Vakáció Jonas Módra

11. Fejezet

Auróra már órák óta a felhőket figyelte azon gondolkodva, hogy felülről sokkal szebbnek és tisztábbnak tűnnek, mint a földről. Fülében szólt a zene, ami segített neki kikapcsolni egy kicsit. Általában imádott utazni és közben zenét hallgatni, mert ilyenkor úgy is egyedül lehetett, hogy ott ültek körülötte az emberek. Semmit nem kellett csinálnia csak ülni és hagyni, hogy elkalandozzanak gondolatai. Néha azon kapta magát, hogy gyerekkori emlékei közt bolyong. Egészen addig ment vissza, mikor édesapjával először mentek le a Temzére hajókázni a hatodik születés napján. Kis lányként imádta London külvárosát. Annál jobb hely nincs egy gyereknek. Minden van, ami kell. Sötét, rejtélyes erdők, hosszú végeláthatatlan mezők és szántóföldek. A Temze csendes folyása, és rengeteg olyan állat, amiket a városban sosem láthat az ember. Nővérével ahányszor csak lehetett kimentek a szabadba és csak mentek előre. Ha megláttak valami érdekeset azonnal utána rohantak. Ebből adódóan nem egyszer tévedtek el, de egy idő után már jobban ismerték a helyet, mint a tenyerüket. Viszont a Temzébe belemenni tilos volt. Édesapja nagyon haragudott, ha valamelyik lány még is belesettenkedett titokban. Mindig azt hajtogatta, hogy a folyó nem egy embert ragadott már magával és nem szeretné, ha valamelyikükkel történne hasonló. A kis Auróra ezért mindig félve gondolt a széles folyóra, míg nővére inkább kihívásként tekintett rá. Többször is rá akarta venni húgát, hogy egyre beljebb és beljebb merészkedjenek a hideg vízbe, de Auróra legtöbbször már akkor visszafordult, mikor túl csapott a víz sárga pöttyös gumicsizmáján.

Miután meghalt a nővére jó ideig minden nap ott ücsörgött a Temze partján és bámulta a vizet. Titok azt várva, hogy egyszer csak oda ül mellé testvére és újra győzködni akarja, hogy menjenek be. De ez soha többé nem történt meg.

Bella óvatos érintése szakította ki a fájdalmas emlékből. Kivette füléből a fülhallgatót és végig mérte a mellette ülő nőt.

- Bocsi, hogy zavarlak csak lenne egy kérdésem. – mondta halkan, figyelve rá, hogy senki ne hallja csak Auróra. Nem igazán volt világos mi a titkolózásának oka, de Auróra csupa fül volt.

- Ti Nickkel... - egy pillanatra megakadt. Látszott rajta, hogy tétovázik. Nem tudta hogyan fogalmazza meg. – mit szoktatok tenni, ha... - mondta tovább, de ismét elment bátorsága. Auróra érezte rajta, hogy valami nem stimmelt, de nem értette mi. Arca túl kétségbeesett volt ahhoz, hogy egy szokásos idegesítő kérdéssel jöjjön. Hangja túl komolyan csengett és feltűnően ügyelt arra, hogy tényleg csak ők ketten hallják.

- Ha mit csinálunk? – kérdezte a sötétben tapogatózva Auróra.

- Ha összevesztek. – gondolta meg magát hirtelen Bella és egy tökéletes kifogással álcázva eredeti kérdését. Aurórában gyanút keltett rejtelmessége, de a veszekedés is elég nyomós oknak tűnt, hogy Bella végre megmutassa komoly oldalát.

- Tudod mi általában megbeszéljük a dolgokat, de néha Nick megmakacsolja magát és akkor van mikor jó ideig nem beszélünk a dologról. Ez változó. Attól függ melyikünk a hibás. Ha Nick akkor legtöbbször megpróbál kiengesztelni, ha én akkor valamilyen módon kimagyarázom vagy bocsánatot kérek, de a vége mindig az, hogy jót nevetünk az egészen, mert rájövünk, hogy semmi értelme nem volt napokig fújni egymásra egy kis semmiség miatt. – magyarázta jobban belegondolva a helyzetbe. A szóban forgó személy hátuk mögött aludt Kevin társaságában, aki kitartóan próbálta megérteni a Vikingek című sorozat lényegét.

- Joe tegnap nagyon kiakadt és ezért is aludtam nálatok. Bocsánat, hogy zavartam. – mentegetőzött megbánó arckifejezéssel. Auróra akárhogy próbálkozott nem tudott visszaemlékezni a pillanatra, mikor csatlakozott hozzájuk Bella. Az utolsó emléke az volt, hogy Nick hátára dőlve ült a lift hideg padlóján.