Lecke gyönyörből

1. Bosszúvágy születik

Nagyon szépen köszönöm Szongjonesse a hibajavítást! 😘

Sokan eljöttek az iskolából, és az utcában lakók is ott álltak, szinte mindenki, kivétel nélkül a ravatal körül.

A Nap ragyogó fénnyel vonta be a környéket, mégis mindenki didergett. Az augusztus végi nyár helyett a hirtelen betörő hidegfront egy éjszaka alatt varázsolt gonosz szellemként őszt az amerikai kisvárosból.

Ragyogó szemű, életerős és gyönyörű lány mosolygott a fényképről, de a mosolyról elterelte a figyelmet a fekete képkeret és a szalag a kép sarkában. Fiatalságról, és elmúlásról beszélt a pap, az élet gyorsaságáról és törékenységéről, de szinte senki nem hallotta a szavait, talán még ő maga sem fogta fel mit mond, hiszen nem ez volt az első temetése, és álmából felkeltve is tudta volna a szöveget. Néha halk sóhajt, zavart köhögést lehetett hallani, de amúgy túl mély volt a csend, a gyász, a megdöbbenés. Mert megdöbbentő volt a tény, hogy egy fiatal, aki előtt ott volt az élet, eldobja azt magától.

Egy fekete hajú, sápadt bőrű kisfiú állt tétován és értetlenül édesanyja karjába kapaszkodva, akinek bár nyitva volt a szeme, nem látott és nem hallott semmit a világból, sem a körülötte történő eseményekből. Fátyolos tekintettel bámult maga elé, eltompulva a belényomott nyugtató pirulák keserűségétől. Férje mellette megtörten, összegörnyedve nézte a lába előtt elterülő tócsát, és abban a visszatükröződő felhők sebes iramát figyelte. Képtelen volt elfogadni a tényt, hogy az ő lánya, a tündérkéje soha többé nem szalad felé. Nem mert a koporsóra nézni. Képtelen volt elfogadni az elfogadhatatlant, hogy a koporsót imádott terhével együtt perceken belül lesüllyesztik a földbe, és aztán soha többé nem látja. A ravatalozóban még utoljára megnézte. Aludt az ő kis hercegnője. Arcát kipirosították, magas nyakú blúz alá rejtették a nyomot: a zuhany fonatos fémszála által a bőrbe vágódott sebet. Haja szépen rendezve terült el a párnán, és az apa nem tudta megállni, hogy nem simítsa meg, ne igazgasson rajta még egy kicsit.

Lassan véget ért a szertartás, és a fehér csipkés lepellel letakart koporsót négy férfi lassú, precíz mozdulatokkal helyezte egy kocsira, és a menet megindult. A gyászoló anya - mintha egy pillanata kitisztult volna a tudata - felzokogott, és görcsösen kapaszkodva borult férje mellére, aki maga is gyámolításra szorult azokban a percekben. Felhő takarta el a Napot, és még hűvösebbnek tűnt a levegő, mikor a kiásott sírhoz értek. A szülők egymást ölelve igyekeztek talpon maradni, míg fiuk magára maradva állt, és mereven bámulta, ahogy a koporsót lassú méltósággal leengedik a mélybe. Amikor lapáttal kezdték szórni a földet - hiába terítettek a koporsóra vastag takarót -, a rögök döngve értek célt. A fiú minden koppanásra megremegett, és a sír szélére állva meredten nézte, hogy telik meg lassan a gödör zsíros fekete földdel...

Senki nem ment érte, és nem húzta el onnan, de azt nem is hagyta volna.

Nem tudta, hogy ki az oka ennek az egésznek, de másra sem vágyott, csak hogy rájöjjön a titokra, és megtalálja.

Hallotta napokon át zokogni a nővérét, egyezkedni valakivel telefonon, és aztán azt is, hogy beletörődve a dolgokba átkozta azt az embert, aki miatt az egész élete romokban hevert, és aki miatt a jövője - amire mindent feltett - kilátástalanná vált. Amora egyik tanára volt az, akinek a nevét sosem árulta el, csak annyit, hogy bizonyosan pikkel rá, mert más oka nem lehetett annak, amit tett.

Loki semmi mást nem érzett csak izzó, vad gyűlöletet, pedig még a nevét sem tudta. Szüleik nem sejtettek semmit, és a fiúnak sem lett volna szabad, de folyton a nővére sarkában lihegő kistestvér - aki még alig múlt nyolc éves -, meglepő komolyságával mindent felfogott. A kollégiumból nyárra hazaköltözött lány egészen más volt, mint aki előző év szeptemberében nagy reményekkel telve indult neki az utolsó évnek. Az egyik tanára év végén túlságosan szigorúan osztályozott, Amora dolgozatát és aztán javító feleletét is alul értékelve, lerontotta a lány bizonyítványát, és ez sok egyéb, nem várt és szomorú dolgot hozott magával. Amora ugyanis gyermekkora óta a Princeton-i Egyetemre vágyott, és oda nagyon szigorú követelményekkel lehetett csak bejutni. A lerontott bizonyítvánnyal tehát elszállt az álma, és ezt képtelen volt feldolgozni. Loki sejtett valami mást is, egy elkapott mondatfoszlányból, amit a tanárával folytatott egyik este, és arra következtetett, hogy a lány saját magát is felajánlotta, csak hogy a jegye javítva legyen. Hogy a válasz mi volt, azt nem tudhatta meg, de azon a hétvégén Amora nem ment haza, és csak hétfő hajnalban lopózott be az ajtón, de apja elkapta, kérdőre vonta, és szó szót követett. Elcsattant egy pofon is, pedig szüleik soha nem emeltek rájuk kezet. Veszekedésük felverte az egész házat, és attól kezdve semmi sem volt olyan, mint előtte. Aztán a nyár végén, egy augusztusi reggelen felakasztva találták meg Amora-t a fürdőszobában.