Lecke gyönyörből

48. Tárgyalás

Loki felmentést kapott az év végéig, a nagybátyja beszélt az igazgatónővel, és titoktartást kért, legalább a tárgyalásig. Magántanulóként kívánta letenni az érettségit, és el sem köszönt az osztálytársaitól. Sif mégis minden nap meglátogatta, a többiektől üdvözleteket, és jókívánságokat hozott, és ahogy ígérte, ételt. De azt már nem látta, hogy abban a pillanatban, amint kilépett a lakásból, Loki már futott is a mosdóba.

Semmi nem maradt meg benne, sem étel, sem ital, csak a bűntudat. Elképzelni sem tudta, mi lehet Thorral, és álmában rémképek törtek rá, összeverve fekszik a hideg padlón, egyedül, és senki nem törődik vele.

Egyszer megpróbált beszélni a nagybátyjával, hogy talán visszavonná a feljelentést, de az közölte vele, hogy az átadott bizonyítékok alapján akkor is elítélnék. Abban a néhány percben, míg Sif ott volt, nyugalom szállta meg, de amint a lány elment, és Loki újra lehúzta a redőnyöket, magára engedte a démonjait is, amik nagyokat harapva a húsából megszállták, hiába bújt előlük a hálószobája sarkába. Eddig azért könyörgött, hogy emlékezzen a szüleire, a nővérére, de néhány napja inkább azért fohászkodott, hogy felejtse el őket. Mert semmi más emlék nem jött elő, csak néhány villanás az utolsó napjaikból. Egyetlen boldog emlék, egy pillanat sem, csak a bánat, a félelem és a magány. Ami boldog emlék felvillant, félálomban, vagy ébredéskor, abban mind Thor jelent meg, és olyannak látta, amilyen volt. Gyengéden mosolygott rá, csókolta, vagy szeretkeztek, és ilyenkor Loki remegve ébredt, ölelte azt a pólót, amit a férfi a párnája alatt hagyott, és sírva rimánkodott, hogy ne illanjon el belőle az illata. Úgy érezte, kettéhasad a lelke, mert az egyik még mindig szerelmes volt Thorba, a másik viszont képtelen volt megbocsájtani, és ez a két lélekdarab egyenlően erősen csapott össze, újra és újra, amibe Loki úgy érezte, hamarosan belehal, hiszen a harc érte fojt, és tudta, ha még sokáig tart, lassan felemészti a szerelem és az önvád. Zombiként vánszorogva alkoholt hozott, erős whiskey-t és öntudatlanra itta magát, hogy végre néhány órára az agya kikapcsoljon.

Másnap reggel hasogató fejfájással és hányingerrel küszködve rohant a fürdőszobába, és ahogy belenézett a tükörbe, visszahőkölt. Nem ismert magára. A haja és a szeme megfakult, az arca szürke volt és sovány, szája kicserepesedett.

– Baszd meg, hogy te milyen szarul nézel ki – fürkészte végig a saját arcát, aztán hideg vízzel megmosta. Ez egy kicsit felfrissítette a bőrét, néhány pillanatig pirosságot vitt az arcába, de amint az eltűnt, még szembetűnőbb lett a sápadtsága. Felment a netre, és az első levél, amit megnyitott a következőképp kezdődött:

„Megdöglesz te szemét buzi! A világ legjobb embere miattad rohad meg majd a börtönben"

Majdnem kiejtette a kezéből a tabletet, és már azon volt, hogy azt is a mobil után dobja – ami azóta is ott hevert, a sarokban –, de akkor kopogtak. Néhány lépésig, amíg az ajtóhoz ment, úgy nézett vissza a kanapén heverő és világító képernyőre, mintha éppen önálló életre kelne és őt akarná elemészteni. Az ajtót remegő kézzel nyitotta ki.

– Szia Sif – köszönt, de mielőtt folytathatta volna a lány hatalmas pofont kevert le neki.

– Ha tudom, hogy te vagy az egész mögött... és még levest hoztam neked, meg pátyolgattalak. Rohadj meg Laufeyson! – És hogy nyomatékossá tegye a szavait, még egyszer meglendült a keze. Loki égő arccal tántorodott meg, és tenyerét az arcára támasztva nézett a lány után, aki elrohant. Lépteit visszhangozva erősítette fel a lépcsőház, és Lokira úgy zuhant a süket csend, hogy beleborzongott.

– Végem van – nyögte, aztán felkapta a kabátját, és elindult, hogy italt vegyen, ahogy tette azt előző nap is, és utána minden egyes este, egészen a tárgyalásig.