Akarlak téged | SZÜNET |

• 18.rész •

Gyengeségében hátradőlt az ágyon. Ezt én is megtettem volna, de még mindig nyugtalanított a tény, hogy épp most mondta valakinek a telefonba, hogy szeretlek.

-Kivel beszéltél? -kérdeztem kissé ingerülten, majd újra fölékerekedtem. Meztelen mellkasomon kicsit elidőzött, de tekintetemet látva a szemeimbe nézett és furcsán kezdett el méregetni.

-Minden telefonhívásomról szóról-szóra be kell számolnom, vagy mi? -vigyorodott el szemtelenül, ami rendesen kiverte nálam a biztosítékot.

-Kinek mondtad ki azt a szót, amit csak nekem mondhatsz és senki másnak?! -túrtam bele puha hajába és erősen a nyakát kezdtem harapdálni. Erre a mozdulatomra felsóhajtott, aztán szóra nyitotta ajkát.

-Ez azt jelenti, hogy még a saját apámnak se mondhatom? -kérdezett vissza, én meg abbahagytam, amit éppen csináltam és döbbenten meredtem rá.

-Apád volt az? -bólintott egyet és ahelyett, hogy hagyta volna, hogy azt csináljak vele amit akarok, kikelt az ágyból és elhagyta a szobát. Ez meg mi volt?

Brooke szemszöge:

Reggel megint csak arra keltem, hogy Rylan szorosan a derekamat öleli át. A tegnap elég érdekesen alakult, de persze nagy nehezen sikerült kinyögnöm, hogy csak szegény apám volt az, akivel már két hete nem is beszéltem, mert mindkettőnknek elég sok dolga akadt mostanság. Anyámmal napi szinten próbálom tartani a kapcsolatot, vagyis inkább ő velem, mert folyton a hogylétemről kérdez, amivel nincs is baj hiszen csak a lánya vagyok.

Megfordultam szorításában, és egy kicsit elidőztem rajta. A gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben. Mikor hozzam fel a témát az anyjával kapcsolatban? Vagy talán nem kéne? Nem bírom tovább. Muszáj leszek rákérdezni. Hisz, mégiscsak arról az emberről beszélünk, aki életet adott neki.

-Rylan, ébren vagy? -kérdeztem halkan, mire hirtelen magához húzott és hosszan megcsókolt, ezzel jelezve, hogy fent van.

-Tudod... -kezdtem bele kissé félénken, ami tőlem elég szokatlan volt. Még én is meglepődtem saját magamon. -Arra gondoltam, hogy talán meg kéne látogatnunk őt... -mondtam visszafolytott lélegzettel. Erre a mondatomra, minden álmosság kipattant a szeméből. Egy határozott mozdulattal kikelt az ágyból és már lépett is volna ki az ajtón, mikor még egy pillanatra visszafordult.

-Nem. -válaszolta szűkszavúan és elhagyta a szobát. Ez meg mi volt? Mintha egy teljesen másik ember lett volna. Jó, általában mindig komor és kiszámíthatatlan, de ez most valahogy más volt. Ennyi kellett nekem is, én is kikeltem az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Jól sejtettem. Ott ült az étkezőasztalnál és érzéstelen arccal várakozott a reggelijére, amit már Elizabeth szorgosan készített. Daniel ült vele szemben, Luke pedig a konyhapultnál lévő bárszéken szürcsölgette a kávéját.

-Tisztában vagyok vele, hogy sok szarságot tett, de szerintem annyit igazán megérdemelne, hogy legalább egy szál virágot rakj a sírjára! -emeltem fel a hangomat, mire mindenki egy emberként fordult felém. Luke éppen egy hatalmasat kortyolt a kávéjába, de amit most le akart volna nyelni, azt szépen ki is köpte, így a forró ital a pulton landolt.

-Brooke szerintem ezt most... -kezdte volna Daniel, de én leállítottam.

-Miért, talán nincs igazam? Lehet, hogy nehéz ezt mind átvészelnie, de legalább egy évben egyszer érdemes lenne elmennie oda! -mondtam idegesen. Mielőtt bárki bármit mondhatott volna, Rylan pszicho vigyorra húzta a száját és megszólalt.

-De megölnék most valakit. -jelentette ki, azzal kiviharzott a bejáratiajtón. Mind a négyen lesokkolódva néztünk magunk elé.

-Basszameg! -kiáltott fel Luke, és lecsapta a bögréjét a pultra, majd Rylan után sietett. Daniel is így tett.

Az egész házra csend telepedett. Pár perccel később Elizabeth törte meg a csöndet, és sóhajtva megszólalt.

-Hát elérkezett ez is...

Este 21:00

Több órája csak várok és várok...
Már az idegrendszerem egy hatalmas buborékká vált, amit egy apró mozdulattal ki lehetne pukkasztani.

Megállás nélkül bámultam a telefonom képernyőjét. Nagyon reménykedem benne, hogy nem csinál semmi hülyeséget. De, biztosan hatalmas hülyeségeket csinál. Elizabeth szigorúan megtiltotta, hogy utána menjek, így nem tehettem mást, minthogy várok.

Egy hatalmas ajtócsapódásra kaptam fel a fejem. Akárcsak egy tigris, úgy rontottam ki a hálóból. A két testőr és nem sokkal Rylan jelent meg kócos hajjal, sebes arccal és...vörös szemekkel. Hitetlenkedve néztem a három emberre. Nos, az a "hatalmas buborék" most pukkant ki.

-Mégis hol a picsába voltatok majdnem egy teljes napig?! -üvöltöttem a képükbe kicsit sem nőiesen. -És veled meg mi történt? -mutattam rá fenyegetően a pasimra. Ő viszont nem válaszolt, csak érzéstelen arccal végigmért engem. Itt már végleg betelt a pohár. Ezt már nem bírom tovább! Odaléptem Rylanhez és egy jó nagy pofont kentem az arcára. De ő ugyanazzal az idegölő, érzéstelen tekintettel nézett rám. Luke és Daniel, mintha tudnának valamiről, amiről én nem, lassan összenéztek majd vissza ránk. Én már teljesen kész voltam, így jobbnak találtam, ha távozom. Ezt megtéve, hazamentem. Vagyis mentem volna, ha meg nem fogalmazódik bennem egy kérdés: jól bebasszak vagy sírjam ki magam a fürdőkádban egy nagy tábla csokival a kezemben? Az első opciót választottam. Mia háza felé vettem az irányt. Amint odaértem, becsöngettem és pár másodperc múlva az álmos barinőmmel találtam szemben magam.

-Brooke, mit csinálsz te itt este tízkor? -kérdezte megdörzsölgetve szemeit.

-Rylan... -kezdtem volna bele, de ő abban a pillanatban közbeszólt.

-Hozok piát, gyere be!

Halihó! ♡ Itt is lenne a 18.rész! Tudom, már nagyon rég volt, amit nagyon sajnálok, de most jelenleg írói válságban szenvedek és nem jön az az "ihlet", ami mindig szokott. 😩 Remélem a kövi részt kicsit igényesebbre tudom majd írni. Meg most nem is lett valami hosszú rész se, amit szintúgy sajnálok. 😕 Nos, hát ennyi. Mindenkinek csodás estét/napot kívánok! 💋
Fanni💕