Vakáció Jonas Módra

42. Fejezet (Nick)

- Nem biztos, hogy ez volt az évszázad ötlete - mondta le-le pillantva a mélységbe.

- Nyugi Bell! Minden rendben lesz, már csak egy százméter van fölfelé. Bírni fogod! - bíztatta alulról Joe, miközben kis mélyedésekbe kapaszkodva halad fölfelé. Mellette valamivel feljebb öccse küzdött a gravitációval és tőle nem messze a koreai banda két fiatal tagja Seungri és Daesung mutatta az utat. Mindenkin térdnadrág és egy átlagos rövidujjú póló volt, valamint egy hegymászó bakancs, kivéve Bellát, mert ő kiválasztotta a lehető legrövidebb nadrágját a legnagyobb kivágású ujjatlanával. A cipőt viszont nem cserélhette le, mert anélkül nem engedték volna fel a fiúk a hegyoldalra.

- Ha csak annyi lenne vissza - nevetett fel Seungri az idősebb Jonas felé pillantva. - Remélem tudod, hogy ez a környék egyik legmagasabb mászható vízesése, és még csak húsz perce vagyunk itt fent.

- Király, akkor fentről már lehetne bázis ugrani is nem? - csillant meg Joe szeme. Nagyon jól titkolta testvérei előtt, de mindig is oda-vissza volt a veszélyes, de annál izgalmasabb sportokért.

- Micsoda? - kérdezett vissza Bella. - Én nem fogok tudni tovább menni és leugrani sem. Nagyon komolyan tériszonyom van egy bizonyos magasságnál - panaszolta tovább remegő kézzel. Hangjában megcsillant némi pánik, mire Nick is felfigyelt. Lenézett bátyjára azt várva, hogy ő majd barátnője segítségére siet, de láthatóan mással volt elfoglalva. Mégpedig a két koreaival beszélgetett az extrém sportokról. Lassan közelebb ment a lányhoz, majd megfogta vállát magára vonva a nő átható, kék tekintetét.

- Nem lesz semmi baj. Itt leszek végig és segítek. Rendben?

A lány reszkető bólintása nem győzte meg teljesen az énekest, de kezdetnek ó volt.

- Nézd, ott egy nagyobb mélyedés - mutatott Nick valamivel Bella feje fölé a falra - tedd be oda a kezed és utána told fel magad a lábaddal, addig a repedésig. - Miközben magyarázott szép lassan kezét a nő kézfejére csúsztatta és a lyukba tette. Ezután megfogta derekát bal kezével és rásegítésként megtolta.

- Látod? Ennyi az egész - dicsérte meg miután sikerült stabilan megkapaszkodnia a lánynak. Amíg Bella a következő lépést kereste Nick is felért mellé.

- Köszönöm, hogy segítesz - kezdett bele a lány. Nem a korábbi hízelgő hangját használta. Ez sokkal természetesebb és kedvesebb volt. Majdnem már őszintének is hatott.

- Sajnálom a múltkorit - folytatta figyelve rá, hogy Joe semmit ne vegyen észre a beszélgetésből. Nem volt nehéz dolga, mert az énekest teljesen lefoglalta a két új barátja.

- Mármint mit sajnálsz? Hogy rám másztál vagy, hogy mikor visszautasítottalak a fejemhez vágtad, hogy Auróra miattam lépett le? - váltott mogorvább modorra a férfi, felidézve a legutóbbi beszélgetésüket.

- Azt, hogy a fejedhez vágtam - egy pillanatra elgondolkodott - meg azt is, hogy rád másztam. Nem lett volna szabad, hiszen te még mindig Aurórát szereted - mondta ki hangosan a nyilvánvalót Bella. Így hangosan kimondva tudatosult csak benne, hogy tényleg semmi esélye nincs az énekesnél, bármit tesz, bármit mond ő akkor is azt az újságírót fogja szeretni.

- Jó rendben. Bocsánatkérés elfogadva - jelentette ki halványan mosolyogva Nick, majd kézen ragadta a lányt és a következő mélyedéshez húzta.

- Amúgy, hogy vagytok Joeval? - Miután kimondta gondolt csak bele milyen hülyén hangzott ez a kérdést, az előző bocsánatkérés után. - Vagyis inkább úgy kérdezem, hogy mi történt köztetek? Azt hittem igazi lelkitársak vagytok, meg minden.