Akarlak téged | SZÜNET |

• 20.rész •

Rylan szemszöge:

Már jó pár éve nem voltam semmilyen szupermárketben. Általában Jessica vagy Elizabeth szokta megvenni az otthonra szükséges dolgokat. Így eléggé ledöbbentett az, hogy Brooke azt kérte, hogy menjek el vele vásárolni. Természetesen, semmi kifogásom nem volt ellene, de azt azért hozzátettem, hogy nem szívesen mutatkozok a nyilvánosság előtt, hiszen egész London tudja a nevem. Bár, ahogy elnézem őt, egy fikarcnyit sem érdekli.

Teljes nyugottsággal ült be mellém a szép kis Mustangomba, mintha ez tök normális lenne. Aztán végül elindultunk az általa kiválasztott (London egyik legnagyobb plázájába, persze) helyre.

Leparkoltam a hatalmas pláza parkolójába, ahol váratlan érkezésemre megfagyott a levegő és mindenki döbbenettel teli arccal bámult minket. Fájdalmasan sóhajtottam egyet, egyetértve azzal a gondolattal, miszerint ez egy nehéz vásárlás lesz. Valójában nem zavartattuk magunkat, főleg nem én, mivel már hozzászoktam, hogy megbámulnak az emberek. Pedig nem sűrűn látnak csak úgy menni valahova. Általában négy féle helyre megyek: a saját házam (na meg persze a Brooké),az üzleteléshez való nagyvállalatok vagy cégek, a klubbjaim és a kis sikátoraim, ahol szeretettel vájom ki valamelyik "páciensem" szemét.

Az épületbe belépve kisebb meglepetés ért, mert mint ugye azt mondtam, több éve nem jártam ehhez hasonló helyeken, így nem tudtam mire számítsak, mennyire változott ez az egész. Igazából nem sok minden lepett meg, de az annál inkább, hogy az a csöpp kis szerencsétlenség, az egész helynek a vezetője, mekkora üzletbe van ezzel a több, mint három emeletes üzlettel. Jó, mondjuk tele van márkás, sok pénzt hozó boltokkal is, mint például a Gucci, Versace, Louis Vuitton, Chanel és még sorolhatnám.

A kocsit tolva mentem drága ördögöm mellett, aki egyfolytában csak vigyorgott, le nem tudta vakarni arcáról azt a makacs, de egyben észveszejtő mosolyt. Pontosan tudom mit érez jelen pillanatban. Élvezi, hogy kínozhat. Amit még azzal is megfűszerezett, hogy egy tökéletesen passzos bőrnadrágot vett fel. És, ahogy a csípője ringatózik, miközben sétál...

Elmélkedésemnek viszont az vetett véget, hogy besétáltunk egy boltba, ahol érkezésünkre az ott tartózkodók, mind súgdolózni vagy csak szimplán csendben nézni kezdtek. Az eladó is megállt egy pillanatra és figyelte az eseményeket. Még épp hallottam, ahogy a hátam mögött két nő sutyorog valami olyasmit mondva, hogy ,,Milyen helyes!". Igazából magasról le is szartam volna, ha Brooke azzal a lendülettel meg nem fordul. Én is megálltam és visszafordultam. A két nő elé állt, majd bevetett egy laza mosolyt és megszólalt.

-Legyen szép napjuk! -mondta egy, csak számomra ismerős tekintettel, ami hiába volt kedves és ártatlan, mégis sugárzott belőle a pszichopata és birtokló mentalitás. Az én kis ördökfiókám sátáni tekintete...
Látszólag kissé megijedtek, így nem firtatták tovább, kiléptek az üzlet ajtaján.

Már két boltot is bejártunk azóta és én már az elsőnél azt hittem, hogy mehetünk is haza. Nem is értem hogy feltételezhettem ezt. Ha egy nőt egy hatalmas plázába eresztünk onnantól nincs megállás. Igazam is lett. A harmadik üzlet felé vettük az irányt, ami...egy cipőbolt volt. Jajj nekem!

Csillogó szemekkel nézte a drágábbnál drágább magassarkúkat. Olyan édes volt! Mint egy álmodozó kislány. Természetesen megvettem neki az összeset, amit kinézett magának, és hiába próbált ellenkezni, hogy majd a saját pénzéből, én azért is megvettem neki.

-Brooke?! -szólította meg valaki a bolt ajtajánál, mire ő értelmetlenül szétnézett, majd mikor meglátta a mostmár a helyiségben tartózkodó illetőt, széles mosoly terült szét az arcán.

-Ash! -szólította meg mostmár ő is és odafutott hozzá aztán egyből meg is ölelték egymást. Egy körülbelül 26 éves csávó volt az szőke, középhosszú hajjal, a száján egy fekete, piercing karika volt, ahogy az orrába is volt egy ugyanilyen. Majdnem olyan magas volt, mint én talán egy-két centivel lehetett kisebb nálam. Eléggé izmos testalkata volt, mindkét karján tetoválások foglaltak helyet. Az öltözködésébe nem volt semmi különös egy farmer volt rajta és egy fehér póló. Ki a faszom ez? És miért ölelgeti az én királynőmet??

A kocsit ott hagytam ahol volt és gyilkos tekintettel indultam meg feléjük. Legszívesebben kibeleztem volna azt a kis ficsúrt, de rosszkor rossz helyen voltunk, így ez lehetetlennek bizonyult.

-Rylan Kenward. -nyújtottam felé a kezemet gúnyosan, mire kérdőn rám nézett.

-Maga meg kicsoda? -kérdezte, amire egyáltalán nem számítottam. De nem hátráltam meg.

-Brooke jövendőbeli házastársa. -válaszoltam érzéstelen, de annál inkább ördögi arccal. A mellettem álló szépség hitetlenkedve rám emelte tekintetét, de inkább nem ellenkezett, mert látta, hogy mindjárt felrobbanok.

-Hé, ezt nem is mondtad! Gratulálok! -mondta angyali mosollyal a képén, amit úgy letöröltem volna onnét.

-Egyébként Ash vagyok, Brooke középiskolás legjobb barátja. -mondta közömbösen. Középsulis legjobb barát? Hm, érdekes.

-Örülök. -a nagy lófaszt. Kezet fogtam vele, majd hallgattam a különböző "gimis" történetüket. Igazán érdekfeszítő volt. Negyed óra elteltével végre sikerült elköszönniük egymástól és mi is elindultunk a kijárat felé egy halom cuccal. A bevásárlókocsit húzva a parkoló felé, megcsörrent a telefonom. Kikaptam a farmerom zsebéből és fölvettem. Daniel volt az.

-Heló, főnök! Vendéged érkezett és szerintem elég fontos. -mondta a telefonba. Kérdőn összeráncoltam a szemöldököm és válasz nélkül letettem. Ahogy az autómhoz értünk villámsebességgel bepakoltam mindent egy szatyorba és azt a csomagtartóba tettem.

-Rylan, hova sietünk ennyire? -kérdezte Brooke értetlenül.

-Hozzám. -jelentettem ki röviden, mire csak mégjobban nem értette a dolgokat.

-De mégis miért?

-Kaptam egy hívást Danieltől, hogy valami fontos ember ott van nálam. -válaszoltam, szemei pedig kikerekedtek.

-De...nem azt mondtad, hogy senki nem tudja, hogy hol laksz? -kérdezte megint, mire egy pillanatra én is elgondolkodtam. Na várjunk csak...

Brooke szemszöge:

Amint Rylan házához értünk, az udvaron nem csak az ő kocsijai parkoltak, hanem ott volt még egy. Ráadásul egy elég drága darab, ami nem mellesleg gyönyörű volt. Kíváncsi vagyok ki a tulajdonosa...

A házba először Rylan ment be, mintha sejtene valamit, én pedig utána léptem be az ajtón. A konyhapultnál Elizabeth, Luke, Daniel és valaki, aki háttal állt, mert épp beszélgetett Jessicával, aki szorgosan kávét főzött. Közeledő lépteinkre a titokzatos alak hátrafordult. Egy középkorú férfi volt az, kissé megőszült borostával és hajjal. Valószínűleg Rylan megölne, ha ezt mondanám, de a korához képest nagyon sármos és fitt volt. És az igazat megvallva hasonlított a mellettem álló ideges oroszlánra. A férfi lazán elmosolyodott, kicsit a fogait is megmutatva, ami olyan fehér volt, hogy rendesen, ha valaki belenéz egy százalék az esélye, hogy nem vakul meg. A szemei démonian ragyogó smaragdzöld színűek voltak, ami inkább hasonlított egy pszichopata íriszeire.

-Ó, te lennél Brooke Stevens? -fordult felém nyugodt mosollyal és a kezét nyújtotta felém, amin fekete bőrkesztyű pihent. A megjelenése, a mozdulatai...ez csak egy valamire utalhat.

-Igen, és nekem kihez van szerencsém? -kérdeztem olyan kedvesen, amennyire csak tőlem telik. Tudtam ki ez, vagyis inkább sejtettem, így a válasz meg sem lepett. Annyira.

-William Kenward. -mutatkozott be teljes nyugodtsággal, ami már-már ijesztő volt, és kezet ráztunk.