Barátságból szerelem /Suna Rintarou x Reader/ [Befejezett]

18.

⚠️+18

*Osamu szemszög*

Suna sietett az öltözőbe. Kicsit furcsállottuk, mert mindig ráérősen öltözködött. Szinte rohanva indult haza. Utána kiáltottunk ikremmel; hogy várjon meg minket és átmegyünk hozzá meglátogatni [Y/n]-chant. De jóformán meg se hallotta. Gondoltuk, akkor mi is hazamegyünk, lepakolunk és utána nyugiba átmegyünk. Így is tettünk. Késő délután indultunk el.
Viszont odaérve Sunáék házához, fura érzés kapott el.

- Lehet, azért nem hallott meg minket mert nem akarta, hogy most jöjjünk? -kérdeztem testvéremtől.

- Ha? Akkor csak egyszerűen mondania kellett volna. De most már mindegy. -álltunk meg a bejárat elött.
Csöngettünk. Semmi. Majd még egyszer, de nem jött válasz.

- Várj felhívom. -vetettem fel az ötletet mielőtt a szőke újra rátenyerelt volna a csengőre.

- Na, felveszi? -meresztette felém pilláit.

- Várj már! -tenyeremmel toltam arébb arcát. -Nem.. -tömör válaszom lemondó sóhajjal nyugtázta.

- De akkor mit csinálhat? Miért nem veszi fel? Mindig fel szokta venni! -fogta gondolkodóra. Már, ha egyeltalán tud olyat.

- Lehet nincsenek itthon. -vállat vonva elindultam hazafelé. Ikrem is mérlegelni kezdte a dolgokat miszerint; zaklassuk az üres házat, vagy otthon foglaljuk el magunkat. Az utóbbi mellett voksolva utánam rohant, amiből "aki előbb hazaér, az válasz először videójátékot" verseny lett.

*Rintarou sz.sz*

- Csi.. csináld! -szólalt fel bizonytalanul, mikor eltolt magától. Lágyan elmosolyodtam. Minden lépésem óvatos volt.
Két kezemre támaszkodtam, lassan ereszkedtem rá. Mintha a felhők felett jártam volna. Elmém ködösülni kezdett, mikor teljesen magába fogadott. Apró, kissé fájdalmas sóhaja rögtön megállított. Minden igyekezetem ellenére így is pici fájdalmat okoztam. Időt kellett neki hagyjak, hogy hozzászokjon. Egy ártatlan könnycsepp csordult végig pirosló arcán. Ösztönösen nyúltam, hogy letöröljem.

- Jól vagyok!.. Nem lesz gond. -suttogta remegő hangon. Homlokomat övére hajtottam.

- Én pedig vigyázok rád! -nagy levegőt vettünk, tudva előbb-utóbb hiányunk lesz belőle.
Lassan kezdtem mozogni benne. Jóleső sóhajok hagyták el mindkettőnk ajkait. Többet akartam. Még többet.

Megszólalt a csengő. Mindketten összerezzentünk éles hangjára. Dolgomat viszont nem hagyhattam annyiban. [Y/n] kezei közé fogta arcom.

- Nehm! Most ahh.. senki..sem számít! -lelkemig hatoló tekintetének és élvezetének, semmiképpen nem akartam ellentmondani. Megcsókolva tovább folytattam mozgásomat, mit sem törődve a második csöngetéssel. Kicsit gyorsítottam tempómon, mire egy mélyről jövő nyögést kaptam számba.

- Ah.. Rin.. ez...

- Jó? -vigyorogtam ajkaira.

- Mindennél! Mindennél jobb! -ujjai elfehéredtek, úgy kapaszkodott karjaimba.

Hangja teljesen elvette az eszemet. Bal lábát vállamra vettem. Egyik karommal derekánál, másikkal combjánál fogva kapaszkodtam. Könyökére támaszkodott és csókba hívott. Ezzel gyorsításra késztetett. Belenyögött számba, majd elválásunk után egyik kezével belekapaszkodott nyakamba.

Most pedig telefonom csörrent meg az ágy mellett. Reflexből odakaptam tekintetem. Hirtelen nyomást éreztem mellkasomon.

- Csak TE meg ÉN! -döntött hátamra.