Vakáció Jonas Módra

50. Fejezet

- Jól vagy? - támadta le azonnal a nőt, miközben a lehető legalaposabban végig mérte szemével. Már amennyire tudta a rossz látásiviszonyok miatt.

- Tényleg te vagy az Nick? - futtatta végig vékony ujját a férfi mellkasán Auróra. Alig tudta felfogni, hogy tényleg ott volt előtte és visszajött csak érte egészen Szöulból.

- Igen, - nevetett halkan az énekes. - de most mennünk kell!

Auróra nem válaszolt. Közelebb dőlt barátjához és karját hátára csúsztatva átölelte. Magába itta férfias illatát. Hallgatta egyre gyorsuló szívverését. Érezte, ahogy Nick haját simogatva magához szorítja, állát fejére teszi.

- Sajnálom - suttogta a férfi nagyokat sóhajtva. - Nem lett volna szabad nélküled elmennünk. Kétségkívül én vagyok a legnagyobb barom a világon, hogy bedőltem Bella hülyeségeinek. Meg kellett volna bizonyosodnom róla, hogy - nem tudta befejezni, mert Auróra ráemelte kék, ragyogó szemét.

- Szeretlek - mondta alig hallhatóan, majd egyre jobban barátja mellkasába fúrta fejét. Olyan volt, mint egy óvodás, aki a végtelennek tűnő nyári szünet után újra látja legkedvesebb óvónénijét. Szíve majd kiugrott helyéről még is sokkal nyugodtabbnak érezte magát, mint pár pillanattal korábban. Lelke ki akart törni testből, hogy ő is körül ölelhesse a férfit. A férfit, akit mindennél jobban szeretett és alig merte elhinni, hogy most tényleg ott van. Mégis ott bujkált benne egy apró ellenszenv a jelenléte miatt.

- Mit keresel itt egyébként? - tántorodott hátra Auróra visszazökkenve a valóságba. Körbe fordult és újra csak azt a homályt látta, ami nem rég úgy megijesztette. Nem fért a fejébe, hogyan talált rá barátja ebben a hatalmas városban.

- Az egy nagyon hosszú történet lenne, amire most nincs időnk, de hazafelé ígérem mindent elmesélek - hajolt barátnőjéhez közelebb az énekes. Ekkor megérezte bőrének puhaságát, haja édes illatát és nem bírta tovább. Keze közé zárta arcát és megcsókolta. De ez a csók nem olyan volt, mint a többi. Ebben minden benne volt, amit akkor és ott éreztek. A mélyről feltörő vágy, a mindent elsöprő szerelem és az a fájdalmas űr, amit egymás lelkében hagytak maguk után. Egyszerűen megszűnt körülöttük minden. Nick hirtelen egy igazi disney mesében érezte magát, ahol a két főszereplő végre egymásra talál és minden megoldódik. Nem foglalkozott a feléjük közeledő léptekkel, a tudattal, hogy lent épp egy letartóztatás folyik. Csak és kizárólag Auróra forró csókja érdekelte.

- Na menjetek szobára, ha hazaértünk, de most inkább segítsetek! - lassított le mellettük Roy, mire a szerelmesek hátrébb lépve egymástól a fiúra néztek. A lépcsőházba uralkodó sötétégnek hála nem lehetett látni a füléig elpirult Aurórát és a villámokat szóró tekintetű Nicket.

- Roy! - ugrott váratlanul a nő az angol nyakába. - Annyira aggódtam érted. Nagyon sajnálom, hogy ott hagytalak a kikötőben, de - nem tudta végig mondani, mert a fiú kezét szájára tapasztva bólintott.

- Tudom. Láttam mi történt. Oké? Megbocsátok, semmi baj meg bla, bla, bla, de most nem ez a fontos. Egy csomó fogjuk van ezeknek a vadbarmoknak. Ki kell őket innen vinni még mielőtt Bond eldurvul - indult meg Roy lefelé a lépcsőn. Igaz Auróra egy szót sem értett belőle, de kézen ragadta barátját és gyors iramban bajtársa nyomába eredt. Most valahogy sokkal kevesebbnek tűnt az a rengeteg lépcsőfok, amit felfelé megtett. Miközben Roy elmagyarázta a részleteket Auróra meg is feledkezett Nickről egy-egy pillanatra. Annyira megszokta, hogy egyedül van, hogy furcsán érezte magát a mögötte jövő férfi társaságában. Mígnem az utolsó lépcsőfordulóban kihúzta kezét tenyeréből. Látta barátja értetlen arcát, de megpróbált nem foglalkozni vele. Roy elmondása alapján nem volt sok idejük.