𝚆𝚘𝚛𝚔 𝚕𝚘𝚟𝚎 - /𝚃𝚊𝚎𝚔𝚘𝚘𝚔/

7. Rész 😭😌

Délután négy óra van s ugyan úgy mint tegnap, most is Taehyung autójában ülök. Haza szeretett volna vinni, én pedig hagytam neki. Elég rosszul érzem magam. Nem csak azért mert olyan bunkó voltam most is, hanem mert tényleg kezdem úgy érezni, hogy csak azért ilyen, mert miután ki használt, ugyan úgy fog minden folytatódni ahogy az elmúlt évek alatt.

Kezdem meg kedvelni Taehyungank ezt az oldalát, s bár azt mondta, nem minden a látszat, mégsem tudok teljesen meg bízni benne. Ha ez egy színjáték, akkor el mehetne akár profi színésznek is. Persze meg lesz játszva a kapcsolatunk, az sem igazán tisztességes, hisz át veri a szüleit. Én pedig ugyan olyan bűnrészes lennék.

Észre se vettem, hogy mikor, de arra eszméltem fel, hogy Taehyung a combomra tette a kezét s aggodó szemekkel nézett rám.

-Van valami baj? Olyan szótlan voltál az egész út alatt, meg délután is.-vajon ez is színjáték? Miért akarja, hogy meg kedveljem?

-Nincs.- válaszolok tömören s egyhangúan, majd már nyitnám is az ajtót, de kissé meg szorítja a combom, jelezve, hogy maradjak még. Kérdő tekintettel fodulok felé s ekkor el enged, majd szomorúan néz rám.

-Meg bántottalak valamivel? Vagy esetleg a liftben történtek zaklattak fel? Nem szeretnél bele menni az utazásba?-bombáz kérdéseivel s minden szavát halkan ejti ki.
-Végülis, meg értem. Miért akarna bárki is szivességet tenni egy modortalan, bunkó és lekezelő embernek mint amilyen én vagyok?-erre a kijelentésére fájdalmasan dobban nagyot a szívem.
Tényleg tisztában van ezzel?
Miértis ne lenne? Hisz én voltam az aki ezt mind a szemébe mondta.
-Ha nem akarod akkor most mond meg és nem foglak vele zavarni.-néz rám kissé zaklatottan, bennem pedig seperc alatt fel megy a pumpa.

-És akkor mi lesz ha nem akarom? Újra minden vissza áll a régi kerékvágásba? Újra a személyi aszisztensed leszek? Újra magázódnom kell? Nem lesz több közös ebéd? Nem lesz több fuvar?-nézek rá haragot s csalódottságot tükröző szemekkel, benne pedig a levegő is meg reked s nagy szemekkel néz rám.
-Ez mind csak azért van, hogy bele menjek nem igaz? Miért viszed túlzásba azzal, hogy ennyire jófej akarsz lenni? El éred, hogy igent mondjak, el megyek veled a szüleidhez, át verjük őket és utána minden ugyan olyan lesz mint az elmúlt években nem? Miért? Miért akarsz át verni engem is?- kiabálok rá s ekkor egy olyan dolog történik, amire soha nem számítottam volna.

El sírta magát.
Bennem reked a levegő s meglepetten nézek a pityergő főnökömre.

-Tényleg ennyire nehéz el hinni, hogy ilyen is tudok lenni? Mégis miért vernélek át? Pont téged? Te vagy az akire a leginkább számíthattam, és azt hiszed képes lennék átverni téged ezért? Semmit nem erőltettem rád, nem könyörögtem térden állva és nem hoztam elő a döntés kérdést minden percben! Meg mondtam, hogy szeretném meg mutatni azt az oldalam, amit kevesen látnak. Szerinted hazudok? Tényleg ilyennek látsz? Mégis miért lenne minden ugyan olyan mint akkor? Le nyeltem minden szavad amit akkor mondtál. Mert igazad van! El néztem a bunkó viselkedésed tegnap is és ma is az ebédlőben. Bár nem tudom miért csináltad, úgy éreztem nincs hozzá közöm. Vagy talán mégis lenne? Miért vagy lekezelő velem? Büntetés amiért rosszul bántam veled? - könnyei patakokban folynak végig az arcán s csalódott tekintettel néz rám, miközben már én is némán pityergek.

-Igen.-szólalok meg halkan.
-Teszteltelek, és ezek után, el is döntöttem mi lesz a válaszom.-törlöm meg szemeimet, ő pedig továbbra is könnyeivel küszködik, de mégis kíváncsan néz rám.
-El megyek veled!-mondom ki határozottan a biztos válaszom s újra olyan dolog történik amit sosem hittem volna.

Vállamnál fogva rántott magához, s szoros ölelésbe vont, miközben vállai ismét rázkódni kezdtek.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm.-hajtogatja ezt az egy szót s egyre erősebben szorít magához.

El mosolyodom tettén s hátát kezdem el simogatni, majd amint realizáltam mi is történik, ki kászálódtam karjai közül.

Szipog párat s szemeit is meg törli, majd halványan moslyogva néz rám, amit én viszonzok.

-Azért mentél bele, mert sírtam és meg sajnáltál?- fújja ki az orrát én pedig el kuncogom magam.

-Az legyen az én titkom.-vigyorgom szórakozottan, mire szem forgatva rázza meg a fejét, de aztán újra el mosolyodik.

-Ne haragudj amiért láttál sírni, ezt nem mondhatod el senkinek! Ártana az imidzsemnek.

-Te szegény.-forgatom szemem szórakozottan.
-Amúgy mikor megyünk? Csak, hogy időbe el tudjak pakolni.

-Hányadika van?-néz rám kérdőn, én pedig meg lesem a telefonom kijelzőjén lévő dátumot.

-Huszadika.-nézek rá, ő pedig lassan bólogatni kezd.

-Akkor holnap délután.-jelenti ki lazán, nekem pedik leesik az állam a meglepettségtől

-Hogy mikor? Holnap? Hánykor megy a repülő? Meg vannak a jegyek? Miért nem szóltál előbb?-bombázom a kérdéseimmel s azt se tudom, hogy mérges legyek, vagy pánikoljak.

-Délután kettőkor. Igen, meg vannak a jegyek és azért nem szoltam, mert nem akartalak vele zaklatni mint mondtam.-közli úgy, mintha a reggeli szokásait sorolta volna fel.

-Mi az, hogy nem akartál ezzel zavarni? Azért dátumot mondhattál volna! És ha nem mentem volna bele akkor most mi lenne?

-Egyedül mennék.-rántja meg a vállát én pedig hitetlenül nézek rá. Hát kész ez az ember komolyan!

-Oké..inkább.. elég lesz mára. Le fárasztottál. Majd akkor reggel meg beszéljük.
-Csak mondom, hogy ez miatt ne hidd, hogy én be megyek dolgozni.-nézek rá fenyegetően miután ki száltam a kocsiból, ő pedig fel nevet.

-Oké, oké. Nem kell be jönnöd. Pakolj nyugodtan és majd délután jövök érted.- válaszul csak bólintok, majd be csukom az ajtót s miután el hajtott, lakásom felé vettem az irányt.

Őrült vagyok amiért igent mondtam? Szerintem igen.
De már nincs vissza út!
Holnap Amerikába utazom, úgy mint Taehyung párja.