A nyomozó/Lee Minho ff (Befejezett)

17

Az órák elteltével az aulában vártam Jaehora. Nem kellett sokat várnom, hamar megpillantottam a barátaiközt. Mikor meglátott elköszönt a barátaitól és felém igyekezett.

- szia, mehetünk? - fürkészte arcomat.

- szia, igen. - bólintottam. Megfogta a kezem és elindult ki az épületből. Döbbenten néztem rá, de hagytam, hogy fogja. Az út csendben telt. Ő sem szólt és én sem szóltam. Oda értünk a pályára, én leültem, ő pedig elővett egy labdát. - miért szerettél volna találkozni? - néztem fel rá.

- csak meg szerettelek volna ismerni. Az osztályban a fiúk annyira beszélnek rólad, hogy a kocsik kezdenek a háttérbe szorulni. - pattogtatta a labdát.

- komolyan? Rólam van szó a ti osztályotokban? - nevettem el magam. - a kocsik érdekesebbek.

- a lányok is kezdenek féltékenyek lenni. Ők dobták rátok a kosárlabdát.

- de nincs semmi érdekes tény rólam, amit annyira ki lehetne vesézni. - ráztam fejemet.

- a szépségedről van szó mindig.

- ohh legalább valakik szerint szép is vagyok. - néztem elismerően. - és te miért jöttél át ebbe a suliba?

- költöztünk, te?

- az előző iskola..nem volt pont megfelelő. - néztem rá mosolyogva.

- értem..- dobta felém a labdát. - tudsz kosarazni?

- általános iskolában jártam negyvenöt percet kosárra. - kuncogtam, amire ő nevetni kezdett.

- akkor nem tudsz, gyere, megtanítalak. - húzott fel kezemnél fogva.

- nem kell, elvagyok én a kispadon is. - tiltakoztam mosolyogva.

- de, na gyere. - húzott a palánkhoz. Kezembe adta a labdát és arrébb állt egy kicsit. - dobd bele. - biccentett a palánk felé. Bólintottam és megpróbáltam belecélozni a kosárba, de visszapattant. Aprót sikítva guggoltam le, hogy kikerüljem a labdát. - nyomi. - hallottam Jaeho szórakozott hangját.

- nem vagyok az. - álltam fel.

- aha. - nevetve futott a labda után.

- én ehhez kicsi vagyok. - fordultam felé, mikor visszaért. Furán néztem rá, amikor leguggolt elém. - most mit csinálsz?

- ülj fel. - veregette meg a vállát, közben rám nézett.

- biztos nem. - nevettem el magam.

- na, gyere. - mosolygott ő is. - elbírlak. - vonta meg a vállát. Egy ideig álltam ott és pörgött az agyam azon, hogy felüljek a vállára, vagy ne. Bíztatóan mosolygott. Bólintottam és felültem rá. Lassan állt fel, fogta a lábam, nehogy leessek. Oda sétált a palánkhoz. Feldobta a labdát nekem, én pedig beledobtam a kosárba. Ő elkapta és visszaadta nekem. Egy ideig így játszottunk, majd lassan ereszkedett le guggoló helyzetbe. Leszálltam róla és a padhoz sétáltam.

- sokkal jobb a talajon lenni. - ültem le a padra. Jaeho is leült, elővett két palack vizet, az egyiket felém tartotta, a másikat felbontotta. - köszönöm. - vettem el. A táskámból a mobilom kezdett csörögni. Elnézést kértem és kihalásztam a táskából a telefont. Minho keresett. Arrébb sétáltam és felvettem. - szia.

- szia, itt vagyok az iskolánál fél órája, de te sehol. Hol vagy? - hangja ideges volt. Basszus...

- bocsánat, elfelejtettem szólni, hogy az egyik barátommal lejövünk kosarazni. Itt vagyok a kosár pályán a sulitól nem messze.