Barátságból szerelem /Suna Rintarou x Reader/ [Befejezett]

4.

*[Y/n] szemszöge*

Miután mindenkivel tudattam, hogy én igenis lelépek ebből a kisvárosból, egyre gyorsabban teltek a napok. Az étterembe az egyik szakácsnéni rendesen megsirattta, hogy elmegyek. Nem is csodálom, hogy nem eresztett, szinte már kezdett olyan lenni, mintha a nagymamám lenne. Takuyával kicsit már könnyeb volt megbeszélni a dolgokat, de őt is kezdtem szívembe zárni. -Persze csak, mint jóbarátot!- Az orrára kötöttem, hogy, ha valaha erre járok ingyen kapjam itt a kaját, mert, ha nem akkor enyebenye lesz. Utolsó napomon megkaptam jól megérdemelt zsebpénzemet, aminek egy részét szüleim le is nyulták azzal az indokkal, hogy félre teszik az egyetemre. Pedig lehet nem is megyek egyetemre.

Miután bepakoltuk az utolsó dobozokat a költöztető autóba, nehéz búcsút vetettem legjobb barátnőmtől és végleg elköszöntem Takuyától is. Beszáltunk a kocsiba egy utolsót intettem barátaimnak, majd gondolataimba merűlve meredttem ki az ablakon.

...
Megérkeztünk. Egyenlőre egy kisebb lakást béreltünk ki nemmessze a sulitól, és a szüleim munkahelyétől. Az előbbinek persze nagyon örültem, mert így reggel végre megkaphatom azt az 5-10 perc "szépítőalvást". Nem mintha valaha is érdekelt volna.

Ráírtam néhány réggebbi osztálytársamra, hátha valaki az Inarizakiba jár. De mind hiába. Úgy látszik mindenki mást célzott meg annak idején. De ez azt is jelentette, hogy az egyetlen, akit ismerni fogok abból az iskolából az Suna Rintarou lesz. Meg persze látásból a röpicsapat többi tagja, de az szinte biztos, hogy rögtön el is felejtettek. Nem mintha emlékeik fénypontja akartam volna lenni.

Miután befoglaltuk kis lakásunkat és a dobozok nagy részét kipakoltuk, elégedett sóhajtások közepette, szinte egyszerre szüleimmel, lehuppantam a kanapéra. Apukám úgy határozott, hogy ő mára elrakja magát takarékra, és ne zavarjuk a nőbajainkkal, hadjuk inkább pihenni. Ezzel a kijelentéssel párhuzamosan kezébe vette a távirányítót és bekapcsolta a tévét. És láss csodát milyen adót választ? Persze, hogy a sport csatornát. Meg is ütötte a fülemet, ezért immáron az ajtóban állva vártam milyen közvetítés következik. Meglepetésemre épp egy röplabda meccs visszajátszása zajlott. Visszaültem a kanapéra és erdeklődve figyeltem a képernyőt, hogy mi történik. Kerekre nyillottak a szemeim, mikor megláttam valakit a fényes kijelzőn. Apukámnak is feltűnt az ismerős arc, amit egyből le is reagát azzal a mondattal, hogy:

- Az nem...?-mutat a tv-re, minha egy hülyét kérdezne. -Azt a mindenit, de megnőtt az a Rintarou gyerek.- dőlt hátra meglepetten.

Erre a kijelentésre muszáj volt már nekem is felnevetnem a szokásosnál is hangosabban, mert az a döbbent fej, amit mellé vágott minden pénzt megért. Meg is lepődttek szüleim az imént tett cselekedetemen, mert nem sűrün lehet így látni. Visszavettem kirohanásomból, és nagy levegőt véve csak annyit mondtam nekik -Ha élőbe látnátok mekkora égimeszelő lett belőle.- muszályvolt kuncognom magamon egy kicsit, mikor eszembe jutott, hogy magasodott felém aznap az étteremben. Pedig én sem vagyok egy alacsony lány a 170cm-mel. De viszont, mikor realizáltam milyen szavak hagyták el a számat, ledermedttem. Félve néztem fel őseimre, mivel tudtam, hogy most mi fog következni. Igen, meg is kaptam a kérdészuhatagot a nyakamba. Rögtön magyarázkodni is kezdtem, hogy mikor és hol futottunk össze. Csodálkozva néztek rám, mivel nekik erről eddig egy szót se szóltam. Nem is tudom igazából miért nem meséltem el nekik. Igen mostanában láthatóan kicsit szétszórt az életem.

Ezek után márcsak csöndben néztük a röpimeccset a tv-n. Döbbenten néztem, hogy milyen jól játszanak az Inarizakis fiúk. Magamban külön meg is jegyeztem, hogy Suna milyen jól elsajátította a különleges technikáját az évek során. Ez a kijelentés során megint az a kicseszett fura érzés jelent meg bennem.
De hamar el is tűnt, mikor hasam hangosan felmordulva jelezte, hogy ideje enned te féleszű, mert ma még ételre se néztél reggel óta. Hallgatva a belső hangra, miszerint mindjárt éhen döglök, a konyha irányába vetődtem. Majd a szokásos unott fejemmel realizátam, miszerint friss beköltözésünk eredményeképp üres a hűtő. Remek. Ma is szárazkórók fognak gurulni az emésztőrendszermben. Rágcsa reményében kinyitottam az egyik konyhaszekrényt és hurrá, találtam egy doboz pockyt. Gondoltam, ha befalom az egész dobozt azzal jóllakok. Úgyse vagyok valami nagyevő. De a rágcsákat szeretem. Azzal el is vonultam szobámba, és lefeküdtem sorozatot nézni, amibe bele is aludtam szerencsésen.

**Másnap**

Reggel, nagyot morogva keltem visító ébresztőmre, miszerint irány a pokol. Le is csaptam rögtön, és bújtam volna vissza párnáim melegébe, de anyám berontott, lerántotta rólam a takarót készülődésre bírva. Ránéztem az időre, és minden fáradtság eltűnt belőlem. 45 percem van elkészülni és odaérni a iskolába. Csakúgy repültem a fűrdőszoba felé fürödni és elvégezni reggeli teendőim. Felkaptam újdonsült egyenruhám, rohantantam cipőmért. Felkaptam kabátom, és szerencsére apukám a kezembe nyomta a táskám, mert képes lettem volna otthon hagyni a nagy siettségembe.