A nyomozó/Lee Minho ff (Befejezett)

43

- szóval, eljössz velem? - támaszkodott kezével a fejem mellett.

- um...hát nem tudom...- néztem másik irányba.

- haza viszlek. - pöckölte meg az orromat.

- honnan tudod, hogy hol lakom? - néztem rá döbbenten.

- kicsi szívem, rendőr vagyok. Minden adatodat tudom. - húzta ravasz mosolyra ajkait. - hogy bírod ki Lee mellett? - váltott gondolkodó arckifejezésre.

- nem olyan rossz vele lenni...lassan itt lesz, el kéne menned, nem szeretném, hogy vita legyen. - kerültem ki. Talán már az első percben ezt kellett volna tennem. Csuklómra mart és visszarántott a falhoz. Ezúttal mindkét kezével támaszkodott meg.

- nem úgy megy az! - nézett szigorúan.

- engedj el! - kérésemre csak mosolygott pimasz mosolyával. Megforgattam a szemeimet, és megpróbáltam ellökni bal karját, de nem engedte.

- csak, ha eljössz velem, mondjuk egy kávéra. - tolt vissza.

- sajnálom, kiskorú vagyok, nem iszok kávét. - próbálkoztam újra.

- akkor kérsz valami mást. - vont vállat.

- Jia! Téged kerestelek! - az ismerős hangra idegesen fújtam ki a levegőt. San elvette a kezét, és, ahogy én is, ő is a hang irányába fordult.

- mit szeretnél? - tettem karba a kezeimet.

- a házi feladatról szeretnék kérdezni valamit. - sétált felénk azzal, a tipikus hamis mosollyal.

- sajnálom, most nem érek rá. - vontam vállat.

- a barátod? - mérte végig.

- nem. Ha kell viheted. - legyintettem, és ott hagytam őket. A járda szélére sétáltam és vártam Minhot.

- komolyan képes lettél volna neki odaadni? - fordított meg valaki a vállamnál fogva.

- téged? Bárkinek. - néztem rá lenézően.

- gyere! - fogta meg a csuklómat. Egy fekete Audihoz vitt. - ülj be! - biccentett a kocsira.

- idegenek kocsijába nem lehet beszállni. - sétáltam vissza, de megint hátra húzott. A kocsi és teste közé szorított be.

- nem vagyok idegen. - támaszkodott meg.

- az lehet, de nem ismerlek annyira, hogy elmenjek veled kávézgatni. Nem tudom ki tanított csajozni, de tuti egyedül fog meghalni, mert ez a taktika...egy nagy nulla. - mondtam a szemébe. Az állkapcsa megfeszült.

- nagyon megnyílt a szád! Tegnap nem volt ekkora. - mintha a szemében megcsillant volna egy kis düh.

- tényleg nem engednél el? Hálás lennék érte. - sóhajtottam egy nagyot.

- nem. - rázta fejét.

- jó...legyen...elmegyek veled egy kávéra, de csak egyre! - mutattam fel a mutató ujjamat.

- szállj be! - mosolygott diadalittasan. Grimaszolva szálltam be. Táskámat az ölembe tettem, de kivette onnan, aztán a hátsó ülésre rakta. Felhúzott szemöldökkel csatoltam be a biztonsági övet. Mikor beindította a motort bizsergés járta át a testem, ahogy meghallottam az autó hangját.

- remélem tudsz vezetni...- dörmögtem.

- szerinted...hagyjuk...- legyintett. Egészen az ajtóig húzódtam tőle. Minhonak írtam egy üzenetet, hogy egy ismerőssel mentem kávézni. - ki volt az, a lány, akinek csak úgy odaadnál?