A nyomozó/Lee Minho ff (Befejezett)

96

- Danil Nyikolajev, huszonhét éves orosz férfi. Az orosz maffia tagja. Tizenhétben utazott Dél-Koreába, ahol leány kereskedelmet űzött, Sebastian Kim néven. Tizenkilencben visszament Oroszországba, majd húszban jött vissza Woojinnel. Azóta itt van. - meséltem el, amit megtudtam.

- miért ment haza, és jött vissza ? - kérdezte Jimin.

- Woojin bajba került az orosz maffiával. A főnöke ki akarta nyírni, mert nem sikerült neki az albánokkal az üzlet, de Danil meggyőzte az öreget, hogy jobban odafigyel Woojinre. Ám gondolom a férfi nem bízott már annyira Woojinben, ezért inkább csak azt a feladatot adta, hogy lányokat csábítson el.

- és az egyik volt Jia, ugye ?

- Jia apja ismerte az orosz maffiát. El akarta nekik adni Jiát, de pont akkor szökött meg. Az orosz férfi azt hitte felültették, ezért küldte Woojint, Jiára, hogy nyírja ki a családtagjait, Jiát pedig Moszkvában kellett volna vinnie. Viszont Woojin szerelmes lett Jiába. Minket félrevezetett, és Moszkvába küldött, hogy megöljük a főnökét, ami sikerült. Közben ő kivitte Jiát az országból.

- zűrös kalandjaid vannak neked, Lee ! Most a cél megtalálni ezt a Danilt ?

- igen. Megyek megnézem mit csinál Jia, de szerintem készülődik. - pillantottam az órára.

- menj. - biccentett. Felálltam a kanapéról, a szobába fellépcsőztem. Odabent a monitorra pillantottam. Reggelizett. A kocsi kulcsot elkértem Jimintől, aztán hajtottam hozzánk. A kocsit leparkoltam nem messze a háztól, lezártam, majd a ház oldalához osontam. Figyelmesen néztem körbe, mielőtt előre mennék. Nem láttam senkit, így bátran mentem előrébb. Telefonomról levettem a hangot, és vártam, míg Jia kilépett a házból. 5 perc múlva nyílt a bejárati ajtó, amire hátrébb húzódtam, nehogy meglásson.

Mekkora pofont lekeverne. Rendesen égni kezdett az arcom a gondolattól.

Fák közt bújkálva követtem őt. Lehet kocsival kellett volna jönni. Nagyon hideg van. Viszont az túl hangos lenne. Valószínűleg megérezhette, hogy követem, mert nem egyszer fordult hátra. Mikor megérkezett a házba, a nem messze lévő buszmegállóban álltam meg. Tehát, nem állhatok itt, addig, míg nem végez a munkaidejével. Halálra fagynék, de nem is szeretnék elmenni, mert akkor nem tudnám követni mit csinál. Szokásomhoz híven, karba tettem kezemet, öklömmel államat támasztottam meg, járkálni kezdtem összevissza, közben gondolkodtam, mit tegyek.

- feltöröm a telefonját, és az előlapi kamerán keresztül figyelem, mit csinál, vagy hol van !!!- kiáltottam el magam, amire pár járókelő rám kapta tekintetét.

Telefont elő kaptam, megnéztem, hogy van-e netem, utána neki láttam a munkának. Az ujjaim egymás után fagytak le. A hideg szél csípte orromat, és a fülemet. Leheletem meglátszik a levegőben.
Még 95%, és bent vagyok a telefonjában. Kabátom ujját lehúztam kezemre, topogni kezdtem, hátha melegedek egy kicsit, de nem jött be. A táj nézegetésével töltöttem időmet. A telefon rezgéssel jelezte, hogy sikerült feltörni a telefonját. Jégcsappá vált ujjaimmal beléptem a kamerába. Fehér plafont láttam, amiről lógtak le a lámpák. Jia hangja szólt hangszórómból. A gyerekeket hívta reggelizni, aztán ment takarítani. Nem terveztem egész nap itt állni, viszont régen mozdultam már ki a házból. Talán...meglátogatom Felixszet, ha még kórházban van. Részben az én hibám, amiért meglőtték. Telefonomat zsebem mélyére csúsztattam, maszkomat felhúztam, és indultam a kórházba. A recepción megmondták, melyik szoba, fellépcsőztem odáig, megkerestem az ajtót. A szobába benyitottam, Felix fejét felém fordította. Az ajtót becsuktam, levettem a maszkot, így láthatta arcom teljes egészét.

- te...- álla padlón koppant, amit nem bírtam mosolygás nélkül. - hogyan...? - mint aki szellemet látott.

- én is örülök. - sétáltam ágya mellé.

- de te meghaltál ! - mutatott rám hitetlenkedve.

- tényleg ? Nem érzem. - kezdtem el tapogatni testemet. - szerintem élek. - mosolyogtam rá.

- Jia letépi a töködet ! - rázta fejét.