🌌INFINITY🌌- Ziall Horlik ff. [BEFEJEZETT]

✨22. rész: "...My "daddy" put a gun to my head..."✨

"...My daddy put a gun to my head
Said if you kiss a boy, I'm gonna shoot you dead
So I tied him up with gaffatape
And I locked him in a shed
Then I went out to the garden

...

And I fucked my best friend..."

∬Folyton futunk. Valaki elől vagy valakihez∬

A hangtalan felvételen egyelőre csak ő látszott és pontosan ott állt, mint én. Egyszer csak besétált a képbe Zayn. Szorosan behunytam a szemem és újra kinyitottam. Igen, Ő Zayn. Tett egy lépést Simon felé és fenyegetőbb testtartást váltott. Mindketten nagyon ingerültnek tűntek és akkor szinte lassítva láttam, ahogy Simon keze emelkedik és felpofozza Zaynt.

- NEEE!... - üvöltöttem magamon kívül. A kezemet a szám elé kaptam és lelöktem magamról Simon karját. - Hogy tehetted ezt? - sipítottam. - Mit tettél vele?

- Azt teszek vele, amit akarok. Neked nincs beleszólásod. Remélem, tanultál az esetből. - mondta fintorogva. - Ha azt mondom, hogy nem érhettek egymáshoz, mit nem lehet rajta érteni? - hajolt ijesztően közel az arcomhoz.

- Oké, hogy engem megütsz, de nem engedem, hogy Zaynhez akár egy ujjal is hozzáérj! - üvöltöttem az arcába, ami biztosan hatásos lett volna, ha közben nem kezdek el sírni. - És nem érdekel, hogy mit csinálsz, de többet nem irányíthatsz minket, szarok rád és az egész kiadódra, mit bánom én, szüntesd be a kibaszott One Directiont! Tönkretetted a kapcsolatomat, bántottad a szerelmem és elnyomtad a barátaim...! - hangom teljesen elcsuklott, mikor magának háttal fordított és kezét a nyakamnak szorította. Alig kaptam levegőt, éreztem, ahogy mindenem lezsibbad és erőtlenül próbáltam eltolni magamtól.

- Kicsi Niall nem mondhat ilyeneket. - fröcsögte a fülembe. - Hogy mersz velem ilyen hangnemben beszélni és miért gondolod, hogy csak így szarhatsz bele mindenbe? - Csak koncentrálj - ...Eltüntetlek titeket a föld felszínéről ...És örüljetek, ha csak a One Direction-nek vetek véget... - Gondolj Zaynre. - Egyenként rúgom szét a szaros seggeteket. És hidd el, meg tudom oldani, hogy Zayn szenvedjen a legjobban közületek... - összegyűjtöttem a maradék erőmet és egy erőteljesen löktem hátra a könyökömmel, mire Simon fájdalmasan görnyedt össze. Gyerünk Niall, térdet az ágyékba, önvédelmi tananyag. Határozottan rúgtam egyet:

- NE MERD TÖBBSZÖR A SZÁDRA VENNI ZAYN NEVÉT! - üvöltöttem és rohanni kezdtem, ahogy tudtam. Át a folyosókon, a recepción, ki az utcára, be Paul kocsijába.

- Gyerünk Paul! Gyorsan, padlógáz! - ugrottam be Paul mellé, aki valószínűleg bealudt, de az üvöltözésemre felriadt és úgy megindult, hogy hátra hőköltem az ülésben.

- Mi történt? - kérdezte.

- Véletlen tökön rúgtam Simont... - mosolyodtam el. - Ahhj, Paul. - sóhajtottam. - Tényleg valakinek fojtogatnia kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy semmi sem ér számomra annyit, mint Zayn és sosem hagynám el? És tudod, hogy miért? - fordultam felé. - Mert szerelmes vagyok belé. - nevettem magamon. Annyira megkönnyebbültem, borzasztóan hülyén éreztem magam. Szeretem Zaynt. Ő szeret engem. Számít ezen kívül bármi?

- Ha már ilyen jó kedved van - mosolygott rám Paul. - Jövőhéten tárgyalni megyünk, a kiadó miatt. Szerencsére nem kell hozzá rajtatok és pár tanún kívül senki. 

- PAUL! - kiáltottam és féloldalasan átöleltem. Igen, miközben vezetett. - Köszönöm. Köszönjük. Nem is tudom, hogy mi lenne velünk nélküled.

Boldog voltam. És azt akartam, hogy Zayn bocsásson meg nekem, amiért ekkora köcsög voltam.

Teljesen lehúztam a kocsi ablakát és a könyökömre fektetve az államat bámultam ki az esti utcára. Élveztem az arcomba csapódó hűvös szellőt és élesen beszívtam a levegőt. Vége. Nincs több Simon. Nincs több tiltás. Nincs több Modest.

Ahogy leparkolt a kocsi, futottam az épület felé és egyedül Zaynt láttam a szemeim előtt.

 Csak bocsásson meg nekem. Szükségen van rá. Szinte berobbantam a hallba, és tovább a liftbe, ami annyira idegőrlően lassan haladt, hogy inkább a lépcsőt céloztam meg, ami nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt. Kettesével szedtem a fokokat és gyorsítottam, mikor a már ismerősnek mondható folyosóra kanyarodtam. Alig érzékeltem valamit a külvilágból, álmos voltam és éhes, a vér a fülemben dobogott és megpróbáltam visszafojtani a sírást. Nagy levegőt vettem és berontottam Zayn szobájába. Teljesen sötét volt hajnal révén, de kivettem egy alakot ácsorogni az ablaknál, nekem háttal. Zayn lassan megfordult és mint aki nem hisz a szemének suttogta teljesen elveszetten:

- Életem...?

Futni kezdtem a szerelmem felé és zokogva a nyakába borultam. A lábaimat a dereka köré kulcsoltam és karjaimmal is húztam magamhoz. A levegőm bennrekedt, annyira szorított és valami nedveset éreztem a felkaromon. Zayn egész testében remegett a sírástól. Alig kaptam levegőt, folyamatosan folytak a könnyeim, de most fontosabb volt amit mondani akartam.

- Za-Za-Zaynie, ké-kérlek, nne haragudj, bocsáss meg nekem! - sírtam a fülébe és a felsőjébe markoltam. 

- Semmi baj, Szöszi. De többet ne csináld ezt - zokogta Zayn a nyakamba.

Teljesen magamhoz bilincseltem, miközben szinte lógtam rajta rajta. Ahogy egy picit is lejjebb csúsztam visszakapaszkodtam, és még jobban szorítottam vádlimmal a csípőjét. Folytak a könnyeim, nem tudtam abbahagyni a sírást Zayn pedig nagy tenyerével óvatosan simogatta a derekam. Próbáltam mély levegőket venni és lenyugtatni magam.

Ujjaimmal beletúrtam a selymes hajába, mire fejét a mellkasomba fúrta: - Annyira szertelek... -suttogta könnyei közül és ahol ért, puszilgatni kezdett.

- Én is szeretlek, Zaynie-m... - sírtam, mire felemelte a fejét és kisírt szemeivel az enyémbe nézett, majd hirtelen az ajkaimra tapadt. Nem csúsztatta nyelvét olyan nagy hévvel a számba, nem mozgatta sebesen az ajkait, mégis éhesen csókolt. Az egész, mintha egy hatalmas puszi lett volna a számra, csak sokkal mélyebb, meghittebb. Kezeivel minden részem érintette, simogatott, dörzsölte a hátamat. Annyira hihetetlen volt az egész. Attól féltem, hogy megint eltűnik az életemből, kezeimet a borostás arcára simítottam és óvatosan a hüvelykujjammal letöröltem a könnyeit. Végül egyszer csak azt éreztem, hogy térdre rogy, de közben kitartóan tart a combjaimnál fogva.

- Annyira hiányoztál, Szöszim...Annyira, de annyira -  Zayn szívszorítóan felzokogott és újra belefúrta a mellkasomba a fejét.

Halkan zokogtunk mindketten és szorítottuk a másikat magunkhoz. Orrát a hajamba fúrta és mélyen beszívta a levegőt. Az idő teljesen megszűnt, nem is számított már semmi más. 

Zayn éppen annyira tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni és meleg kezével simogatni kezdte az arcom, mire teljesen beledöntöttem fejem a tenyerébe, amit mintha nekem teremtettek volna. A vaksötétben is tökéletesen ki tudtam venni a sírástól vöröses szemeit. 

- Szeretnék tőled kérni valamit, ha már így alakult... - suttogta mosolyogva azt a mondatot, amit nem is olyan rég még én tettem fel neki.

Még kettő.  

Kicsit csavaros, nem tudom, hogy mennyire szeretitek az ilyesmit...  😂

Remélem meg sem kell említenem, hogy ilyen nincs a valóságban. ( Itt egészen pontosan Niall dühkitörésére gondolok.)

[Mert mintha a "könyv" többi része annyira tükrözné a valóságot. 🙄]

A napi jótanácsom az, hogy hallgassatok Starting Line-t.😌