Vakáció Jonas Módra

16. Fejezet

„Woke up feelin' like a new James Dean. I comb my hair like an old-school sheen"... – énekelte próbálgatva hangját Joe a kihalt színházban. Már nagyjából tíz perce próbáltak és Nick még nem érkezett meg, de igyekezett nem felhúzni magát rajta. Ismerte Andreát és bízott benne, hogy tudja kezelni az öccsét.

Kevin pont Stuart társaságában próbálta a gitárokat bekötni, amikre feltehetően szüksége lesz a koncert alatt. A többi segítő, pedig a visszamaradt munkálatokat végezte.

Annak ellenére, hogy mindenki sürgött forgott Joe körül, ő még is magányosnak érezte magát. Úgy nézett a lelátóra, mintha senki nem mászkálna a székek közt. Tudta, hogy fél órán belül meg fog telni emberekkel és akkora lesz a ricsaj, hogy saját gondolatait nem fogja hallani.

- Sziasztok. Bocs a késésért. – lökte be maga előtt az ajtót Nick. Joe először grimaszba vágta arcát, de azonnal jó modorra váltott. Tiszteletben tartotta Auróra kérését, ami úgy hangzott, hogy:

Légyszi ma estére felejtsétek el a gyerekes civakodásotokat! Bármit tesz azt tud be annak, hogy összevesztünk! Köszi.

Nem igazán értette, hogy egy veszekedés után miért védi még mindig ennyire a fiút, de megpróbálta teljesíteni. Aurórára barátja ként tekintett. Ez volt a minimum, amit tehetett érte.

- Gyere, Stuart beköt és próbálhatunk! – nyújtotta át neki a zsinórokat kisebbik bátyja egy mosoly kíséretében. Nick gyanakvón végig mérte, majd megköszönte és odament a hangtechnikushoz. Arra számított, hogy megkapja a szokásos fejmosást, de örült neki, hogy kihagyták ezt a lépést. Így is meg voltak saját problémái.

- Ha meg vagy akkor szerintem énekeljünk bele mindegyikbe csak pár sort. Mit szóltok hozzá? – fordult a fiúk felé Joe. Saját magát is meglepve egyáltalán nem érzett izgalmat vagy lámpalázat, pedig nem mostanában lépett utoljára színpadra ekkora közönség előtt. A testvérei nyugodt viselkedése rá is kihathatott.

- Pillanat és mehettek. – mondta Stuart serényen végig vezetve a fiúk háta mögötti kábeleket.

- Öcsi, neked mi történt a kezeddel? – érdeklődött közelebb húzva magához Kevin öccse bekötött kezét. Nick felszisszent, majd visszarántotta maga mellé.

- Csak nem az egyik pultos csaj harapott ekkorát az étteremben? – cukkolta nevetve Joe, majd eszébe jutott, hogy Auróra is valahol az épületben van. Ugyanabban a pillanatban elővillant emlékei közül a lány kérése és elfogta a bűntudat.

- Nem, dehogy szerintem a parkban egy csivava volt. Hiszen köztudottan rajongsz értük nem? – jelent meg egy ismeretlen férfi a színfalak mögül. Arca borostás volt és ráncos. Vállai előre görnyedve lógtak, mintha minden nap lehúzná valami. Szeme beesett és szürke karikák szegélyezték, még is vidámságot sugárzott magából. Keskeny száján egy vigyor terült szét.

Nick akárhogy erőltette az agyát nem jött rá ki lehetett a férfi. Mély érdes hangja ismerősen csengett fülében, de képtelen volt felidézni közös emléküket.

- George Kenneth vagyok. Kicsi voltál Nick mikor megismerkedtünk ezért nem emlékezhetsz rám. Apukáddal dolgoztam együtt egészen az első ausztráliai kiruccanásotokig – mutatkozott be úgy, mintha az énekes gondolatai közé látott volna.

- George bácsi? – fogott kezet vele Kevin, arcán a felismerés örömével. Joe és Nick még mindig értetlenül álltak a történések mellett.

- Kevin. Uram Atyám milyen régen láttalak titeket. Még kint fociztunk a parkban, mikor utoljára találkoztunk. Most meg már kis lányod született. Gratulálok! – ölelte át a férfit a vénember.