Lecke gyönyörből

57. Szabadság

- Akkor mindennel készen vagyunk - csukta be a jegyzőkönyvet az ügyvédnő. Mosolyogni próbált, de érezte, hogy túlzás lenne.

- Annyira sajnálom. William rendkívüli ember volt.

- Ismerte? - nézett Loki fáradtan a nő szemébe.

- Tanított az egyetemen, sajnos csak egy évet jártam az óráira, mert utána otthagyta az iskolát. Mindenki tisztelte, én is sok mindent köszönhetek neki. Az utolsó ügyét rám bízta, és megkért, ha ő már nem tudná befejezni, akkor tegyem meg én. Továbbá arra is megkért, hogy amint az ügyet lezártam, a fejleményekről önt értesítsem.

Másik dossziét vett elő az íróasztal fiókjából, és szétnyitotta.

- A nagybátyja egy soron kívüli kegyelmi kérelmet nyújtott be, Thor Odinson szabadon engedélyezésére, büntetlen előéletére, jó magaviseletére hivatkozva, és kérte az elítélt egészségi állapotának figyelembe vételét. Az ügyet...

- Köszönöm, de nem érdekel.

- De a nagybátyja azt mondta, hogy feltétlenül - folytatta volna a nő, de Loki leintette.

Egy hónapja temette el a nagybátyját, aki az utolsó percig harcolt a rák ellen, és Loki csak fél évvel a halála előtt szerzett tudomást a betegségről. Egyedül maradt, immáron teljesen egyedül. A nagybátyja minden vagyonát rá hagyta, de ez sem tudta orvosolni a magányt, és annak a hiányát, akit még mindig képtelen volt kiverni a fejéből. Nagy bulit csaptak, amikor betöltötte a huszonegyedik évét, William kitett magáért, de Lokit még ez sem tudta felvidítani. Mogorván téblábolt a saját buliján, miközben alig várta, hogy vége legyen, és végre egyedül lehessen. Még a tortából sem evett, és az ajándékokat is csak illedelmességből nyitotta ki. Másnap reggel aztán, amikor a postás borítékot hozott, cseppnyi a boldogság járta át a lelkét, de ebbe a boldogságba ugyanannyi szomorúság is vegyült. Dan írt, a volt osztálytársa, boldog születésnapot kívánt, de a boríték egy másik levelet is rejtett, az övén kívül.

„Nagykorú lettél. Boldog születésnapot! Thor "

Nézte a három kurta mondatot, és emlékek rohanták meg. Miami, az ott átélt boldogság, az együttlétek, csókok, ölelések, a bujkálás, a titkolózás, minden, amitől olyan izgalmas volt az egész. Három év telt el, és még mindig álmodott Thorral. Fájdalmat okozott a hiánya, és ezen még az önkielégítés sem segített. Pillanatnyi megkönnyebbülést hozott csak, de semmi mást. A nyakában hordta még mindkettő jegygyűrűt, megválni tőlük nem tudott. Nem is akart. Aztán amikor meghalt a bácsikája, érezte, itt az idő az újrakezdéshez. Mindent eltervezett, eladja mindenét, és Európába költözik, amint lediplomázott. Csak ott lesz képes új életet kezdeni, ahol semmi nem fogja őt eszébe juttatni. De ehhez meg kellett várni a hagyatéki tárgyalást.

- Bármit is kért a nagybátyám, tiszteletben tartom, de arról az ügyről nem akarok tudni. Ezt pedig kérem, ön tartsa tiszteletbe!

- Rendben Laufeyson úr.

- És még valami, én viszont megkérném valamire. Megbízom önt kisasszony, hogy intézze el, hogy visszakapjam azt a nevet, amin anyakönyveztek. A nagybátyám neve volt Laufey, és az iránta érzett szeretetem és tiszteletem jeléül tartottam meg, de az igaz nevem Wildrife. El tudja intézni?

- Természetesen Wildrife úr. Pár nap, és jelentkezem.

Loki sietett haza, mert vevőket várt. A nagybátyjának három autója volt, és azokon szeretett volna minél hamarabb túl adni. A garázsban ott sorakoztak szépen, tisztára és csillogóra polírozva, egy fekete elegáns Ford Explorer, egy visszafogott szürke terepjáró és William kedvenc sportkocsija, egy narancs Musztáng, amit nem sokkal a halála előtt vett, de csak egyszer vezette. A garázs hátulján pedig ott állt Thor furgonja, porosan, magányosan. Feltett szándéka volt, hogy minden ajándékával együtt visszaadja neki, mikor majd szabadul. Egy házaspár érkezett, idősek, jól szituáltak, és a férj kívánta megvenni magának a terepjárót. Loki engedte őket alkudni, még élvezte is, ahogy a férfit az asszony noszogatta, hogy még menjen lejjebb. Megmosolyogtatta, mikor megcsókolta a férfi a feleségét, de rögtön belenyilallt a szívébe a fájdalom, és el is elszégyellte magát, hogy elirigyeli mások boldogságát. Ő is boldog lehetne, ha nem cseszi el. De ez van, és a múlton kár rágódni.