Lecke gyönyörből

41. Gyűrű

Dan végig morgott az úton, hol hangosan mondta a magáét, hol kihallatszott a fejéből a gondolata, de Thor nem igazán figyelt rá. Az járt a fejében, amit még Miamiban mondott. Tényleg, mi lenne, ha felmondana, ha eladná mindenét, és Lokival elköltözne Európába. Ott egy tizennyolc éves fiú már nem kiskorú. A gondolat szépen lassan kezdett testet ölteni, és végre látott valami halvány villanást a jövőből. Ők ketten Hollandiában, kézenfogva sétálnak, vagy Franciaországban, akár Olaszországban a tengerparton. Taníthatna angolt, Loki leérettségizne ott, és élhetnének szabadon. Boldogan. Majdnem felkiáltott örömében, de helyette megtette Dan, mert Thor majdnem elhajtott az iskola előtt.

– Hétfőre össze tudsz dobni valamit a múzeumos látogatásból? Le kellene adnom a jövő héten.

– Persze tanár úr, majd Sigynnel összedugjuk a fejünket.

– Ugye amikor Miamiban összedugtátok a fejeteket – kezdte Thor lazán –, akkor gondoltatok a védekezésre?

Hátrafordult, és majdnem elnevette magát Dan vörös ábrázatán. A fiú zavarba jött, és bár mondani akart valamit, végül csak bólintott. Thor hamar elfelejtette Dant, de legfőképpen Sigynt, és a hazaúton a következő lépésen gondolkodott, hogy mennyit érhet a lakása, az autója, hogy a bankban mennyi pénze van, és megnyugodva számolgatott. Megállt a ház előtt, felnyalábolta a bőröndjét, és elindult fel, lélekszakadva rohant, a lépcsőket kettesével szedve. Lezuhanyozni akart, aztán az ötlettel átrohanni Lokihoz, és megkérni, menjen vele, sőt. Megkérni... igen, megkérni. Szüleitől maradt még valami hátra, a vastag, klasszikus karikagyűrű. Ruhásszekrénye fiókjában, a zoknik mögött őrizte, és apja hat évvel ezelőtti halála óta elő sem vette. Ujjai között forgatta a domború, fényesre polírozott gyűrűt, meglátta magát benne, aztán gondolt egyet, és a gyűrűsujjára húzta. Kicsit lötyögött, hiszen apjának vastagabb ujjai voltak, igazi munkáskézzel, míg az ő ujjai művészujjak voltak. Hallgatott is miatta eleget apjától. Forgatta az ujjpercén, és tűnődve nézte, szinte megbabonázta. Lehúzta végül, és az anyja gyűrűjét a tenyerébe tette. Nem volt kétsége, hogy mit fog tenni vele, de annál inkább tartott a választól, Loki reakciójától. Mi lesz, ha kinevet, ha túl korainak tartja, tűnődött, aztán mindkét gyűrűt visszatette a tartóba, és a kabátzsebébe süllyesztve, kissé kifújta magát. A zuhany alatt aztán – két tenyérrel a csempének támaszkodva – hosszan tűnődött, és mérlegelt, de mindig az lett az eredmény, hogy meg fogja tenni. Aztán a víz csobogásán át meghallott valamit. Csengetésnek tűnt, rövidnek, észrevehetetlennek. Thor leállította a zuhanyt, és fülelt. Már azon volt, hogy tovább zuhanyozik, amikor ismét meghallotta, de ezúttal sokkal hosszabban. Törölközőt tekert a dereka köré, papucsba bújtatta a lábát, aztán mikor kikukkantott a kémlelőn, hatalmas levegőt véve nyitott ajtót.

– Szia – szabadkozott Loki, bőröndjét szorongatva állt, és már látszott, hogy indulni készül.

– Szia – remegett meg Thor hangja, és reménykedve nézett végig Lokin. Vagy elvesztette a kulcsát, vagy – és Thor titkon ezt remélte – itt akar maradni, és a bőröndből ítélve, nem egy éjszakát.

– Tudom, nem volna szabad, és hogy megbeszéltük, de... – Idáig jutott, mert Thor lépett előre egyet, és Lokit csókolózás közben húzta be a lakásba. Nem volt a csók hosszú, de annál intenzívebb.

– Erről ennyit, hogy vigyázunk – támasztotta Thor a homlokát Lokiénak, és nézte a csillogó szempárt. Közelről egynek tűnt, mintha Loki lenne a mondabeli küklopsz, de még ha az is lenne, akkor is szeretné, abban biztos volt.

– Nem bírtam ki nélküled. Itt aludhatok? Maradhatok?

– Nem – sóhajtott Thor, és elhúzódott a fiútól, aki a szóra elsápadt.