Barátságból szerelem /Suna Rintarou x Reader/ [Befejezett]

3.

*[Y/n] szemszöge*

Délutánra már lecsillapodtak a kedélyek az étteremben. A nemrégiben említett "jó munkatárs" név szerint Takuya, akivel már ismerjük egymást egy ideje, mert egy évfolyamon is vagyunk. Értelemszerűen kérdésekkel bonbázott meg, nehogy nyugodtan végezhessem dolgomat. Egész délután ott legyeskedett körülöttem. Alapból bírom a srácot, mert kedves meg minden, de kiderült, hogy sokat.. rengeteget beszél. Tényleg! Eszméletlenűl sokat, és mellé ráadásul állandóan pörög, mint a ringlispíl. Néha azon gondolkozom, hogy rakok valamit a vizes palackjába, hogy kicsi belassuljon végre. De ennek ellenére bírom, mert jó a humora, és lehet vele komolyabban is beszélgetni -már, ha hagy szóhoz jutni-. Körülbelül délután ötkor végeztünk az étteremben, majd mielőtt lerázhattam volna a kérdészuhatagot a nyakamról, megszólalt, hogy egy darabig elkísér. Nehezen, de beleegyeztem. Néhány dolgot elmondtam neki. Például, hogy honnan ismerem a szomszéd város röpicsapatának egy játékosát. Tényleg most jut eszembe..., nem is beszéltünk Sunával arról, hogy nekem abba kellett hagynom a röpit. Mondjuk nem mintha sokat tudtam volna beszélni a nagy étkezések közepette. De visszatérve az eredeti témára, hazafele mentünk. Egymás mellett toltuk biciklieinket, de én már legszívesebben felpattantam volna rá, és hazáig meg se álltam volna. De mi vagyok, ha nem egy jó barát, khm.. Jó na nem vagyok cserépedény, hogy csak úgy szó nélkül itt hagyjam a haveromat szó nélkül. Így hát gyors elköszöntem tőle, szabályosan felugrottam a bringámra, és el is suhantam.
*[Y/n]: Holnap találkozunk a suliban Takuya!- kiáltottam vissza iskolatársamnak, aki csak úgy egyhelyben állva utánam ordított.
*[Takuya]: Hé, ne már, még nem fejeztem be a mondandómat [Y/n] -chan!!- kiáltotta utánam, de én csak hátraintettem neki egyet, és gurultam is tovább.

Hazaérve jó illatok csapták meg az orromat. Nem mintha nem lennék rosszul annyi kaja látványa után. De azért bekaptam néhány falatot apukám főztjéből. Miután megvacsoráztunk, szüleim mondták, hogy szeretnének velem megbeszélni valamit. Én kifejezetten örültem neki mivel ez nem sokszor történik meg. Legalábbis az, hogy konkrétan leülünk beszélgetni, mert a munkájuk miatt rohanás az életük. Mostanában egyre kevesebbet vannak itthon. Miután édesanyám végzett a mosogatással, leültünk a nappaliba. Elmondták, hogy újra költözünk. "Juhéé.. repesek az örömtől", megint kezdhetek mindent előrről a kis életemben. Vagy mégsem teljesen előrről? Ugyanis abba a városba költözünk vissza ahonnan jöttünk. Végre valami jó is van a dologban. Most végre feleleveníthetem régi barátaimmal a kapcsolataimat. Elsősorban persze Sunával, mert ő volt a legjobb barátom, és éppen ma találkoztam vele két év csend után. Nem is értem akkoriban miért nem kerestük egymást. Talán, mert én vártam, hogy keressen?.. Csak épp nem tette, mert fordítva is ez volt a helyzet? Mindegy is, mert most újra jóba lehetünk. Legalábbis remélem, hogy ez fog történni, mivel nem volt elutasító a ma reggeli pár szóváltás közben.
Szóba jött az is, mint például melyik suliba kívánkoznék átiratkozni. Nem tudtam hirtelen válaszolni, inkább csak pislogtam rájuk. Vigasztalásul annyit mondtak, hogy még két hetem van eldönteni. Remek.., ez tényleg segített.., kicsit se lettem ideges. Szemeim mégjobban elkerekedtek, majd bólintottam és egy rendbennel nyugtáztam a dolgot. Elvonultam szobámba és gondolkodni kezdtem. Jött a felismerés, hogy meg kell váljak az alig másfél éve szerzett barátaimtól -igen volt néhány-, plusz még az üzletet is ott kellett hagynom. Legszívesebben sírhatnékom volt. Most, hogy kezdtem kibékülni a hellyel, már megint váltás. De talán nem lesz annyira szörnyű. Eszembe jutott, hogy talán reménytelibb helyzet lenne, ha egy olyan suliba iratkoznék át ahova egy régi ismerősöm jár. Talán hamarabb menne az beilleszkedés. Eszembe jutott Suna. -Mi lenne ha.. ha az Inarizakiba mennék? Fura lenne? Nem tudom.. biztos meglepődne, ha egyszer csak összefutnánk a folyosón.- Ezen kicsit elnevettem magam, ahogy elképzeltem az arcát miközben nagyokat pislog. Persze azon is gondolkoztam hogy az Inarizakinak van-e egyeltalán női röplabdacsapata. Ha nincs az se baj, majd kibékülök a helyzettel. De most csak azon járt a fejem, hogy újra Sunával lóghatok. Mint régen.

És megint elfogott egy furcsa érzés. Talán, olyan mikor boldog kisgyerekként örülsz, hogy jön a mikulás vagy ilyesmi. De mégse, ez annál valamivel másabb. Igazából nem tudom mihez hasonlítani, szerintem még sosem éreztem ilyet. De miért csak akkor van mikor eszembe jut Rintarou?

Gondolatmenetemből anyám szakított ki, aki benyitott hozzám, azzal az indokkal, hogy el kéne menjek fürdeni. -Komolyan még magamon se tudok gondolkozni ebben a rohanó életben-. A kért tevékenység elvégzése után csak úgy, mint egy liszteszsák bedőltem ágyamba, és azon elmélkedtem, hogy holnap hogyan adom elő az osztálytársaimnak és délután az étteremben, hogy ez az utolsó két hetem itt. Betekertem magam a puha takarómba, és felhívtam legjobb barátnőmet, hogy beszámoljak neki a ma ért isteni csapásokról. Miután lezártam telefonom nem kellet sok idő, hogy elaludjak.

Éés itt is van a kövi rész <3
Remélem nem okoztam vele nagy csalódást,
meglepetésemre ez se lett vészesen rövid.
Hamarosan jön a következő is!<3