𝚆𝚘𝚛𝚔 𝚕𝚘𝚟𝚎 - /𝚃𝚊𝚎𝚔𝚘𝚘𝚔/

20. Rész 🥰❤️

Éppen a ruháimat rendeztem össze, mikor kopogásra lettem figyelmes, majd egy "szabad" után be engedte magát az illető.

Hátra néztem, hogy meg nézzem ki vágyik a társaságomra, s amint meg láttam, hogy Taehyung az, vissza fordultam a bőröndöm felé.

-Minden oké Jungkook?-kérdezi, s meg áll mellettem.

-Aha.-adom az egy szavas választ.

Igazából nem tudom miért viselkedem így. Azt sem tudom, hogy rá haragszom-e, vagy arra a libára. Mindenesetre felháborodva érzem magam, pedig egyáltalán nincs jogom mérgesnek lenni, hisz már gyerekkoruk óta barátok. Természetes, hogy meg ölelik egymást, vagy puszit adnak egymás arcára.

Meg egy frászt az! Nem látta Jennie, hogy mi milyen közeli kapcsolatban állunk? Hogy volt képe csak úgy meg puszilni az én ba....
Taehyungot?!

Vak, hogy nem látja a jeleket?
Dehogy vak! Remekül látta, hogy, hogy viszonyulunk egymáshoz. Ez a cafka csak provokáni akar.
Egy gond van csak ezzel. Hogy én aztán nem hagyom magam.

-Biztos? Olyan lehangoltnak tűnsz.-lép közelebb, én pedig felé fordulok.

-Hol van Jennie?-meglepetten, s értetlenül néz rám, de aztán válaszol kérdésemre.

-Haza ment pakolni, miért?

-Csak kérdeztem...
-Mióta vagytok jóba?-jön egy újabb hírtelen kérdés, amin szintén meg lepődik.

-Gyerekkorunk óta.-válaszol, majd le ül az ágy szélére, s onnan figyeli tovább tevékenykedésem.

-És volt több is köztetek?-pillantok oldalra, hogy lássam a reakcióját, de közben továbbra is hajtogatok.

-Sosem volt több. Én mindig is csak legjobb barátként tekintettem rá.-néz rám összeráncolt homlokkal, én pedig le dobom a kezemben lévő pólot, s felé fordulok.

-Na és ő?
-Ő érzett már többet irántad?-nézek rá mérgesen, majd elé sétálok.

-Nem hiszem. Sosem kérdeztem, és ő se mondta soha, hogy így érezne. Miért szerinted be jövök neki?-néz rám nagy szemekkel, én pedig úgy nézek rá, mint egy hülyére, bár ezek után, talán még ezzel a szóval ki fejezni is kevés.

-Inkább hagyjuk.-sóhajtok, majd hátat fordítok neki, de meg ragadja a kezem, így sikeresen az ölébe esek.

Meglepetten nézek vigyorgós arcára, majd át karolja derekam, nehogy le csússzak.

-Te féltékeny vagy?-néz rám mosolyogva, én pedig köpni-nyelni nem tudok a kérdés hallatán.

Ehhez bezzeg már nem olyan hülye.

-Nem.-vágom rá hírtelen, de még én magam is nehezen hinném el.

-Nagyon jól figyelj ide Kook.-kezd neki komoly hangon, amitől kissé meg feszül testem, de azért rá koncentrálok.
Hiába lett más ember, és hiába tekintek rá már én is másképp. Attól még ilyenkor eszembe jutnak a régi idők.
-Mint mondtam, nekem csak egy nagyon jó, és gyerekkori barátom. Semmi több! Tegnap pedig említettem, hogy nem vonzanak a lányok, egyáltalán. Mellesleg, te vagy az egyetlen személy akit tényleg, és kizárólag csak téged szeretlek, ráadásúl több éve. Szerinted most, hogy bele egyeztél abba, hogy próbáljunk meg együtt lenni, képes lennék el dobni téged?-néz rám felháborodva, de jókedvűen, én pedig kénytelen vagyok el mosolyodni.

-Nem?-kérdezem, de közben próbálok nem vigyorogni.

-Egyáltalán nem!-nevet fel, fejét rázva, s ekkor már én sem bírom tovább, hatalmas vigyorral az arcomon fürkésztem boldog vonásait.

Hírtelen ötlettől vezérelve, löktem egyet rajta, így el terült az ágyon, velem együtt. Ismét hatalmas hahotázásba kezdett, s miután ez le csillapodott, csak néztünk egymás szemébe. Majd egyszercsak, jobb kezét rá tette az arcomra, s hallkan meg szólalt.:

-Nekem nem kell más rajtad kívül.-suttogja, mélyen a szemembe nézve, nekem pedig a szívem hatalmasat dobban.

El mosolyodom, majd közelebb hajolok hozzá. Nem teszek semmit, mindössze, össze érintem orrunkat, és várok.

Akarom, hogy ő tegye meg ezek után a végső lépést. Azt akarom, hogy be bizonyítsa az előbb elhangzott szavait, s nem is kell csalódnom.

Rám néz, s lassan közelebb csúszik, be hunyja szemét, s végre össze érinti száját az enyémmel.

A tegnapi pillangók ismételten csiklandozni kezdik egész bensőm, és szívem is melegség tölti el. Ehhez fogható érzést még soha nem éreztem.

Meg mozdítom ajkam, ezzel bátorítva a másikat, aki nem is tétlenkedik, egyből fel veszi velem a tempót, de nem kapkodunk, nem sietünk sehova, egyszerűen ki élvezzük a pillanatot.

Nem ez az első csókunk, mégis olyan érzésem van, mintha az lenne. Ez lenne igazán a szerelem? Soha, egy párom se váltott ki ilyen érzelmeket belőlem egy csók közben, pedig mikor jártunk, tényleg szerettem őket. Mégis mi lehet ez?

Néhány perc elteltével lassan válunk el egymástól, s amint egymás ki pirult arcára nézünk, szinte egyszerre mosolyodunk el.

-Tae.-nézek rá továbbra is, ő pedig kíváncsian vizslat.
-Tudom, hogy azt mondtam próbáljuk meg, de nem lett hivatalosan ki mondva, szóval...
-Lennél a párom hivatalosan is, és igazából?-nézek rá félénken, ő pedig ismét számra puszil.

-Igen Jungkook. Leszek.-kuncog fel, én pedig boldogan ölelem át testét.