Barátságból szerelem /Suna Rintarou x Reader/ [Befejezett]

13.

*[Y/n] sz.sz*

Csütörtök délután pakolászni kezdtem a hétvégére kellő ruháimat. Hiába volt még időm, mert csak péntek délután megyünk a meccs helyszínére. De szeretek nem az utolsó pillanatba mindent összedobálni.
Hirtelen megszólalt a csengő. Végre ideért. Siettem volna ajtót nyitni, de anyukám megelőzött.

- Szervusz Rintarou-kun! Gyere csak be! -kissé meglepődött, hogy nem én nyitottam neki ajtót, de felcsillantak rókaszemei, mikor meglátott bentebb a házban.
Intettem neki és a szoba felé indult. Bejött és leült az ágyra. Bedobáltam kezemben lévő ruháim a táskámba.

- Már te is elkezdtél pakolni? -becsuktam magam mögött az ajtót és megindultam felé.
Bólintott és felém nyúltotta kezét. Megálltam nemmessze tőle, rákulcsoltam ujjaim övéire, majd odahúzott magához. Átkarolta derekam és belebújt hasamba. Beltúrtam hajába, amit halk morgással díjazott.

- Nem akarok meccsre menni. Csak veled akarom tölteni a hétvégét! -dünnyögte pólómba. Hogy lehet ilyen aranyos?
Megráztam fejem, és tenyerem közé fogtam arcát. Csillogó szemei magukhoz hívtak. Adott az ötlet és szemből az ölébe ültem. Tetszett neki a dolog és csókra hajlott volna, de én úgy döntöttem kicsit elszórakozok vele. Mielött összértek volna ajkaink hátrébbdőltem. Elsőre furán nézett, aztán mosolyomból rájött, hogy csak játszadozok. Párszor újrapróbálkozott, de nem járt sikerrel. Megunta, szorított rajtam aztán hátradőlt az ágyon ezzel engem is magával rántva. Kihasználva a lepettségemet megcsókolt. Olyan szenvedélyesen csinálta, hogy teljesen belemerültem a dologba. Haját birizgáltam, s mikor nyelvével mélyre nyúlt picit meghúztam. Heves csatánknak egy kopogás jelezte a végét. Nehezen, de leszáltam barátom derekáról. Felálltam és a cuccaimhoz léptem. Ő felült, előkapta telefonját, mintha mi sem történt volna.

- Gyere! - kiabáltam ki. Apukám volt az.

Lassan benyitott, s mikor meglátta, hogy a szoba két külön pontján vagyunk, mintha kicsit megkönnyebbült volna. Nem tudom mit hitt, hogy mit csinálunk. Kettesben,.. a szobámban,.. szerelmesen... Na jó tényleg van benne valami. De akkor is ők még nem tudják, hogy Suna több nekem, mint barát. Vagy talán sejtik? Előbbi gondolatmenetem közben elbambultam és nem figyeltem. Picit bele is pirulhattam.

- Hahó! Figyelsz te rám kislányom? -lengette meg karját elöttem a férfi.

- Igen? -kissé bizonytalanul mondtam ki. Látta rajtam, hogy nem igazán figyeltem ezért újrakezdte.

- Szóval. Anyáddal elmegyünk a nagyihoz. Pár nap múlva érkezünk. -tette karba kezét. Hurrá megint egyedül leszek. Épphogy hazaértek két napja. Mondjuk már nem is lenne baj, ha nincsenek itthon. Így sokkal többet lehetünk kettesben Rinnel.
Majd nagyot csaptam homlokomra.

- Jaj, lehet elfelejtettem említeni! -húztam el számat. -Szombaton meccse lesz a csapatnak, és én is megyek! -hadartam apámnak, aki értetlenül nézett rám. -Tudod, a menedzserük vagyok! Ott kell lennem. -ismertettem vele a tényt, amit már ezerszer közöltem vele, melyet még nem fogadott el. Nem szereti, ha ennyi fiú közt vagyok egyedül. Főleg a korábban történtek miatt.
Nem, nem erre nem szabad gondolni, a doki is megmondta. Ha nem gondolsz rá akkor túléled a depressziót. Nem mintha annyira elsüllyedtem volna. Volt aki megvédett tőle.

- Jólvan kicsim, de ha bármelyik is egy újjal hozzádér, akkor velem gyűlik meg a baja! -emelte magasba egyik ujját.

- Tudom, és nem lesz baj, hidd el! - győzködtem.

- Remélem is! -jelent meg anyám a szobabejáratban.

- Nyugi már nagylány vagyok! -forgattam meg szemeim. -Amúgy is ott az edző, és a kapitányuk is figyelni fog rájuk. Ha rá nem hallgatnak, akkor senkire. -az ágyon ülő egyetértve álításommal bólogatni kezdett.

Édesanyám beleegyezve sóhajtott. Majd elköszönésképpen megöleltek, apámtól még egy puszit is kaptam homlokomra.
Kikisérük őket az autóhoz és egy utolsót intettünk, majd elmentek.

Visszamentünk a házba és befejeztem a pakolást. Majd ismét készült rólam egy nem kért fotó, amint épp a táskám cipzárjával szenvedek. Kimondottan hülye fejet vágtam közbe, de ennek ellenére se törölte a képet. Felállt az ágyról, felém nyújtotta telefonját.

- Vedd el, és töröld ki, ha annyira akarod! -mosolygott kissé nagyképűen. Épp nyúltam volna a készülék után, mikor elkapta előlem a magasba emelve. Rendben Rintarou, ha így játszunk! Felpattantam a földről és utána nyúltam. Hárébb lépett, hogy ne érjem el a telefont. Utána léptem és ugrottam egy kicsit, de így se. Néhány próbálkozás után feladtam.

- Oké, mostmár kvittek vagyunk szivatás terén, de kérlek töröld ki! -néztem rá lemondóan, meggyőző bociszemeimmel. De őt ez nem hatja meg. Fenébe, pedig szinte mindenkinél beválik.
Egyik kezével elkapta derekam és magához húzott. Megcsókolt. A magasban telefonjánál összeértek kezeink, amit lassan eresztettünk lejjebb, elv0eszve egymásban élveztünk a pillanatot. Elengedte ajkamat majd homlokát enyémnek döntötte.

- Mostmár kvittek vagyunk. -vett mély lélegzetet. Átkaroltam válla felett, lehúztam egy ölelésre. Viszonozva és nagyot szorított rajtam erős karjaival.

- Rin! Megfolytasz! -paskoltam meg hátát. Eresztett szorításán.

- Soha nem akarlak elveszíteni! -alig hallhatóan suttogta nyakhajlatomba, de megértettem. Apró puszit leheltem nyakára. Éreztem ahogy elmosolyodik.

Odakint sötétedni kezdett és mivel holnap még suli, nem eröltettem maradását. Miután elment megvacsoráztam, letusoltam, majd elterültem az ágyon. Chateltünk egy keveset, aztán jóéjt kívántunk.

Sziasztok!
Ez most egy rövidebb rész volt, remelem nem gond.
Továbra is elnézést ha marad benne helyesírási hiba.