Akarlak téged | SZÜNET |

• 5.rész •

Brooke szemszöge:

Mióta Rylan majdnem agyon verte szegény Willt, azóta nem is beszéltünk. Mondjuk, miért is beszélnénk? Nem vagyunk mi olyan jóba, hogy csak úgy csacsogjunk egymással. Ami pedig a legröhelyesebb, hogy komolyan elhitte, hogy Will a pasim. Azóta se mondtam el neki, hogy ő csak egy alkalmazottam és meleg. Ezért is hibáztatom magam is a történtek miatt. Gondolataimból Mia reggeli, kómás hangja ébresztett ki, ugyanis tegnap nálam aludt, hogy pátyolgassa a lelkem. Hiába próbálta elmagyarázni, hogy nem én vagyok a hibás, nem hittem neki.

-Jó reggelt! -köszöntött, majd újra a párnába fúrta a fejét.

-Neked is. -dünnyögtem. Felnézett a párnából és megforgatta szemeit.

-Már megint a pénteken történteken agyalsz? -kérdezte, majd felült. Aprót bólintottam, mire újra megszólalt.

-Hányszor mondjam még el, hogy az a hülye Rylan tehet az egészről, mert egy féltékeny vadállat?! -szemeiből egyből kiment a fáradtság, ahogy az enyémekből is.

-Hogy érted azt, hogy egy féltékeny vadállat? -kíváncsian fürkésztem az arcát.

-Hát nem vetted észre? Arra célozgattál, hogy lehet, hogy Will a pasid, de az igazat nem akartad elmondani, így be lett zsongva és majdnem agyon ütötte, mert kurvára féltékeny lett. -magyarázta, én pedig lesápadtam.

-Akkor most már te is bevallottad, hogy igen, én tehetek az egészről.

-Mii, nem, én csak elmondtam, hogy Kenward miért lett annyira féltékeny. Semmi ilyesmiről nincs szó.

-Rendben. -hagytam rá, mert nem volt kedvem reggel 9 órakor veszekedni vele.

-Ma bemegyek Willhez a kórházba. Jössz velem? -kérdeztem.

-Persze. -sóhajtott, aztán elkezdett készülődni. Én is így tettem. A fürdőbe siettem, megmostam a fogam, dús, hosszú hajam kifésültem, és mivel ma színte sehova nem megyek, így csak egy egyszerű tust húztam a szemeimre és egy kis szájfényt kentem fel az ajkamra. A gardróbomhoz indultam, ott pedig kiválasztottam egy sima farmert, egy fekete toppot és még kiegészítettem a szettem egy Luis Vuitton övvel. Egy színtén sima fekete lakkhatású magassarkút húztam fel és felkaptam az övvel egyező Luis Vuitton kistáskát. Mia is elkészülődött, így úgy döntöttünk, hogy elindulunk.

Hívtam egy taxit, ami pár percen belül meg is érkezett. Mikor odaértünk kifizettem a fuvart, aztán beléptünk a hatalmas épület ajtaján. A recepcióhoz léptünk, ahol már meg is mondták Will kórtermének számát. A 47.kórterem volt az. Oda is értünk. Az ajtón található ablakra pillantottam. Will ott feküdt az ágyba, de szemei nyitva voltak. Elmosolyodtam és beléptünk a barinőmmel együtt.

Az ajtó nyitódására odakapta fejét. Ránk mosolygott.

-Sziasztok! Hát ti? -kérdezte még mindig hatalmas mosollyal az arcán.

-De boldog ma valaki! Színte virulsz. -jelentettem ki meglepetten.

-Valójában azért, mert holnap végre szabadulhatok innen. -mondta izgatottan.

-Ó, de jóó! -válaszoltam boldogan. Mia is őszintén mosolygott. Ő is megszólalt.

-De egyébként, hogy vagy? -kérdezte kedvesen.

-Hát már csak kicsit sajog a fejem, már egyébként nem fáj semmim. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy az ügyfeled nem óvatoskodott az agyon ütésemmel. -nézett rám egy pillanatra. Eléggé ciki volt a helyzet, meg kell hagyni.

-Will, én tényleg nagyon sajnálom. -mondtam kissé bekönnyezve. -Nagyon szar főnök lehetek most a szemedben.

-Na ezt meg se hallottam! -tette kezét a füléhez. -Nálad jobb főnökasszonyt az ég nem adott még! -jelentette ki most már ő is bekönnyezve. Egyszercsak Mia szólalt meg a háttérből.