretné tudni Jungkookot. És nem csak úgy, mint egy egyszerű barátot, mert ahányszor ezt megpróbálta, az csókba fulladt.

-Holnap akkor randi?

-Azt szeretnéd? - lépett közelebb Taehyunghoz.

-Igen, bár vannak félelmeim, de majd lenyelem őket. - piszkálta kabátját. - Majd holnap kiderül, hogy mibe kezdtünk bele.

-Tarok a választól, valamivel igazán megerősíthetnél.

Mosolyogva rázta meg a fejét, majd közelebb lépve Jungkookhoz részesítette egy gyors csókba, próbálva megnyugtatni őt, hogy nem kell félnie semmitől sem.

-Így jó lesz?

-Holnap délutánig tökéletes de attól tartok, hogy majd ezt meg kell ismételned.

-Attól függ, hogy mennyire érdemled majd meg.

Egy utolsó, gyors csókot váltva engedték el egymást, azon aggódva, hogy most mégis mibe rángatták egymást, s vajon ez meddig fog elmenni vagy milyen hosszú életű lesz a következő kapcsolatuk? Taehyung számára olyan sok buktató volt, rettegve várta a végét ennek az egésznek, ami még csak épp virágozni kezdett.

12.04