Lecke gyönyörből

18. Az utolsó bástya

Vánszorogtak a percek, és Thor még soha ilyen gyorsan nem akart letudni egy tanórát sem. Nem várta meg, hogy Sigyn végezzen, futott le a kocsijához, és néhány piroson is átszáguldott. Lift helyett lépcsőn ment, és előbb halkan kopogott, aztán ököllel verte az ajtót.

Loki lázas felszínes álmából erre riadt, hogy majdnem betörik rá az ajtót. Nehezen szánta rá magát, hogy kimásszon az ágyból, de azt sem akarta, hogy az a valaki, aki nekiesett az ajtónak, beszakítsa azt. Takarót magára terítve nehézkesen ment az ajtóhoz, és kinyitotta. Thor arcát még él nem fogja elfelejteni. Őrület csillogott a szemében. Ahogy kinyílt az ajtó, és a tekintetük összeolvadt, Thorból megkönnyebbült kiáltás szakadt fel. A küszöböt átlépve úgy ölelte meg Lokit, hogy eláradt mindkettőjükben a telhetetlen forró vágyakozás. A szenvedély, a féltés, az, hogy egész nap holtan látta maga előtt, Thorból kiölt minden óvatosságot. Összevissza vert a szíve, elfulladva alig kapott levegőt, és csak nagy keservesen tudta kinyögni:

– Annyira szeretlek!

Lokira ezek a szavak legalább annyira perzselően hatottak, mint a láz, ami hajnal óta égette. Thor ajkának gyengéd érintése, ahogy a nyakát végigcsókolta, kivette még a maradék erőt is a lábaiból. Elsötétült egy pillanatra a világ, és azt érezte csak, hogy felemelik, és gyengéden lerakják.

– Thor...

– Itt vagyok, miért nem hívtál? Miért nem üzentél, Sigyn-nek bezzeg tudtál írni.

A szavakra – bármennyire is rosszul érezte magát – elmosolyodott.  – Féltékeny vagy – jelentette ki súgva. – Szeretem, ha féltékeny vagy, mert akkor tudom, hogy szeretsz.

– Hogyne szeretnélek. Ezt ugye nem csak azért csináltad, hogy bűntudatot kelts bennem?

Loki felnézett rá, az arcát fürkésző kéken ragyogó szemekbe nézett, és erőtlenül megsimogatta az arcát.

– Nem iskolában kellene lenned?

– Nem, melletted kell lennem. Mikor ittál utoljára? – Ahogy Loki a szemét megforgatta, Thort elöntötte a harag. Játékosan megfenyegette a fiút, és rohant a konyhába. Még mindig remegett a keze, amikor vizet töltött a pohárba, de nem annyira, mint néhány perccel azelőtt. A rémképek – függetlenül attól, hogy megbizonyosodott róla, Loki él – nem akarták békén hagyni. Megfordult, és szétnézett. A kicsi konyhából átlátott a nappaliba, ahol a fiú feküdt. – Ne vigyelek be a hálóba?

– Ne – ült fel Loki és nyúlt a vízért. Nagyokat kortyolva itta a vizet, levegőt sem vett közben, csak amikor az utolsó korty is lement, de akkor olyat, hogy rossz volt hallani. – Itt jobb. Kérhetek még?

– Ha nem jövök, nem iszol? – nézett rá Thor, és megsimogatta az arcát. Lángolt a bőre.

– Ha nem jössz, meghalok.

– Ne mondj ilyet. Megegyeztünk. Még két és fél év.

– Thor, nem egyeztünk meg, te ezt akarod, én nem.

– Kicsim – hajolt hozzá, és megcsókolta a homlokát, a láztól csillogó szeme felett. –, mindketten ugyanazt akarjuk, csak az időzítés más.

Teltek a percek és bár Thor tudta, az ebédidő régen lejárt, nem akart visszamenni. Gyógyszert hozott Lokinak a fürdőből, felrázta a párnáját, készített oda vizet, hogy ha megszomjazna, ne kelljen felkelnie, és állt felette, szemével befutva a testét újra és újra.

– Menned kell.

– Igen...

– Akkor menj. Mindenem megvan. Már mindenem...