Vakáció Jonas Módra

39. Fejezet (Auróra)

Aurórát kora reggeli szellő lengte körül, bőrét csiklandozva. A tenger felől erős só illatot hozott magával, ami a kikötőbe érve keveredett a döglött hal és elhasznált olaj szagával. Sirályok hangos rikoltozása és a hajótestek fémes csörömpölése mellett Auróra ritmustalan, csoszogó léptekre lett figyelme. Háta mögé pillantva észrevett egy felé közelítő emberi homálypacát. Összes lépését olyan óvatossággal tette meg, mintha olvadó jégtáblákon kellene végig mennie. Karja minden alkalommal lomhán ütődött neki combjának. Amint közelebb ért az arctalan foltnak körvonalazódni kezdtek vonásai. Először vörös haja vált láthatóvá, ami nedvesen lapult homlokára. Ezután kipirosodott szemén és sápadt arcán futtatta végig tekintetét, miről azonnal felismerte.

- Jó reggelt! - köszöntötte a fiú. Minden erejére szüksége volt, hogy ne nevesse el magát a látványtól. Roy ruhájával nem volt semmi baj a belőle áradó kocsma és szemét szagon kívül, mégis összességében úgy festett, mint egy albínó nyúl, ami nemrég szökött meg a róka karmai közül.

- Jobbat! - érkezett meg a rekedtes suttógás, ami inkább hasonlított egy eltévedt kísértet hangjára, mintsem Royéra. Kiállt Auróra mellé a kikötő, beton szélére, majd mélyen beleszippantott a levegőbe. Az először filmbeillő pillanat hamar erőltetett köhögésbe fulladt.

- Öcsém mi bűzlik itt úgy, mint egy bálna szájszaga egy kiadós, hagymás ráklakoma után? - fintorodott el a fiú. Megfogta pólója nyakát és orrára húzta. Auróra óvatos pillantást vetett barátjára, de válaszul csak fejét csóválta.

- Egész este ezt kell eltűrnünk? - panaszkodott tovább Roy. Pólója miatt hangja tompábbá és halkabbá vált. A nőnek muszáj volt közelebb hajolnia hozzá, hogy értse, amit mond.

- Neked nem muszáj. Egyedül is meg tudom csinálni. Nyugodtan visszamehetsz az egyetemre tanulni - húzta egyre szélesebb vigyorra száját a riporter. Roy felhorkantott és különböző grimaszokat vágott. Elengedte pólója nyakát, kezét nadrágja zsebébe süllyesztette, majd egy apró kavicsot lökött a fekete vízbe.

- Inkább szívom itt a rothadó hajók szagát, minthogy a koliban nézegessem azt a szerencsétlent.

- Kicsodát?

- A szobatársamat, Billyt. Egy igazi stréber. Semmi más nem hozza lázba csak a négyszáz oldalas beadandók meg a több ezer oldalas kötelező olvasmányok. - Beszéd közben megforgatta szemét. - Folyton csak a kínai nyelv szépségeiről dumál, - Erős szarkazmus uralta szavait. - és már nagyon unom. Kínai így, Kína úgy, már nagyon elegem van Kínából.

Auróra egy pillanatig csak hallgatott és a lábai előtt hullámzó tengert bámulta. Hajába bele-bele kapott a szél szemébe fújva copfjából elszabadult tincseit.

- Miért jöttél ide, ha nem szereted Kínát? - kérdezte végül váll rándítva. Roy szeme összeszűkült, mintha bántaná az a csekély fény is, ami az ezüstös felhők közt szűrődött át.

- Mert otthon csak még rosszabb a helyzet. Legszívesebben vissza se mennék soha többé. Már nincs ott semmi, ami okot adna rá.

- Szeretnéd elmondani mi történt? - tapogatózott tovább a nő. Nem akarta azonnal lerohanni a felmerülő kérdéseivel. Most muszáj volt félretenni újságíró énjét.

- Jobbat kérdezek! Szeretnéd tudni azt a sok szarságot, amit egy csapat tizenhét éves meg tud csinálni egy év alatt?

Auróra már majdnem válaszolt, mikor hangos kiáltás szelte ketté a kikötő levegőjét:

- Zhǔnbèi!! Bàofā!! (Vigyázz!! Borul!!)

A hang irányába fordultak, mikor észrevették a vészesen közelítő konténert. A nőnek ideje sem volt felfogni a történéseket, mert Roy szinte azonnal ellökte maga mellől bele a sós sötétségbe. Hangos csobbanással merült el. Amint a hideg víz bőréhez ért jeges szilánkokként hasított belé a fájdalom megbénítva ezzel. Hirtelen erős szorítást érzett mellkasában. Azonnal levegőt akart venni, de oxigén helyett szája megtelt vízzel. Köhögni kezdett. Kapálózott, de sehogy sem talált fogást a móló szélében. Szemét képtelen volt kinyitni, mert azonnal marni kezdte az olajos só. Szédült és egyre gyengébbek lettek tagjait, míg nem végül teljesen elengedte magát. Érezte, ahogy a homályos víztömeg egyre mélyebbre rántja.

Egyszer csak két erős kéz ragadta meg. Mellkasa köré fonódva a felszín felé húzta. Nem kellett sok idő mire feléretek. Az első lélegzetvételnél olyan volt, mintha fel akarna robbanni tüdője. Egyszerre tört fel belőle a víz és áramlott be helyére a tiszta oxigén. Az első levegővétel után jött a következő és a következő, amiket egyre erősebb köhögés választott el egymástól. Annyira el volt foglalva azzal, hogy újra tud lélegezni, hogy észre sem vette mikor kivonszolták a partra. Valaki felhúzott térdének támasztotta. Kitűrte arcából vizes haját. Próbálta biztosítani a szabad légzést. Auróra minden erejét összeszedve felpillantott segítőjére.

- Nick!? - préselte ki fájó torkán. Ezután mintha elvágták volna, minden elhomályosult, majd a sötétbe veszett.

Roy

A konténer megállíthatatlan sebességgel közeledett feléjük. Roynak nem kellett sok idő, hogy cselekvésre bírja magát. Egy erős lökéssel letaszította Aurórát a vízbe, arra nem is gondolva, hogy tud-e úszni vagy sem. De így a fiúnak alig maradt ideje elugrani. A hatalmas, fém doboz fülsüketítő zajjal csapódott a betonba, majd csúszott tovább a víz felé magával sodorva őt is. Összeszorított szemmel zuhant bele a sötét, sós hullámokba. Minden erejére szüksége volt, hogy elfojtsa magában az ösztönt, hogy levegőt vegyen. Lábát, kezét szinkronban mozgatva felúszott a felszínre. Hátra rántotta fejét, hogy szemébe folyó hajától megszabadulhasson és szabadon levegőt vehessen. Körbefordult, de Aurórát sehol sem látta. Csak pár sápadozó munkás ácsorgott a kikötő szélén. Egyik, kezét nyújtva kiabált Roy felé, de ő mintha észre sem vette volna bukott le újra a víz alá. Kényszerítenie kellett magát, hogy kinyissa szemét. A nyálkás, sós víz azonnal marni kezdte kötőhártyáját. Pislantott párat bízva benne, hogy jobb lesz, de semmi haszna nem volt. Kezdett fogyni levegője, így ismét a felszín felé vette az irányt. Amint kibukott a vízből hangos kiabálásba kezdett:

- Auróra!! Hol vagy!? Auróra!!

Párszor megfordult saját tengelye körül, de miután nem érkezett válasz ismét lemerült a sötét hullámok alá. Hallotta, ahogy a horgony fémesen csilingel. Szemét egyre jobban csípte a víz. Keze zsibbadni kezdett az úszástól. Már vissza akart fordulni egy újabb levegőért, mikor gyenge hullámokat éreztt meg arcán.

- Ez vagy egy eltévedt hal, vagy Auróra. - gondolta magában miközben elindult a vízfodor forrása felé. Talán két métert kellett úsznia mire meglátta a nő elernyedt testének sziluettjét. Nagy nehezen mögé helyezkedett, átkarolta mellkasát, és utolsó erejét is összegyűjtve indult el a felszín felé. Tüdője égett, bal válla minden mozdulatnál egyre jobban fájt. Lába gyengültek mígnem kiértek a felszínre. Auróra hangos sóhajjal vett levegőt, ami egy köhögésben végződött. De Roy még nem lélegezhetett fel, mivel még ki is kellett húznia a vízből. Ahogy a móló közelébe került erős karok ragadták ki kezei közül Aurórát, majd szinte azonnal őt is a partra segítették. Izmai lángoltak. Feje sajgott. Szédült. Eltűnt erejéből az adrenalin. Elgyengült. Hajából szájába folyt a sós víz. Bal válla lüktetett. Fel akarta adni. Szemhéja ólomsúlyúvá vált. Az utolsó másodpercekben még hallotta, ahogy Auróra egy nevet suttog:

- Nick.

De végül erőtlenül terült el a hideg, érdes betonon. Megadta magát a sötétségnek, mely oly csábítóan hívogatta.