Barátságból szerelem /Suna Rintarou x Reader/ [Befejezett]

12.

*[Y/n] sz.sz*

Ha lehetne, én beszüntetném a korán kelést. Amilyen hirtelen szólalt meg az ébresztőm, ugyanazzal a lendülettel le is csaptam. Nyöszörgések közepette kiszenvedtem magam a fürdőbe. A tükörben köszöntöttem zombiénem, majd realizálva, hogy szinte semmi sem segít a látvány javításában, megfésülködtem és elmentem reggelizni.
Csak az tartott életben, hogy a suliban találkozhatok szerelmemmel. Mondjuk még nem tudom, hogy hogyan fogunk nem feltünőek lenni, de majd kitaláljuk.
Összepakoltam és elindultam.

Útközben bevárt házuk előtt. Nyakába ugrottam és megkapta első jóreggelt csókját.
Menetközben beszélgettünk, és összefutottunk az ikrekkel. Atsumu karjaiba zárt egy szoros ölelésre, amit viszonoztam.

-Hiányoztál. -motyogta orra alatt.

-Nekem is a te hülye fejed! -kócoltam össze helyreállított tincseit.

-Aw, ezt most bóknak veszem! -nyavajogta miközben rendezte frizuráját.
Mosolyogva megforgattam szemem, és odaléptem a másikhoz is egy ölelésre. Szemével azt súgta, nem járt el a szája, amivel megnyugtatott.
Újra a szokásos bandával meneteltünk a rémálom felé. Bár kissé féltem az osztálytársak lerohanásától.
Mikor odaértünk a sulihoz Sunával lemaradtunk kicsit a másik kettőtől. Samu észrevétlenül hátrapillantott, én pedig intettem neki, hogy máris utánuk megyünk. Vette a lapot. Biccentett, majd testvérét versenybe invitálta, hogy ki ér előbb az osztályterembe.

Mikor eltűntek a kapu túloldalán, Rintarou visszahúzott karomnál fogva. És a óvatosan a falhoz tolt és fölém hajolt. Ujjainkat összekulcsoltam. Hosszú, lágy csókot váltottunk, majd annak végeztével apró puszikkal hintette ajkaim és arcom. Romantikus perceinknek a csengő szabott határt.
Igyekeztünk a terem felé ahova már jónéhányam beszállingóztak. Odaérve padomhoz lecuccoltam és leültem. Rin pár pillanattal később lépett be a terembe. Mikor elhaladt volna mellettem a szomszédos pad mellé állt egy lány trécselni egy másik osztájtársnőmmel. Kihasználva az alkalmat közelebb húzódott padomhoz kikerülvén a lányt, észrevétlenül megsimított kezemen. Nem mertem felnézni rá mert tudtam akkor túlságosan belepirulok. Így csak orrom alatt elmosolyodtam. Egész nap voltak ilyesfajta érintkezéseink.

Órák, órák után, ebéd és irány haza. Út közbe miután leváltunk az ikrektől, merészkedtem egy kicsit. Séta közben benyúltam barátom zsebébe és megfogtam kezét. Fejem karjára döntve sétáltunk.

Mivel délutánra találkát terveztünk, siettem házunk felé, mikor elváltunk egymástól. Mikor a kulcsaim után kutattam egy nem várt telefonhívást kaptam.
Az edző úr volt az. Szerette volna, ha beugrok a suliba és előkeresek pár fontos papírt a közelgő edzőmeccsek miatt, és intézzek néhány telefonhívást.
Szinte megállt bennem az ütő. Nem csinálhattam azt, hogy nem teszem meg mert akkor talán egy életre búcsúzhatok a menedzserségemtől. Meg persze nem akartam cserbenhagyni a csapatot.
Bementem és leültem a konyhába. Felhívtam barátomat. Meglehetősen jól fogatta, sőt sokkal jobban mint én. Még kicsit erősködött is, hogy menjünk ketten és segít. Nem egy álomrandi, de legalább kettesben leszünk.

A suli elött találkoztunk. Tudván, hogy diákoknak már semmi nyoma, bátran fogadtuk egymást. Bejutva az épületbe, majd az irodába kezdetét vette a keresés. Mindenféle papírkákat kerestünk. Az utolsó papír után kutattam egy magasan lévő polcon, mikor "valaki" derekamnál fogva megemelt. Kicsi pír kúszott arcomra, hiába fogadtuk el egymás szerelmét, nekem még új a dolog.

- Megvan! -szólaltam fel győztesen. Lerakott, de nem engedett utamra a telefonhoz.

- Maradj picit. -suttogta mély hangon fülembe. Kiráz a hideg, ha ezt csinálja.