Lecke gyönyörből

55. Ördögből angyal

Loki hagyott még egy kis időt magának, a két gyűrűt az ingén kívülre engedte, és lenézett rájuk. Ők így egészek, ahogy mi is azok lehetnénk - gondolta. Rükvercbe kapcsolt, és a parkoló széléig tolatott a kocsival, de nem állította le a motort.
Ha innen jól meghúzatom, akkor elég messzire el tudok repülni, ott már biztosan mély a tó, és hamar elmerülök, számítgatta a távolságot. Bekötötte magát, meghúzta az övet, hogy ne tudjon kimászni, még ha az életösztöne kerekedne felül rajta, akkor sem. Feltűnt egy csónak, és lomhán, ráérősen kezdett pont arra úszni, ahová landolni készült. Dühösen csapott a kormányra, mikor meglátta, hogy a csónakban két kisgyerek is ül. Várnia kellett, de a türelme vészesen apadt. Óráknak tűnő másodpercek után végül a csónak eltűnt, már nem látta a horgászok bódéjától. Leengedte az ablakokat, hogy a víz majd könnyebben magával húzza a kocsit a mélybe, amikor felbúgott a mobil az anyósülésen.

- A kurva életbe, hát már meghalni sem lehet nyugodtan? - fakadt ki ingerülten, és felkapta a telefont. Már azon volt, hogy nem reagál, de mikor meglátta, hogy a nagybátyja hívja, meggondolta magát. - Igen bácsikám? Nem bácsikám, éppen fürödni készülök. Hogy micsoda? És... és hogy van?

Elsötétült előtte a világ, a tó feketévé változott, akár a tinta, a hangok felerősödtek, fülsiketítővé vált a lombok suhogása, és Loki semmi mást érzett, csak félelmet. Élet van veszélyben. Thor élete. A sajátja miatt nem aggódott, képes lett volna eldobni, de hogy Thor meghalhat, azt már nem.

- Egy órája kapott infarktust, és most élet halál között van.

- Indulok - kiáltott bele Loki a telefonba, és kitisztult a látása. A fények felerősödtek, de minden más letisztult.

- Ott találkozunk fiam, de vigyázz magadra, jó kezekben van.

Loki rápillantott a tank kijelzőjére, és bólintott. Odáig biztosan elég a benzin, a többi meg nem számít.

Leizzadtan, hevesen dobogó szívvel állt a börtön előtt, és idegesen járkált a kocsi körül. Egészen messzire be lehetett látni az utat, ami idáig vezetett, de a nagybátyjának nyoma sem volt, és Loki már miatta is aggódott. Aztán végre, a Nap hevétől remegő úton egy kocsi jelent meg, de sem a színét, sem a típusát nem tudta kivenni. Az úttal együtt az is délibábként lebegett néhány méterrel a föld felett. Harapni kezdte a szája belsejét, és észre sem vette, hogy vér szivárog a sebből. A fájdalmat sem érezte, csak bámulta mereven az utat, és a csigalassúnak tűnő kocsit, pislogás nélkül, mintha attól félne, akkor eltűnik, akár a délibáb.

- Végre - rohant a nagybátyja jeep-jéhez, és rácsapott a motorháztetőre. - Hol voltál ilyen sokáig?

- Jöttem, ahogy tudtam, de háromszor rohadt le velem ez a tragacs. Hívok egy autómentőt, és veled megyek haza Loki. De gyere, már várnak minket. - Nekiiramodott a két férfi, mozgásuk majdnem teljesen összhangban volt. Egyszerre léptek, egyforma távolságban, és egyszerre is értek az ajtóhoz, de Loki megtorpant. - Menj fiam! Én nem kellek ide.

- Mi lesz, ha...

- Nincs eszméleténél, de azt mondják, hall és lát mindent. Menj már!

Loki keze a kilincsen volt, és lassan lenyomta, de csak résnyire nyitott ajtót. Benézett a fehér ajtó mögé, és amikor meglátta Thort, némán felzokogott. Sápadtan feküdt a férfi az ágyban, egészen beleveszett a fehér ágyneműbe. Loki hangtalan suhant az ágy mellé, és óvatosan, hogy ne érjen egyik orvosi műszerhez sem, vagy csőhöz - ami valahol elveszett Thorban -, megfogta a sápadt kezet.

- Megmentetted az életemet, csak azt akarom, hogy tudd. Amikor hívtak, hogy mi történt, pillanatok választottak el attól, hogy... - lehajolt, és apró csókot lehelt a kézfejre, amin átsejlettek az erek. Egyet megérintett, majd a csuklótól végig követte ujjhegyével Thor bőrén, cirógatva a bőrt, egészen, amíg el nem tűnt a szövetek között. Várta, talán erre felébred, de Thor meg sem mozdult. - Szeretlek, hallod? És nem vagyok hajlandó elfelejteni téged. Nem... tudod, milyen vagyok, hogy megkötöm magam, és nem érdekel az sem, mit mondasz te, vagy bárki más. Tudod, hogy mi vagyok, nagyon jól ismersz.