𝚆𝚘𝚛𝚔 𝚕𝚘𝚟𝚎 - /𝚃𝚊𝚎𝚔𝚘𝚘𝚔/

32. Rész 😢💘

Amint haza értem a legelső busszal amit el értem, csak a kabátomat dobtam le magamról és már mentem is fel a szobámba, hogy a Taehyungtól kapott ajándékokat minél előbb bele dobáljam egy karton dobozba, majd ki tegyem a ház elé, hogy amikor jön meg lássa és magával vigye őket.

Sírva hajigálom az értékes dolgokat a dobozba, de mikor rá jövök, hogy óvatosabbnak kéne lennem, kicsit vissza veszek. A végén még össze török valamit, akkor pedig fizethetek.

Miután sikeresen össze szedtem mindent, le caplattam a lépcsőn és ki nyitottam az ajtót, csakhogy velem szemben Tae ált.

Szemei vörösek voltak, akárcsak az enyémek, s egyikünk sem szólalt meg, csak néztünk egymásra.

Mivel nem szólalt meg, el akartam menni mellette, de nem engedte. A másik oldalon is próbálkoztam, de folyton elém ált. Dühösen néztem rá, de ezzel sem értem el többet.

-Álj el az utamból, vagy fogd és vidd az összes cuccot!-kiáltok rá, majd hozzá vágom a dobozt, amit nem kap el. Inkább hagyja, hogy le zuhanjon földre és hangos, csörömpölő hangot adjanak ki a benne lévő tárgyak.

Sokkosan néztem a dobozra, majd rá, s ekkor el törött el nála a mécses. Keserves sírásban tört ki, majd térdre zuhant, csak úgy mint a doboz.

Szívem keservesen facsarodik össze ahogy rá nézek, s úgy érzem, mindjárt én is el sírom magam ismét.

-Jungkook kérlek. Ne csináld ezt velem. Sajnálom! Nem akartalak meg bántani. Túl nagy volt rajtam a stressz és rajtad töltöttem ki, kérlek ne haragudj rám. Szeretlek. Veled akarom le élni az életem. Szeretnék veled össze költözni és családot alapítani. Veled szeretnék meg öregedni. Érted bármit fel adnék, még a munkahelyemet is, csak ne hagyj el légyszíves. Könyörgök adj még egy esélyt. Te vagy az életem! Sajnálom!-kérlel sírva, s már én sem bírom tovább, én is el bőgöm magam.

-Az istenért, kelj fel! Ne az ajtóba csináld ezt!-szólok rá, majd fel húzom a földről és be csukom az ajtót.

Miután ezt meg tettem, Tae azonnal magához ölelt és újra sírásba kezdett, nekem pedig nagy erő kellet ahhoz, hogy vissza tudjam fogni magam.

-Kérlek édesem. Nagyon szeretlek. Nem akarlak el veszíteni mikor olyan nehezen kaptalak meg. Sajnálom amit mondtam. Igaz, zavart amiért még mindig titkoltad, de sosem kényszerítettelek volna, hogy mond el és nem kellett volna haragudnom rád, de Jennie bogarat ültetett a fülembe.-hadarja szipogva, én pedig azonnal el tolom magamtól, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Mit mondott az a kis cafka?

-Azt, hogy, ha igazán szeretnél akkor nem kerülgetnéd ennyire a nyilvánosságra hozatalt és, hogy mivel nem mondod el nem szeretsz igazán. Meg, hogy csak játszadozol velem, de én tudtam, hogy nem így van! Össze is vesztem vele ez miatt, de olyan sokszor eszembe jutott mikor rád gondoltam, hogy nem bírtam ezeket a rémes gondolatokat el üldözni a gondolataim közül és mikor kiabáltál velem akkor ki szaladt belőlem. Úgy sajnálom kicsim.-könnyes szemekkel néz rám, miközben óvatosan arcomra simít mindkét kezével, s lassan törölgeti könnyeimet.
-Több mint egy éve oda vagyok érted és vártam rád, és most, hogy végre az enyém vagy, szerinted képes lennék csak így el engedni?-suttogja szomorúan, én pedig szipogni kezdek, majd lassan meg rázom a fejem.
-Kérlek, ne dobj ki. Nem bírnám ki ha nem lennél velem. Adsz egy utolsó esélyt?

-Csak ha meg téphetem azt a libát.-válaszolok halkan, mire lágyan fel kuncog.

-Amit csak akarsz édesem.-suttogja, majd lassan közelebb hajol és össze érinti ajkainkat.

A régen tapasztalt érzésre nagyot dobban a szívem, s olyan mintha most lenne az első csókunk, pedig már közel sem, mégis felemelő érzés újra őt így csókolni.

Fel kap ölébe, majd fel battyog velem a szobába és le tesz az ágyra. Feljebb csúszok, ő pedig négykézláb követ, majd oldalamra fog és magára ránt, így most rajta ülök.

Meg nem szakítva csókunkat mozdulok meg ölében, amire egyszerre sóhajtunk fel, majd fenekemre helyezi a kézét, s még több ilyen mozdulatra ösztönöz.

El hajolok tőle, majd a mögötte lévő ágytámlára helyezem mindkét kezem és füléhez hajolok, miközben újra össze érintem tagjainkat nadrágon keresztül.

-Szóval azt mondod, hogy velem akarod le élni az életed?-suttogom hallójáratába s egyre erősebben próbálok hozzá dörgölőzni.

-Igen. Csakis veled.-fel nyög az érzésre s fenekem is próbálja minél jobban lejjebb nyomni - mintha ez lehetséges lenne.

Kéjesen fel sóhajtok, majd nyakára hajolok, hogy egy szívás foltot hagyjak rajt, majd amint ezzel meg voltam, le másztam róla.

Ki pirosodott arccal, lihegve s vággyal csillogó szemekkel néz rám, teste pedig ugyan abban a pozícióban van, mint amikor még rajta ültem.

A szobában lévő tükörbe nézek, majd meg igazítom a hajam és a ruhám, ezen keresztül pedig tökéletesen látom a másik reakcióját.

-Mit csinálsz?-néz rám kérdő s egyben kétségbeesett tekintettel, mire felé fordulok.

-Szerintem csinálok valami ennivalót. Nem vagy éhes?-kérdezem mosolyogva.

-Az vagyok! De rád!-az előbbinél is kétségbeesettebben néz rám, s közben gyorsan ki mászik az ágyból és elém siet.

-Hát sajnálatos módon a Jungkook étterem ma zárva van. Jöjjön vissza egy hónap múlva.

-EGY HÓNAP MÚLVA?!-kiált fel, én pedig jókedvűen bólintok.

-Büntetés. Szerintem egy hónapot ki bírsz szeretkezés nélkül. Azok után amiken át mentem miattad a hetekben, meg érdemled!-karjaim össze fonom mellkason előtt, s morcosan nézek szomorú szemeibe.
-De attól még szeretlek.-vigyorgok rá, majd az arcára hintek egy puszit és kiiszkolok a szobából.

-Hé várj meg!-kiált utánam, amin el kuncogom magam, s gyorsabbra veszem a lépteim.