Vakáció Jonas Módra

1. Fejezet

Egyik autó suhant el a másik után borzalmas bűzt hagyva maguk után. A közlekedési lámpák nem működtek. Az egész forgalomi rend felborult. Mindenki próbált átjutni az egyre veszélyesebb kereszteződésen, de annyian jöttek a főúton, hogy szinte képtelenség volt haladni. A gyalogosok a járda két oldalán ragadtak, egészen a rendőrség kiértéig. Auróra és Scott hatalmas lelkesedéssel kapták lencsevégre a káoszt. Talán ők voltak az egyetlenek, akik élvezték a helyzetet.

- Elnézést lehet pár kérdésem ezzel kapcsolatban? – mutatott kezével a tehetetlenül lógó közlekedési lámpára Auróra. Az idős férfi, akihez odalépett méltatlankodva végig mérte, majd egy nagyot belesóhajtott a mikrofonba.

- Tudja kisasszony, ezek a mai huligánok nem tudják hol vannak a határok. Azt még elnézem, ha kiföstik a falakat, vagy bedobnak néhány kirakatot egy téglával. Én is voltam fiatal és én is rongáltam meg dolgokat, de ez, hogy tönkre teszik a lámpát. Ez már elfogadhatatlan. Az egész hely életveszélyes. Főleg ilyenkor. Mindenki menne mindenfölé. – panaszolta egyre dühösebb hangon. Auróra folyamatosan bólogatott, hogy bátorítsa az urat. Mikor látta, hogy nincs több mondanivalója szája elé emelte újonnan szerzett mikrofonját.

- Nagyon szépen köszönjük és remélem nemsokára kiér a rendőrség és helyre tudják állítani majd a forgalmat. – mondta már a végén a kamera domború lencséjébe nézve. Nagyon új volt még neki a riporter szakma, főleg úgy, hogy a kamera folyamatosan ott volt mögötte, mint egy árnyék. Scottal még csak pár hete kapták meg ezt a remek munkát, de azóta mintha több érdekes dolog történt volna a városban. Egy szabad percük sem volt. Folyamatosan kapták a jobbnál jobb helyszíni tudósításokat. Mindketten megpróbálták kihozni belőlük a legjobbat. Ha szakadt az eső vagy ha éppen hét ágra tűzött a nap és meg lehetet sülni ugyan olyan jó kedvűen csinálták a dolgukat.

- Vigyázz. – kiáltott a lány barátjára, mikor meglátta, hogy egy autó vészesen halad egy mély tócsa felé. Scott elfordult magával rántva kameráját is, de még így is csurom víz lett mindene. Auróra természetesen jó kedvűen felnevetett, mikor meglátta átázott operatőrét. Pólójáról és hajáról megállás nélkül folyt le a tegnap esti esővíz. A járdán ácsorgók többsége őket figyelte. Voltak, akik elégedetlenkedve elfordultak, egyesek nevettek, mások pedig kifejezéstelen arccal végig mérték őket, majd megállapították, hogy ők sem normálisak.

- Köszönöm, hogy ennyire együttérző vagy. – tette le a gépet maga mellé Scott, majd felkerült arcára a tőle megszokott girmasza. Szürke pólóján nem látszott annyira a vízfolt, ellenben világos nadrágján annál inkább. Auróra közelebb lépett hozzá és megpróbált valahogy segíteni neki. Levette válláról a súlyos fekete sport táskát, amiben a felszerelés többi része volt. Nem is tudta, mit kéne pontosan tenni. Még sem vetkőzhetett le a város egyik legforgalmasabb utcája közepén.

- Miben kéne... - nem tudta befejezni, mert két meleg kezet érzett meg hátán végig simulni. Ijedten ugrott egyet, mire ujjai közül kicsusszant a táska vászon szíja és az egész a földre zuhant. Megfordult, és Nickkel találta szemben magát. Egész közel hajolt hozzá, majd egy gyors puszit nyomott a lány szájára.

- Te mit csinálsz itt? Azt hittem, hogy egész nap a stúdióban vagytok. – kérdezte meglepetten, mire a férfi valamivel távolabb lépett tőle, de öleléséből nem engedett.

- Én lettem a személyi asszisztense Joenak és kiküldött kávéért oda. – lendítette kezét a nem messze lévő kis kávézó felé. Egy jelentéktelen cégér lógott a faltól kis távolságra. Auróra sosem járt még ott, de biztos finom lehetett a koffeinnel teli csoda, ha Joe ilyen messzire elküldte érte öccsét. Legalább három háztömbnyire voltak a stúdiótól.